2010. augusztus 1., vasárnap

Boglárka, Gusztáv, Zsófia, Péter, Pálma, Alfonz, Fodor napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!
Tiszavidék RSS Szerkesztő: Sinkovits Péter
KERAMIKA KANJIŽA PLUS

Tábori körkép

Amatőr és diákszínjátszó tábor Zentán

Pillanatkép a foglalkozásról Pillanatkép a foglalkozásról

A héten tartják Zentán a 3. Vajdasági Magyar Amatőr és Diákszínjátszók Táborát. Ahogyan a korábbi években, idén is a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium ad helyet a rendezvénynek.

Jók bottal és pomponnal

ADAI VENUS

Az Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat részeként tartották meg július elején Pécsen a Magyar Fúvózenei Nagydíjat, amely főként fúvószenekarok versenye és fesztiválja volt, de a megmérettetésen mazsorettcsoportok is részt vettek. A rendezvényen az adai Venus Táncklub 14 fős mazsorettcsoportja mutatkozott be a szeniorok korosztályában, ahol pompon kategóriában első helyezést ért el, bot kategóriában pedig a második helyen végeztek. Illetve a nemzetközi hírű zsűri értékelése szerint a versenyen bemutatott produkciók alapján az adaiak érdemelték ki a Magyar Fúvószenei Nagydíjat a mazsorettek kategóriájában, tudtuk meg Boros Zoltántól, a Venus Táncklub elnökétől. A lányok a helyi önkormányzat és az adai és moholi helyi közösségek támogatásával jutottak el a rendezvényre. A mazsoretteket Boros Márta és Petrics Zoltán szakmai vezető készítette fel a versenyre, ahol latin és dzsesszelemeket ötvöző zeneszámra léptek fel. Petrics Zoltán megjegyezte, hogy a csoport nehéz elemeket mutatott be a produkciókban. Nagyon elégedett volt tanítványai teljesítményével, hiszen jól sikerült mindkét fellépésük, illetve a kitűnő eredményt egy felfiatalított csapattal érték el.

Izraeli rendőrök Zentán

p09ipa

Az IPA Nemzetközi Rendőrszövetség szerbiai részlegének szervezésében tegnap Zentára látogatott a nemzetközi szervezet izraeli küldöttsége. A 14 izraeli rendőrt először a zentai rendőrségen fogadták, majd a városházán Csízik Károly alpolgármester és zentai Rotary vezetősége üdvözölte őket. A látogatók Tari László jóvoltából ízelítőt kaptak Zenta város és a zentai zsidóság történetéből, majd meglátogatták a városháza kilátóját és a zsidó temetőt. A delegáció szerdán Belgrádban járt, ma pedig Szabadkán fogadják őket.

ZENTAI RENDŐRSÉGI KRÓNIKA

XI. Nyári Ifjúsági Játékok

Megállapíthatjuk, hogy idén sokkal kevesebb látogatója volt a Játékoknak, kevesebb volt a táborozó is, és ezzel arányosan a verekedések és a lopások száma is csökkent az elmúlt évekhez képest. Örvendetes hír, hogy a Játékokkal összefüggő közlekedési baleset egyáltalán nem történt (talán idén először fordult ez elő), ami részben betudható a rendőrség megelőző munkájának is, ugyanis már az első naptól kezdve állandó rendőri jelenlét volt a Népkert környékén, mindenkit igazoltattak, mindenkit leállítottak és nagyon sok bírságot szabtak ki. Ahogy a parancsnok megjegyezte, lehet, hogy néhány vezető zsebe bánja, de nem akarunk temetést… Súlyos testi sérülés, illetve haláleset sem volt, ami nagyszerű végeredmény. De nézzük, mi az, ami viszont volt…

Szisztematizáció októberig

A zentai önkormányzatban a tanács jövő héten fogadja el azt a dokumentumot, mely meghatározza, hogy a közigazgatásban melyik munkahelyet milyen iskolai végzettséggel rendelkező személy töltheti be

A mezőőr-, a takarító- és a portásszolgálatot profi cégekre bízzák. Ha valaki jól végzi a munkáját, viszont képesítése nem felel meg az új előírásoknak, még maradhat munkahelyén – hangzott el többek között azon a tegnapi zentai önkormányzati sajtótájékoztatón, melyet Csízik Károly alpolgármester és Rácz Szabó László községi képviselő-testületi elnök tartott.

A hozzáadott érték fontossága

A magyarkanizsai községben ismerkedett a termelők gondjaival Slobodan Teofanov mezőgazdasági segédminiszter

Serfőző Jenő a mostoha időjárást megszenvedő gyümölcsöst mutatta Slobodan Teofanovnak (Fotó: Miskolci Magdolna) Serfőző Jenő a mostoha időjárást megszenvedő gyümölcsöst mutatta Slobodan Teofanovnak (Fotó: Miskolci Magdolna)

A Demokrata Párt községi és helyi szervezetének meghívására tegnap munkajellegű látogatást tett Magyarkanizsán és Horgoson Slobodan Teofanov mezőgazdasági segédminiszter.

A hatos jegyében

Hatodik alkalommal rendezték meg Horgoson a nagycsaládostábort

A népes nagycsaládostábor A népes nagycsaládostábor

A horgosi Fészek Nagycsaládos-egyesület immár hatodik alkalommal rendezte meg hagyományos nagycsaládostáborát. A Domus Pacis udvarán felállított sátortáborban hat csoportvezető hatvan gyerek számára szervezett különféle programokat, és hat konyhatündér gondoskodott a finom falatokról.

KÉPEKBEN rssfeed
(Fotó: Beta/AP) (Fotó: Beta/AP)
Ez a homok-Shakespeare az angliai Weston-super-Mare strandján pihent meg kényelmes karosszékében, de egyszer csak feltámadt a szél…
img_0383 img_0383
Bukovinából Bonyhádig - Elindult a Székely Tour karavánja
(Fotó: Beta) (Fotó: Beta)
Miközben az illetékes minisztérium folyamatosan azért kampányol, hogy „Tisztítsuk meg Szerbiát!”, országszerte nagytakarításokat rendeznek, azzal a céllal, hogy a lakosságot ráébresszék a környezetszennyezés káros mivoltára...
Jó reggelt!

Soha még egyetlen tanyaszínházi bemutatót sem mosott el az eső. Idén sem mosta el, mert a kitartó közönség nem hagyta. Szívfacsaró volt látni, hogy a kezdés előtt a színészek előbb lesöpörték a vizet a színpadról, majd próbálgatták, vajon a csúszós lejtőn fel tudnak-e majd jutni a kellő pillanatban. Kavillón a múlt szombaton egész nap, megállás nélkül esett. Mégis volt bemutató.

Több százan indultak úgy útnak a múlt hét végén Kavillóra, hogy tudták, megáznak sőt az is lehet, hogy színházi élmény nélkül maradnak. Az elszánt nézők ott voltak. Sokan. A rossz idő ellenére nagyon sokan.

A színészek a színpadon áztak, mi, nézők meg hiába tartottuk magunk fölé az esernyőt, a fél testünket kitartóan áztatta az egyre hidegebbnek érzett eső. Látni is alig lehetett az esernyőktől, de érdekes módon senki sem méltatlankodott, senki sem kiabált a másikra. Valamennyien elfogadtuk a helyzetet, mert abban a pillanatban, ott nem az volt a fontos, hogy ki mennyire ázik-fázik, hanem hogy az egy hónapos kemény munkával elkészült előadást megnézzük.

Azonkívül, hogy egy remek előadást láthatott a közönség, más csoda is történt a kavillói bemutatón: a levegőben tapintható volt a vándortársulat és közönségének kölcsönös tisztelete. Ez élteti a Tanyaszínházat. A fiatalok odaadása és a közönség szeretete, amik nem mérhetőek ugyan, mégis, a bemutatón bizonyíthatóan sok puttonyra való volt mindkettőből.

Részese lenni ennek a kivételes alkalomnak meghatározó élmény volt számomra.

K-k
Időjárás

Vajdaságban ma túlnyomóan napos, meleg időben lesz részünk. Bánátban mérsékelt délkeleti szél fúj. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 30 Celsius-fok között ingadozik majd.

Az országban is meleg, napos időre lehet számítani. Gyenge délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 12 és 19, míg a legmagasabb nappali 28 és 33 Celsius-fok között ingadozik majd.

Az előrejelzések szerint holnap meleg, napos idő várható, csak a délután folyamán fordulhatnak elő kisebb záporok, zivatarok. Vasárnapra is strandidőt jósolnak a meteorológusok, így ha tehetik, töltsék szabadidejüket a vízparton.

Európában felhős, esős időre van kilátás a Skandináv-félszigeten, a Brit-szigeteken és a kontinens középső területein. Túlnyomóan napos, meleg idő várható Európa délnyugati és keleti részein. A leghidegebb európai főváros Oslo és Ljubljana 19 fokos hőmérséklettel, míg a legmelegebb Madridban lesz, ahol 37 Celsius-fok körüli értékek várhatók.

A Balkán-félsziget legnagyobb részén napos, meleg idő várható, csupán Horvátországban és Bosznia nyugati részein fordulhatnak elő kisebb záporok, zivatarok. A legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton 21, míg délen 34 Celsius-fok között alakul majd.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 373 (80), Apatinnál 405 (79), Gombosnál - (-), Palánkánál 284 (69), Újvidéknél 260 (46), Slankamennél 302 (24).

A Tisza Törökkanizsánál 320 (21), Zentánál 346 (18), Törökbecsénél 325 (0), Titelnél 306 (20).

A Béga Tamásfalvánál 38 (0).

A Temes Módosnál 210 (30), Torontálszécsánynál 296 (15).

1992
Az Anyatejes Táplálás Világnapja, más néven a Szoptatás Világnapja

1919
A Forradalmi Kormányzótanács lemondása után Peidl Gyulát bízták meg az új kormány megalakításával, akinek miniszterelnöki tisztsége egy hétig tartott.

1941
Megszűnt a Nyugat című irodalmi folyóirat.

1945
Meghalt Csortos Gyula színész (Hyppolit, a lakáj; Meseautó)

1946
Kibocsátották a forintot.

1292
A Svájci államszövetség nemzeti ünnepe

1774
Joseph Priestly, angol lelkész, liberális politikai filozófus és fizikus felfedezte az oxigént.

1818
Megszületett Maria Mitchell amerikai csillagász, pedagógus. Ő volt az első hivatásos női csillagász, 1847-ben felfedezett egy üstököst, valamint az első nőként az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia tagjává választották.

1885
Megszületett Hevesi György József, Nobel - díjas kémikus.

1885
Budapesten megszületett Hevesy György József, magyar származású, Nobel-díjas kémikus, a hafnium felfedezője.

!

Henderson nagypapa csomagot küldött Henderson nagymamának az Egyesült Államokon belül, legalábbis ez állt a küldeményen feladóként és címzettként, a tartalom viszont kábítószer volt.

A csomagot el is vitte a posta a kaliforniai San Diegóból az alabamai Talladegába, ott azonban gyanús lett egy alkalmazottnak, aki értesítette a rendőrséget. Azok egy drogkereső kutyával kiszimatoltatták, hogy kábítószer van a csomagban, és várták Henderson nagymamát. Bejött a papírforma: nagymamából egyszerre három érkezett, de mindhárom férfi volt. A trió – miután átvette a csomagot – azonnal rendőri őrizetbe került.

Henderson nagypapa egyébként 3 kiló marihuánát küldött Henderson nagymamának.

MTI/AP
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -