2010. szeptember 3., péntek

Hilda, Csobán, Piusz, Szerafina, Gergely napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!
Üveggolyó RSS Szerkesztő: Gruik Ibolya

Az idő fonalát fonó rokka

BÚJÓCSKA A MÚZSÁK KERTJÉBEN

h10rokka

A képen látható rokka története – más, bemutatásra kerülő tárgy történetéhez hasonlóan – összefonódik vidékünk és nemzetünk történetével. Félő, hogy ha csupán néhány szóban lenne módunk írni róla, óhatatlanul is olyan pátosz lengné körül, ami már felettébb ingerelné az olvasót. A rokkán látható évszám és az évszám keretéül szolgáló és jól kivehető piros – fehér helyett alapszín – és zöld, tehát a nemzeti színek arra utalnak, hogy nem a szabadkai Városi Múzeum rokkagyűjteményének szokványos darabja kapcsán szeretnénk tárgyismertetőt, egyszersmind művelődéstörténeti és néprajzi népszerűsítőt írni.

Empátia

h10nagyszunet1

A Magyar Szó hasábjain már szóltunk az érzelmi intelligencia fontosságáról, arról a képességről, amely segítségével képesek vagyunk észlelni, felismerni és kialakítani az érzelmeket, ezáltal megérthessük, tudatosítsuk magunkban és másokban az érzelmeket, és tudatosan szabályozni tudjuk őket, így elősegítve az érzelmi és intellektuális fejlődést és az alkalmazkodást. Szóltunk arról is, hogy Daniel Goleman, az érzelmi intelligencia kutatásának atyja az érzelmi képességek két nagy csoportját különbözteti meg: az egyik oldalon a személyes érzelmi képességeket (én-tudatosság, önbizalom, önszabályozás, önkontroll, megbízhatóság, alkalmazkodó- és újítókészség, motiváltság stb.), a másik oldalon a szociális (társas) képességeket, melyekhez a szociális tudatosság, a befolyásolás, a hatékony kommunikáció, a konfliktuskezelési és együttműködő készség, a csoportképesség és az empátia is tartozik. Hiszem, hogy alapvetően sérül minden emberek közötti kapcsolat, ha valamelyik személynél valamilyen szinten nem létezik empátia. Számos segítő, emberekkel kapcsolatos foglalkozáshoz nélkülözhetetlen képesség. Az orvos, az óvónő, a tanító, a tanár, a pszichológus munkájában elsődleges fontosságú képesség.

„Olyan jó elbújni a dalokba…”

Hadak dübörgéséről és poroszkálásról, egy diákcsínyről a Merlin Színházban, a rejtjeles beszédről és a rossz bilincsről – Cseh Tamással

h09cseh4

Azt hiszem, nagyon sokan voltunk úgy április 12-én, pénteken este a zentai Művelődési Házban, hogy na azért, egy dolgot még ennek a Cseh Tamásnak sem hiszünk el. Pontosabban épp neki nem hisszük el. Azt, amikor – kezében gitárral – kiáll a közönség elé, és az első nóta strófáját így kezdi: „Ne higgy az énekesnek…” Nem, nem ezeknek a daloknak, ezeknek a szövegeknek és ennek az előadónak nem tudunk nem hinni. És ebbe talán jobb, ha te is belenyugszol, Cseh Tamás.

Nyári feladatok szülőknek, gyerekeknek

A testsémaismeret fejlesztése

uv_10_nagyszunet_kep

Anya mindig mondja, hogy ne rágjam a körmöm, ne egyem a hajam, helyette inkább malmozzak az ujjaimmal. A hajamat már nem eszem, de a körmömet muszáj rágni dolgozatkor az iskolában.

Néha, amikor reggel felébredek, úgy érzem, hogy ez az egész csak egy könyv. Egy mese, ahol én csak szereplő vagyok.”

(Niki, tízévesen)

A testsémaismeret fejlettsége meghatározó lehet a gyerek iskolai teljesítményének alakulásában. Ez a tájékozódás alapja a saját testen és a téri tájékozódásban is, hiszen minden, ami a térirányokkal a vizuális észlelésben összefügg, itt gyökerezik.

Tisztelt felhasználóink! Az előző rendszerünk regisztrált tagjaira vonatkozó adatbázist technikai okok miatt frissítenünk kell, ezért a honlapunk használatához, kérjük, regisztráljanak újra. Megértésüket köszönjük.
Itt regisztrálhatnak újra.
Babaszépségverseny
Magyar vereség
NŐI VÍZILABDA-EB Sport
23:19 [tegnap]
Csalókat tartóztattak le
SMS-JÁTÉKOK Belföld
23:18 [tegnap]
Elhalasztották a Taton-pert
Hét szemtanú közül csupán egy jelent meg a tárgyaláson Belföld
23:16 [tegnap]
KÉPEKBEN rssfeed
(Fotó: Beta/AP) (Fotó: Beta/AP)
Az esés művészete
(Fotó: Molnár Edvárd) (Fotó: Molnár Edvárd)
– Mikor megláttam Antal László plakátterveit, még amikor az akadémiára készült felvételizni, rögtön az jutott eszembe, hogy ezek a nem mindennapi plakátok mennyire tele vannak lélekkel és ötlettel
(Fotó: Beta) (Fotó: Beta)
A riói karnevál európai kistestvére, a londoni Notting Hill negyedben élő karibi bevándorlók ünnepsége mára első osztályú turistalátványossággá nőtte ki magát
Jó reggelt!

Az utóbbi időben igencsak fenntartással vagyok a különböző, nagy csinnadrattával beharangozott projektumokkal kapcsolatban. A projektum elindításakor a politikusok összeharangozzák a média képviselőit s beharangozzák a nagy fene elképzeléseiket, néhány héttel később a szándéknyilatkozat aláírására ismét összehívják a sajtóorgánumok képviselőit, majd pedig huzamosabb ideig néma csend övezi a Nagy Tervet. Mindazok, akik részt vesznek az egész kezdeményezésben, ímmel-ámmal adnak valamilyen választ, amikor az újságírók érdeklődni kezdenek a téma kapcsán, idővel pedig a téma balladai félhomályba veszik. Éppen minap agyaltam azon, hogy ha az elmúlt években felmerült projektumoknak legalább a fele megvalósult volna, már akkor egészen másképpen nézne ki a régió, ahol élünk. Mondjuk, például szülővárosomban elkezdődött volna már a termálkút fúrása, s talán a Tiszán is kiépült volna egy csónakkikötő, nem is beszélve az ipari parkról, amelynek ötletét annak idején oly nagy hévvel jelentették be a honatyák, s amiből a mai napig nem lett semmi. Ilyenkor persze van mire fogni az egészet, legtöbb esetben az előző vezetés az, akit ludasnak kiáltanak ki, de a legbiztosabb a gazdasági válságra fogni az egészet. Félek, hogy ezekkel a kifogásokkal még számtalan projektum esetében fognak védekezni, s ezért akaratlanul is felmerül a kérdés, hogy amíg a recesszió tart, addig semmi se történhet szűkebb pátriánk táján? A válasz szerintem az, hogy nem. Mert elég ellátogatni olyan városokba, ahol a döntéshozók akarnak és mernek nagyokat álmodni.

Hzsolt
Időjárás

Vajdaságban a mai nap folyamán borús lesz az ég. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 25 Celsius-fok között ingadozik majd.

Az országban túlnyomóan napos idő várható, csupán az északi és a nyugati területeken lesz felhős az ég. Gyenge, változó irányú szél fúj. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 8 és 13, míg a legmagasabb nappali 22 és 27 fok között alakul majd.

Az előrejelzések szerint az elkövetkező napokban valamivel csökken majd a hőmérséklet. Szombaton változóan felhős, esős időre van kilátás, vasárnapra azonban kisüt majd a nap, s csak elszórtan kell csapadékra számítani.

Európában napos időre van kilátás a Pireneusi-, a Balkán- és a Skandináv-félsziget legnagyobb részén. Felhős, esős idő várható az Appennini-félszigeten, valamint a keleti és az északi tájakon. A leghidegebb európai főváros Moszkva, 13 fokos hőmérséklettel, míg a legmelegebb Madridban lesz, ahol 32 Celsius-fok körüli értékek várhatók.

A Balkán-félsziget legnagyobb részén napos időre van kilátás, a késő esti órákban azonban megnövekszik majd a felhőzet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 31 Celsius-fok között ingadozik majd.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 275 (15), Apatinnál 343 (11), Gombosnál - (-), Palánkánál 287 (6), Újvidéknél 270 (4), Slankamennél 280 (2).

A Tisza Törökkanizsánál 201 (-2), Zentánál 261 (-1), Törökbecsénél 323 (0), Titelnél 268 (0).

A Béga Tamásfalvánál -46 (0).

A Temes Módosnál 90 (16), Torontálszécsánynál 268 (4).

1189
Megkoronázták I. Richárd angol királyt Westminsterben.

1272
Királlyá koronázták IV. (Kun) Lászlót, akinek uralkodását az állandósuló anarchia, a bárók hatalmának megerősödése jellemezte.

1658
Londonban 59 éves korában meghalt Oliver Cromwell angol államférfi és hadvezér, a szigetország Lord Protectora (a köztársaság védnöke).

1813
Megszületett Báró Eötvös József író, költő, reformpolitikus (A falu jegyzője).

1825
Győrben pappá szentelték Jedlik Ányost, a dinamó későbbi feltalálóját.

1875
Megszületett Ferdinand Porsche német autókészítő (Porsche, Volkswagen).

1926
Megszületett Irene Papas színésznő. (Zorba a görög)

1939
Chamberlain angol miniszterelnök a rádióban bejelentette, hogy Franciaország és Nagy Britannia hadat üzent Németországnak.

1957
Budapesten meghalt Heltai Jenő író, költő (A néma Levente, Álmokháza).

1971
Katar állam nemzeti ünnepe

!

Szerelme házának kéményébe szorulva lelte halálát egy nő az Egyesült Államokban.

A 49 éves orvosnő nem tudott bejutni kedvese házába, ezért felmászott a tetőre, levette a kémény zárósapkáját, majd pedig belebújt, hogy a kürtőn át lejusson. Nem sikerült. A nő feltehetően kiáltozott segítségért, ám senki sem hallotta, párja nem volt otthon, mint kiderült: épp a nő elől távozott napokra, hogy elkerüljön egy veszekedést.

A megfulladt nő holttestét sem ő fedezte fel, hanem a rendőrség, miután valaki felfigyelt a már oszlásnak indult tetem bűzére. A holttestet tűzoltók szabadították ki, amihez ötórányi munkával le kellett bontaniuk a kéményt, és a kandalló egy részét is.

A rendőrség szerint kizárható, hogy bűncselekmény történt.

MTI/AP/dpa
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -