2010. augusztus 1., vasárnap

Boglárka, Gusztáv, Zsófia, Péter, Pálma, Alfonz, Fodor napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!
Újvidék RSS Szerkesztő: T. Kovács János

A hattyú (is) hazatér

Bisa ismét a Duna parki tavon úszkál

Noha továbbra sem a legjobb körülmények között, de ismét együtt a hattyúpár (Fotó: Ótos András)
Noha továbbra sem a legjobb körülmények között, de ismét együtt a hattyúpár (Fotó: Ótos András)

Megkerült Bisa, a Duna parki tavat immár tizenkét éve ékesítő hattyúpár tojója. Kedden szánta el magát váratlanul egy kalandos utazásra, mely, így, igaz, nem tartott túl sokáig. A hattyú egészen Kamenicáig szárnyalt, s korábbi tulajdonosának, Radovan Kokarnak az udvarában landolt, aki tizenkét éve ajándékozta a párt a városnak, s azóta is többször nála telelt Újvidék két legnépszerűbb tollas jószága.


RENDŐRSÉGI KRÓNIKA

Őrizetben a csaló

Csalás alapos gyanúja miatt az újvidéki rendőrség dolgozói őrizetbe vettek egy 61 éves helybeli férfit, Miroslav S. a Profit kft. – amely már megszűnt létezni, de korábban a tulajdonosa volt – hivatalos pecsétjét használva dokumentumokat hamisított. Olyan okiratokat állított ki, amelyek azt bizonyítják, hogy ő és még kilenc személy ennél a cégnél vannak munkaviszonyban, ezekkel a bizonylatokkal aranyat és ruhákat vásároltak hitelre egy újvidéki aranyboltban és egy szenttamási kisiparostól. A tíz gyanúsított több mint egymillió dinár jogtalan haszonra tett szert ilyen módon. Miroslav S.-t őrizetben tartották, a nyomozás után mindannyiuk ellen feljelentéseket tesznek.

Ingyen óvoda sokgyermekes családoknak

A gyermeknevelő családok pénzbeli támogatását szabályozó városi döntéssel összhangban azok a gyerekek részesülnek ingyenes óvodai ellátásban a Radosno detinjstvo (Boldog Gyermekkor) iskoláskor előtti intézmény óvodáiban, akiknek szülei gyermekpótlékban részesülnek, továbbá azok a gyerekek, akik harmadik, negyedik, ötödik stb. gyermekként születtek a családokban. Az árvák és a testi-szellemi fejlődésben elmaradott gyermekeket is ingyenesen járatja óvodába az önkormányzat. Az ingyenes óvoda igényelésekor be kell mutatni a segélynyújtást jóváhagyó városi döntést, a háztartás havi bevételét igazoló dokumentumot három hónapra visszamenőleg, a munkanélküliektől a Nemzeti Munkaközvetítő Intézet igazolását, és a munkakönyvet is kérik.

Hirtelen jött munkálatok

Minden előzetes bejelentés nélkül feltúrták a város központját

A munkálatok 70 millió dinárba kerülnek  (Fotó: Ótos András) A munkálatok 70 millió dinárba kerülnek (Fotó: Ótos András)

A Put és a Lisje közvállalatok dolgozói minden már-már hagyományosnak mondható ünnepélyes megnyitás, beharangozás nélkül, nekiláttak a központi behaton térkövek és aszfalt felújításának. Jelenleg a Njegoš utca aszfaltozása van folyamatban a Trifković és a Szabadság tér között, és folynak a munkálatok a Sándor király utcában is, ezenkívül gránitlapokat raknak le az eddigi behaton térkő helyett a Miletić-szobor környékén.

Utólag a munkálatokkal kapcsolatban annyit közöltek a városházán, hogy a jelenlegi fázist a Modena és az Ilija Ognjanović utcai munkálatok fogják követni, melyek finanszírozására 70 millió dinárt kellett elkülöníteni a város költségvetéséből. A tervek szerint augusztus végére mindenütt befejezik majd a megkezdett felújításokat.

Temerinbe látogattak a toleranciatábor lakói

A vajdasági kormány részéről is támogatott egyhetes topolyai toleranciatábor résztvevői Egeresi Sándor , a Tartományi Képviselőház elnökének vezetésével szerdán délután Temerinbe látogattak, ahol az elmúlt időszakban gyakoriak voltak a magyarellenes incidensek. A vendégek a fürdőközpontban a községi Ifjúsági Iroda fiataljaival találkoztak. Mindenképpen emlékezetes marad a vendégek számára, ahogyan őket a Temerinben működő nőszervezetek tagjai fogadták. Roskadoztak az asztalok a finomabbnál finomabb házi készítésű süteményektől, melyeknek senki sem tudott ellenállni. Bár érthető módon kissé félszegen kezdődött a vendégek és a vendéglátó fiatalok között az ismerkedés, a jó zene, amit a helyi együttesek produkáltak, oldotta a feszültséget, és rövid idő után barátkozni kezdtek, melyben a nyelvbeli különbözőségek sem jelentettek akadályt.

Őszre üzembe helyezik a víztisztító berendezést

TEMERINI SZENNYVÍZGONDOK

A próbaüzemeltetés minden jel szerint augusztus közepén megkezdődhet (Fotó: Ótos András) A próbaüzemeltetés minden jel szerint augusztus közepén megkezdődhet (Fotó: Ótos András)

Temerinben komoly gondot jelentettek az utóbbi idők nagy esőzései, a belvíz megemelkedett, sok házat csak gerendákon lehetett megközelíteni, mert a víz fogságában voltak. A szennyvízhálózat még mindig nem épült ki, sokan azt mondják, hogy pöcegödrökön fekszik az egész város. Jó hír azonban, hogy nemsokára üzembe helyezik azt a víztisztító berendezést, amelyet a település szélén építettek. Arról, hogy mekkora jelentősége lehet ennek a berendezésnek a szennyvíz elvezetése szempontjából, Gusztony Andrással, Temerin polgármesterével beszélgettünk.

Árvízvédelmi intézkedések

(Fotó: Fehér Árpád) (Fotó: Fehér Árpád)

A Vode Vojvodine közvállalat megbízásából a hajógyár közelében vízszigetelő műanyagréteget helyeznek el a Duna holt ágának a partján, az árvízvédelmi intézkedéssel azt szeretnék megakadályozni, hogy a víz elhordja a partot.

Hattyú-válás

Tizenkét év együttlét után Bisa váratlanul tovaszállt

Úgy tűnik ez a felvétel már csak emlék, amikor édes kettesben volt a hattyúpár (Fotó: Dávid Csilla) Úgy tűnik ez a felvétel már csak emlék, amikor édes kettesben volt a hattyúpár (Fotó: Dávid Csilla)

Már több mint egy évtizede számítanak a Duna-park állandó lakóinak Isa és Bisa, a hattyúpár. Úgy tűnik, Bisának, a tojónak ez a periódus éppen elég volt, s most valami oknál fogva úgy látta jónak, ha távozik... A helyszínen sétáló polgárok látták, ahogyan Bisa, elrepülve a Duna-parkból, a limani városrész felé veszi az irányt. A Városi Kertészetben ezzel kapcsolatban közölték, hogy Bisa már az elmúlt napokban is szokatlanul viselkedett, néhány nappal ezelőtt „elköltözött“ a tó egy távolabb eső részébe. A hattyúpárral két évvel korábban még minden rendben volt, amikor a kis hattyúik a világra jöttek.

KÉPEKBEN rssfeed
(Fotó: Beta/AP) (Fotó: Beta/AP)
Ez a homok-Shakespeare az angliai Weston-super-Mare strandján pihent meg kényelmes karosszékében, de egyszer csak feltámadt a szél…
img_0383 img_0383
Bukovinából Bonyhádig - Elindult a Székely Tour karavánja
(Fotó: Beta) (Fotó: Beta)
Miközben az illetékes minisztérium folyamatosan azért kampányol, hogy „Tisztítsuk meg Szerbiát!”, országszerte nagytakarításokat rendeznek, azzal a céllal, hogy a lakosságot ráébresszék a környezetszennyezés káros mivoltára...
Jó reggelt!

Soha még egyetlen tanyaszínházi bemutatót sem mosott el az eső. Idén sem mosta el, mert a kitartó közönség nem hagyta. Szívfacsaró volt látni, hogy a kezdés előtt a színészek előbb lesöpörték a vizet a színpadról, majd próbálgatták, vajon a csúszós lejtőn fel tudnak-e majd jutni a kellő pillanatban. Kavillón a múlt szombaton egész nap, megállás nélkül esett. Mégis volt bemutató.

Több százan indultak úgy útnak a múlt hét végén Kavillóra, hogy tudták, megáznak sőt az is lehet, hogy színházi élmény nélkül maradnak. Az elszánt nézők ott voltak. Sokan. A rossz idő ellenére nagyon sokan.

A színészek a színpadon áztak, mi, nézők meg hiába tartottuk magunk fölé az esernyőt, a fél testünket kitartóan áztatta az egyre hidegebbnek érzett eső. Látni is alig lehetett az esernyőktől, de érdekes módon senki sem méltatlankodott, senki sem kiabált a másikra. Valamennyien elfogadtuk a helyzetet, mert abban a pillanatban, ott nem az volt a fontos, hogy ki mennyire ázik-fázik, hanem hogy az egy hónapos kemény munkával elkészült előadást megnézzük.

Azonkívül, hogy egy remek előadást láthatott a közönség, más csoda is történt a kavillói bemutatón: a levegőben tapintható volt a vándortársulat és közönségének kölcsönös tisztelete. Ez élteti a Tanyaszínházat. A fiatalok odaadása és a közönség szeretete, amik nem mérhetőek ugyan, mégis, a bemutatón bizonyíthatóan sok puttonyra való volt mindkettőből.

Részese lenni ennek a kivételes alkalomnak meghatározó élmény volt számomra.

K-k
Időjárás

Vajdaságban ma túlnyomóan napos, meleg időben lesz részünk. Bánátban mérsékelt délkeleti szél fúj. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 30 Celsius-fok között ingadozik majd.

Az országban is meleg, napos időre lehet számítani. Gyenge délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 12 és 19, míg a legmagasabb nappali 28 és 33 Celsius-fok között ingadozik majd.

Az előrejelzések szerint holnap meleg, napos idő várható, csak a délután folyamán fordulhatnak elő kisebb záporok, zivatarok. Vasárnapra is strandidőt jósolnak a meteorológusok, így ha tehetik, töltsék szabadidejüket a vízparton.

Európában felhős, esős időre van kilátás a Skandináv-félszigeten, a Brit-szigeteken és a kontinens középső területein. Túlnyomóan napos, meleg idő várható Európa délnyugati és keleti részein. A leghidegebb európai főváros Oslo és Ljubljana 19 fokos hőmérséklettel, míg a legmelegebb Madridban lesz, ahol 37 Celsius-fok körüli értékek várhatók.

A Balkán-félsziget legnagyobb részén napos, meleg idő várható, csupán Horvátországban és Bosznia nyugati részein fordulhatnak elő kisebb záporok, zivatarok. A legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton 21, míg délen 34 Celsius-fok között alakul majd.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 373 (80), Apatinnál 405 (79), Gombosnál - (-), Palánkánál 284 (69), Újvidéknél 260 (46), Slankamennél 302 (24).

A Tisza Törökkanizsánál 320 (21), Zentánál 346 (18), Törökbecsénél 325 (0), Titelnél 306 (20).

A Béga Tamásfalvánál 38 (0).

A Temes Módosnál 210 (30), Torontálszécsánynál 296 (15).

1992
Az Anyatejes Táplálás Világnapja, más néven a Szoptatás Világnapja

1919
A Forradalmi Kormányzótanács lemondása után Peidl Gyulát bízták meg az új kormány megalakításával, akinek miniszterelnöki tisztsége egy hétig tartott.

1941
Megszűnt a Nyugat című irodalmi folyóirat.

1945
Meghalt Csortos Gyula színész (Hyppolit, a lakáj; Meseautó)

1946
Kibocsátották a forintot.

1292
A Svájci államszövetség nemzeti ünnepe

1774
Joseph Priestly, angol lelkész, liberális politikai filozófus és fizikus felfedezte az oxigént.

1818
Megszületett Maria Mitchell amerikai csillagász, pedagógus. Ő volt az első hivatásos női csillagász, 1847-ben felfedezett egy üstököst, valamint az első nőként az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia tagjává választották.

1885
Megszületett Hevesi György József, Nobel - díjas kémikus.

1885
Budapesten megszületett Hevesy György József, magyar származású, Nobel-díjas kémikus, a hafnium felfedezője.

!

Henderson nagypapa csomagot küldött Henderson nagymamának az Egyesült Államokon belül, legalábbis ez állt a küldeményen feladóként és címzettként, a tartalom viszont kábítószer volt.

A csomagot el is vitte a posta a kaliforniai San Diegóból az alabamai Talladegába, ott azonban gyanús lett egy alkalmazottnak, aki értesítette a rendőrséget. Azok egy drogkereső kutyával kiszimatoltatták, hogy kábítószer van a csomagban, és várták Henderson nagymamát. Bejött a papírforma: nagymamából egyszerre három érkezett, de mindhárom férfi volt. A trió – miután átvette a csomagot – azonnal rendőri őrizetbe került.

Henderson nagypapa egyébként 3 kiló marihuánát küldött Henderson nagymamának.

MTI/AP
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -