A hétvégén kétnapos rendezvénysorozattal ünnepli Gunaras a falu napját – Átadják az új, fedett piacteret
Ez a fotó az építkezés kezdetén készült, mára már az egészségház mögé költözött a piac Tíz évvel ezelőtt a gunarasiak szerény körülmények között ünnepelték meg az első falunapot. Mára kétnapos rendezvénysorozattá nőtte ki magát az esemény, amely gazdag programkínálattal várja az idelátogatókat.
Gunaras ünnepéről és a mögötte álló munkáról a helyi közösség tanácsának elnökével, Csorba Ottóval beszélgettünk.
A napközisek a szülőkkel és Kormos Zsana óvónővel (Fotó: Papp Imre) Tegnap a kishegyesi óvodákban is fogadták a most először óvodába induló gyerekeket és természetesen a többi korosztályt is. A gyerekeket és a szülőket Juhász Erzsébet főóvónő köszöntötte, jó munkát és kellemes időtöltést, tanulást kívánva mindegyiküknek. Kishegyesen az idén valamivel több mint 130 óvodás lesz a két óvodában. A legkisebbek számára az idén is megszervezték a napközis ellátást.
BÁCSKOSSUTHFALVA
A mai tízórai istentisztelet keretében köszöntik az új tanévet, mindenekelőtt a most iskolába, óvodába induló kisdiákokat. Móricz Árpád református lelkipásztor azt is elmondta, hogy az egyház keretében öt éve működő játszóházban, óvodában idén összesen 53 gyermek lesz, közülük 27 most indul az intézménybe. Hároméves kortól fogadják őket, és 2007 óta ez az első egyházi alapítású államilag elismert óvoda Szerbiában. A tavalyi tanévben ennek értelmében már elbúcsúztatták az első iskolába induló korosztályt. Az idei tanév kezdetének az ad külön jelentőséget, hogy a sikeres egyházi vagyon-visszaszármaztatást követően, 65 után az egyik csoportjuk az egykor elvett, ma is óvodaként működő épületben kezdheti meg a munkát. A nagycsoportosokat a református parókián, a gyülekezeti terem leválasztott, átalakított részében fogadják. A most kezdődő tanévben Csomortán Melinda és Bakos Szűcs Mónika óvónők, valamint Cérna Dianna dadanéni foglalkozik a református Napsugár óvoda lakóival.
A jövő héten kerül elfogadásra a moholi regionális út kiépítésének terve – A véglegesített tervet egy hónap alatt kell kidolgozni
A tervbizottság ülése (Fotó: Papp Imre) A nyár elején tették közszemlére a leendő, Moholra vezető regionális út tervét Kishegyesen, és a lakosság részéről azóta nem érkezett megjegyzés az út kiépítésére vonatkozóan. A fentieket a tervbizottság tegnap, a Danilo Dabović elnökletével megtartott ülésén állapította meg.
Szemétszedési akciókat és fesztivált szervez a kishegyesi Eco Enjoy
Szemétszedés a főút mentén Néhány fiatal úgy gondolta, hogy tenni kellene valamit, és alapítottak egy egyesületet. Környezetvédelemmel és buliszervezéssel foglalkoznak, a közelmúltban Eco Fest elnevezéssel tartottak egy háromnapos fesztivált
Illegális fürjcsalogatókat találtak a topolyai és krivajai környezetvédők
A fotón a környezetvédők tavaly talált bizonyítéka látható A megcsappant fürjállományt tovább veszélyezteti a csalogatós vadászat. Főleg külföldi vendégvadászok és itthoni vendéglátóik járnak illegális utakon. Úgy tűnik, az illetékesek nem veszik komolyan a környezetvédőket, idáig senkit sem vontak felelősségre az évenként ismétlődő törvényszegésért.
Elkezdődött a fürjek vonulási időszaka, a nyarat nálunk töltő madarak délebbre mennek, az északabban élők pedig ezen a területen vonulnak át.
Bácskossuthfalva - Feljegyzések egy érzelmekkel, emlékekkel teli nemzedéktalálkozón
Közös fénykép Bácskossuthfalváról, az emlékalbumba (Fotó: foto Sanji Topolya)– Egy megismételhetetlen osztályfőnöki órára gyűltünk össze itt, a bácskossuthfalvi Sportközpont báltermében, azért, hogy felidézzük az ötven évvel ezelőtti eseményeket, felidézzük diákkori emlékeinket, mi, akik 1945-ben születtünk, és a helyi id. Kovács Gyula Általános Iskolában érettségiztünk – ezekkel a szavakkal tett jelentést az elmúlt szombaton az ünnepélyesen feldíszített teremben az ügyeletes hetes az osztályfőnök szerepét vállaló Csernik Kurucz Erzsébet tanárnőnek, aki vállalta, hogy az A és a B osztály elhunyt osztályfőnökeit, Lakatos Gizella magyartanárnőt és Muhi Sándor matematikatanárt helyettesíti a névsorolvasásban.
Olvasd a Képes Ifjúságban:
(Fotó: Beta/AP)
(Fotó: Molnár Edvárd)
(Fotó: Beta)
Az utóbbi időben igencsak fenntartással vagyok a különböző, nagy csinnadrattával beharangozott projektumokkal kapcsolatban. A projektum elindításakor a politikusok összeharangozzák a média képviselőit s beharangozzák a nagy fene elképzeléseiket, néhány héttel később a szándéknyilatkozat aláírására ismét összehívják a sajtóorgánumok képviselőit, majd pedig huzamosabb ideig néma csend övezi a Nagy Tervet. Mindazok, akik részt vesznek az egész kezdeményezésben, ímmel-ámmal adnak valamilyen választ, amikor az újságírók érdeklődni kezdenek a téma kapcsán, idővel pedig a téma balladai félhomályba veszik. Éppen minap agyaltam azon, hogy ha az elmúlt években felmerült projektumoknak legalább a fele megvalósult volna, már akkor egészen másképpen nézne ki a régió, ahol élünk. Mondjuk, például szülővárosomban elkezdődött volna már a termálkút fúrása, s talán a Tiszán is kiépült volna egy csónakkikötő, nem is beszélve az ipari parkról, amelynek ötletét annak idején oly nagy hévvel jelentették be a honatyák, s amiből a mai napig nem lett semmi. Ilyenkor persze van mire fogni az egészet, legtöbb esetben az előző vezetés az, akit ludasnak kiáltanak ki, de a legbiztosabb a gazdasági válságra fogni az egészet. Félek, hogy ezekkel a kifogásokkal még számtalan projektum esetében fognak védekezni, s ezért akaratlanul is felmerül a kérdés, hogy amíg a recesszió tart, addig semmi se történhet szűkebb pátriánk táján? A válasz szerintem az, hogy nem. Mert elég ellátogatni olyan városokba, ahol a döntéshozók akarnak és mernek nagyokat álmodni.
Vajdaságban a mai nap folyamán borús lesz az ég. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 25 Celsius-fok között ingadozik majd.
Az országban túlnyomóan napos idő várható, csupán az északi és a nyugati területeken lesz felhős az ég. Gyenge, változó irányú szél fúj. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 8 és 13, míg a legmagasabb nappali 22 és 27 fok között alakul majd.
Az előrejelzések szerint az elkövetkező napokban valamivel csökken majd a hőmérséklet. Szombaton változóan felhős, esős időre van kilátás, vasárnapra azonban kisüt majd a nap, s csak elszórtan kell csapadékra számítani.
Európában napos időre van kilátás a Pireneusi-, a Balkán- és a Skandináv-félsziget legnagyobb részén. Felhős, esős idő várható az Appennini-félszigeten, valamint a keleti és az északi tájakon. A leghidegebb európai főváros Moszkva, 13 fokos hőmérséklettel, míg a legmelegebb Madridban lesz, ahol 32 Celsius-fok körüli értékek várhatók.
A Balkán-félsziget legnagyobb részén napos időre van kilátás, a késő esti órákban azonban megnövekszik majd a felhőzet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 31 Celsius-fok között ingadozik majd.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 275 (15), Apatinnál 343 (11), Gombosnál - (-), Palánkánál 287 (6), Újvidéknél 270 (4), Slankamennél 280 (2).
A Tisza Törökkanizsánál 201 (-2), Zentánál 261 (-1), Törökbecsénél 323 (0), Titelnél 268 (0).
A Béga Tamásfalvánál -46 (0).
A Temes Módosnál 90 (16), Torontálszécsánynál 268 (4).
1189
Megkoronázták I. Richárd angol királyt Westminsterben.
1272
Királlyá koronázták IV. (Kun) Lászlót, akinek uralkodását az állandósuló anarchia, a bárók hatalmának megerősödése jellemezte.
1658
Londonban 59 éves korában meghalt Oliver Cromwell angol államférfi és hadvezér, a szigetország Lord Protectora (a köztársaság védnöke).
1813
Megszületett Báró Eötvös József író, költő, reformpolitikus (A falu jegyzője).
1825
Győrben pappá szentelték Jedlik Ányost, a dinamó későbbi feltalálóját.
1875
Megszületett Ferdinand Porsche német autókészítő (Porsche, Volkswagen).
1926
Megszületett Irene Papas színésznő. (Zorba a görög)
1939
Chamberlain angol miniszterelnök a rádióban bejelentette, hogy Franciaország és Nagy Britannia hadat üzent Németországnak.
1957
Budapesten meghalt Heltai Jenő író, költő (A néma Levente, Álmokháza).
1971
Katar állam nemzeti ünnepe
Szerelme házának kéményébe szorulva lelte halálát egy nő az Egyesült Államokban.
A 49 éves orvosnő nem tudott bejutni kedvese házába, ezért felmászott a tetőre, levette a kémény zárósapkáját, majd pedig belebújt, hogy a kürtőn át lejusson. Nem sikerült. A nő feltehetően kiáltozott segítségért, ám senki sem hallotta, párja nem volt otthon, mint kiderült: épp a nő elől távozott napokra, hogy elkerüljön egy veszekedést.
A megfulladt nő holttestét sem ő fedezte fel, hanem a rendőrség, miután valaki felfigyelt a már oszlásnak indult tetem bűzére. A holttestet tűzoltók szabadították ki, amihez ötórányi munkával le kellett bontaniuk a kéményt, és a kandalló egy részét is.
A rendőrség szerint kizárható, hogy bűncselekmény történt.