Boglárka, Gusztáv, Zsófia, Péter, Pálma, Alfonz, Fodor napja
Az uborka legalább tízszer nagyobb jövedelmet szavatol a búzánál – Az uborka ünnepe Péterrévén
Dóka Valéria: Néprajzi gyűjtemény helyett jó lenne tájházban közszemlére tenni a régi paraszti élet darabkájátUborkaszezon – mondjuk az eseménytelen időszakra, pedig ilyen időszak aligha akad mezőgazdaságunk háza táján. Péterrévén, a zöldségnövény-termelőiről ismert faluban azonban a szó legnemesebb értelmében is javában tart az uborkaszezon, vagyis a konzervuborka-szüret, lévén, hogy e fontos zöldségnövény a falu jelképévé vált, bár az utóbbi évtizedekben alaposan megcsappant mind a vetésterület, mind az átadásra kerülő mennyiség, ami részben a beszűkült piac, részben a munkaerőhiány következménye, de az értékesítési ár is hozzájárult a hanyatláshoz. A Tisza Földműves Szövetkezet biztos értékesítési lehetőséggel, az új termesztési technológiák népszerűsítésével és szakmai tanácsadással igyekszik fenntartani a termelést. S még valamivel: a tájainkon egyedülálló, hagyományossá vált uborkafesztivállal, az Uborkanappal, amit ezúttal július 10-én az évfordulók jegyében szerveztek meg. Az idei immár a 15. Uborkanap volt a sorban.
KOMMENTÁR
A jelek szerint miniszterünk nem tévedett, a búza ára, amit heteken át hétpecsétes titokként kezeltek, lassan körvonalazódni látszik, s szerencsére kedvezően alakul. Saša Dragin mezőgazdasági tárcavezető a múlt héten Újvidéken tett látogatásakor – ahol zárt ajtók mögött ismét a agráregyesületek képviselőivel tárgyalt – már arról beszélt, hogy az idén 13–15 dinár körül lesz a kenyérgabona ára. Korábban mondott jóslata a várható 10-20 százalékos áremelkedésről ezzel beigazolódni látszik. Ez egyben azt is jelenti, hogy az állami felvásárlás az áfával együtt 12 dináros fölkínált árral nem jelent majd nagy vonzerőt a terményükkel szabadon rendelkező gazdáknak.
A búza az elégedetlenséget kiváltó ok, s mint ahogyan lenni szokott: a tárca nem ígér, nem is ígérhet semmi biztatót – Mit mondanak a gazdák?
Vajdaságban valamivel több, mint 250 ezer hektáron termesztenek búzát (köztársasági szinten ennek kétszeresét sem), s hiába hangoztatja az agrártárca, hogy elegendő és megfelelő gépesítéssel rendelkezünk a gyors betakarításhoz, az időjárás, az ismétlődő eső alakítja az aratás ütemét. S mint az utóbbi évtizedekben törvényszerűvé vált, ezúttal is (csak) az aratás idején kerül gyújtópontba a búzatermelők helyzete, a kenyérgabona értéke, pontosabban semmibevétele. Európa-szerte tiltakoznak a gazdák a mezőgazdaság áldatlan helyzete miatt (pedig ott mesésnek gondolt támogatásban is részesül a farmer!), tájainkon a búza az elégedetlenséget kiváltó ok, s mint ahogyan lenni szokott: a tárca nem ígér, nem is ígérhet semmi biztatót a helyzetet rendezendő, egyre azt szajkózza, hogy a piacgazdálkodás elvei érvényesülnek a mezőgazdasági termények, így a búza piacán is. A kiszámíthatatlanság miatt azonban már a termelési ciklus kezdetétől egyaránt kockáztat a gazda is meg a malomipar is, miközben a gabonakereskedők minden alkalommal elégedetten dörzsölik a tenyerüket, ugyanis ők rendszerint (csak) aratáskor lépnek színre, s még hízelgő is, amikor sorjázatják az adatokat, hogy hány ezer tonna terményt exportáltak.
Másodvetésben is nevelhető

Július első felében még vethető a cékla. A rövid tenyészidejű fajtákból ültethetünk a most felszabaduló ágyásokba. A másodvetésben – aszályos években – öntözni kell a céklát. Az ideihez hasonló csapadékos évben valószínűleg nem kell sokat öntözni, bár augusztusban, a gyökérnövesztés időszakában kell a legtöbb nedvesség, mégpedig egyenletes vízellátás tanácsolt. A nedvesség híján a cékla gumói meghasadnak vagy elfásodnak. Az eltarthatóságát is rontja a növekedés idején kialakult vízhiány, mert a gumók „szárazak” maradnak.
Az összefogásból most sem lett semmi – A megegyezésre hajlók ugyanazt kapták jutalmul, mint a tiltakozók – Bogdan Šuljmanac: Nem értem, hogy miért nem csatlakoztak hozzánk a többiek. – Vojislav Malešev: Sehol a világon az állam nem dönt a mezőgazdasági termények árairól

A földművestársulások is lehetnek zárt társaságok saját, jól behatárolt érdekeikkel és köreikkel. Erről győződhettünk meg a múlt héten a búzaár körül kialakult huzavonában, ahol a jelenlegi legismertebb gazdaegyesületek szembekerültek egymással annak ellenére, hogy az elmúlt napok termelőkre nézve legfontosabb témájában, a kenyérgabona ára körüli kérdésben nincs közöttük nézeteltérés. Nem találni ma olyan földművest vagy gazdaszervezetet, amely elégedett volna a fölvásárlók részéről – a múlt héten – fölkínált kilogrammonként 10 dinár körüli összeggel. Hogy is lehetne, amikor ez az önköltségi árat sem éri el.
Nyersen kitűnő C-vitamin-forrás
A káposztafélék közül a legtöbb C-vitamint a brokkoli tartalmazza, a második helyen pedig – megelőzve a fejes, a vörös és kelkáposztát – a karalábé szerepel. A karalábéból ugyanakkor évente nagyon keveset fogyasztunk, és azt is zömmel késő tavasztól késő őszig, noha jól tárolható.
Nyersen ropogtatva a legfinomabb, az igazi ízt adja, de főve is ízletes levesben. Salátának is kitűnő, bár kevesen fogyasztják így. Főzelék is készíthető belőle.
A tápanyagban található szénhidrátfelesleg legtöbbször tartalékként, zsír formájában lerakódik a hal szervezetében. Ez az oka annak, hogy a halastavi ponty sokszor túl zsíros, és nem felel meg a korszerű táplálkozási igényeknek
A pontytenyésztés klasszikus eljárása nagy, több tíz hektárnyi felületű halastavakon alapszik, amelyekben nagyrészt természetes eredetű (a halastó planktonjaiból és fenékfaunájából származó) anyagokkal táplálkoznak a halak. Az ilyen táplálék tartalmazza azokat a nagy biológiai értékű fehérjéket, amelyek fedezik a ponty esszenciális aminosav-szükségletét. Megtalálhatók benne a szükséges vitaminok, oligoelemek, nagyrészt fedezi a ponty energiaszükségletét is. Így a kiegészítésként adagolt takarmány (gabonafélék) elsősorban szénhidrátot tartalmaz az energiaigény biztosítása érdekében. Az így bejuttatott szénhidrátfelesleg legtöbbször tartalékként, zsír formájában lerakódik a hal szervezetében. Ez az oka annak, hogy a halastavi ponty sokszor túl zsíros, és nem felel meg a korszerű táplálkozási igényeknek. Mivel a természetes tápanyagok mennyisége az ilyen sekély entróf tavakban – amilyenek ezek a halastavak – viszonylag csekély, a szerény termelés céljára is nagy felületek szükségesek.
(Dávid Csilla)A péterrévei gépgyűrű már több mint öt éve működik – Hat család közösen vett egy arató-cséplő gépet és egy kukoricakombájnt
Németországban a második világháború után alakultak az első gépgyűrűszövetkeztek, majd a német mintára Svédországban, ahol ma a legfejlettebb ez a társulási forma, az ország minden megyéjében van gépgyűrű, Skaraborgban a legnagyobb, százhetven tagja van. Ez a szövetkezet már húsz éve működik. Szerbiában elsőként Péterrévén alakult gépgyűrű, amely már több mint öt éve létezik.
A péterrévei gépgyűrűnek csak hat tagja van. Név szerint Pece Károly, aki egyben a szövetkezet elnöki posztját tölti be, Kiss Zoltán, Bognár Károly, Barsi János, Varga F. József és Péter Ernő. Erről, a vidékünkön még gyerekcipőben járó társulásról Kiss Zoltánnal beszélgettünk.
A Köztársasági Árutartalékok Igazgatósága az idén 60 000 tonna búzát vásárol fel 12 dináros áron, amennyiben a kormány is rábólint az említett intézménynek az agrártárca együttműködésével előkészített rendeletére. Ez kevesebb mennyiség a tavalyinál, sőt a fölkínált ár is kisebb. (Emlékeztetőül 2009-ben a Köztársasági Árutartalékok Igazgatósága 65 714 tonna kenyérgabonát vett át a termelőktől 13 dináros áron.)
További hasonlóságok a két év távlatában nézve, hogy az idén is veszítettek és tavaly is veszítettek a búzán a gazdák, az idén a tavalyinál is kedvezőtlenebb időjárási viszonyok miatt sokan többet is, mint egy évvel ezelőtt.
Sok dolga akad az utóbbi időben az időjárási viszontagságok okozta károkat felmérő bizottságoknak, amelyek Vajdaság községeit járják. Egyelőre még folynak a felmérések, ezért nem lehet pontos adatokkal szolgálni, ráadásul a múlt heti nagy esőzés tovább növelte a károkat. Milan Prostran, a Szerbiai Gazdasági Kamara mezőgazdasági részlegének a vezetője becslése szerint mintegy 100 000–120 000 hektárt sújtott az elemi csapással felérő belvíz- és viharkár.
Teljes gőzzel folytatódik a kukoricakivitel. A tervek szerint az idén Vajdaság (mert Szerbiában elenyésző a piaci felesleg) mintegy 2 millió tonna kukoricát exportál. A tengeri ára pedig tovább kúszik fölfelé. A hírügynökségek már arról számolnak be, hogy az elmúlt héten 13,5 dináros áfa nélküli árat is megadtak kilójáért a felvásárlók. Milyenek az előrejelzések? Vajon meddig növekedhet a kukorica ára?
Dr. Berényi János A címben föltett kérdésre válaszolva két félreértést azonnal el kell oszlatni. A szakember, dr. Berényi János szavaival mondva attól még nem válik biotermékké valami, mert természetes úton, permetezés és műtrágyázás nélkül is megterem, de nem is attól lesz azzá, hogy megfelel a szigorú minőségi elvárásoknak. A rothadt, kukacos meggy is lehet biotermék
Az aratás előtti helyzetkép kísértetiesen emlékeztet a tavalyira, a májusi esőzések miatt sok helyütt attól is rosszabb. Milan Prostran, a Szerbiai Gazdasági Kamara mezőgazdasági részlegének a vezetője szerint csak Vajdaságban 70 000 hektár került víz alá. Arról nem is beszélve, hogy a nedves, páradús időjárás kedvezett a növénybetegségek megjelenésének.
A kiadós esőzések már eddig is elemi csapás méretű károkat okoztak a mezőgazdaságban. Az agrártárca reagálást várják... Várhatják. Pedig létezik a károk szanálására létrehozott alap, hogy belőle enyhíthessenek a gazdák bajain. Ha azonban a gazdák nem kérnek, nem is kapnak, az állami költségvetésnek nevezett feneketlen hordó pedig elnyelheti még azt is, amire a termelőknek törvényes joguk van
KERTÉSZKEDŐKNEK
Nap mint nap halljuk, olvassuk, hogy mit szabad, mit nem szabad fogyasztanunk. Mindinkább előtérbe kerülnek a zöldségek és a gyümölcsök. Ez utóbbiak közül egyesek vitamin-, mások rosttartalmuknak köszönhetően kedvező hatásúak. Ilyen az egész nyáron érő cukkini, amelynek a virága, az aprócska meg a beért példánya egyaránt fogyasztható.
(Fotó: Beta/AP)
img_0383
(Fotó: Beta)
Soha még egyetlen tanyaszínházi bemutatót sem mosott el az eső. Idén sem mosta el, mert a kitartó közönség nem hagyta. Szívfacsaró volt látni, hogy a kezdés előtt a színészek előbb lesöpörték a vizet a színpadról, majd próbálgatták, vajon a csúszós lejtőn fel tudnak-e majd jutni a kellő pillanatban. Kavillón a múlt szombaton egész nap, megállás nélkül esett. Mégis volt bemutató.
Több százan indultak úgy útnak a múlt hét végén Kavillóra, hogy tudták, megáznak sőt az is lehet, hogy színházi élmény nélkül maradnak. Az elszánt nézők ott voltak. Sokan. A rossz idő ellenére nagyon sokan.
A színészek a színpadon áztak, mi, nézők meg hiába tartottuk magunk fölé az esernyőt, a fél testünket kitartóan áztatta az egyre hidegebbnek érzett eső. Látni is alig lehetett az esernyőktől, de érdekes módon senki sem méltatlankodott, senki sem kiabált a másikra. Valamennyien elfogadtuk a helyzetet, mert abban a pillanatban, ott nem az volt a fontos, hogy ki mennyire ázik-fázik, hanem hogy az egy hónapos kemény munkával elkészült előadást megnézzük.
Azonkívül, hogy egy remek előadást láthatott a közönség, más csoda is történt a kavillói bemutatón: a levegőben tapintható volt a vándortársulat és közönségének kölcsönös tisztelete. Ez élteti a Tanyaszínházat. A fiatalok odaadása és a közönség szeretete, amik nem mérhetőek ugyan, mégis, a bemutatón bizonyíthatóan sok puttonyra való volt mindkettőből.
Részese lenni ennek a kivételes alkalomnak meghatározó élmény volt számomra.
Vajdaságban ma túlnyomóan napos, meleg időben lesz részünk. Bánátban mérsékelt délkeleti szél fúj. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 30 Celsius-fok között ingadozik majd.
Az országban is meleg, napos időre lehet számítani. Gyenge délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 12 és 19, míg a legmagasabb nappali 28 és 33 Celsius-fok között ingadozik majd.
Az előrejelzések szerint holnap meleg, napos idő várható, csak a délután folyamán fordulhatnak elő kisebb záporok, zivatarok. Vasárnapra is strandidőt jósolnak a meteorológusok, így ha tehetik, töltsék szabadidejüket a vízparton.
Európában felhős, esős időre van kilátás a Skandináv-félszigeten, a Brit-szigeteken és a kontinens középső területein. Túlnyomóan napos, meleg idő várható Európa délnyugati és keleti részein. A leghidegebb európai főváros Oslo és Ljubljana 19 fokos hőmérséklettel, míg a legmelegebb Madridban lesz, ahol 37 Celsius-fok körüli értékek várhatók.
A Balkán-félsziget legnagyobb részén napos, meleg idő várható, csupán Horvátországban és Bosznia nyugati részein fordulhatnak elő kisebb záporok, zivatarok. A legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton 21, míg délen 34 Celsius-fok között alakul majd.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 373 (80), Apatinnál 405 (79), Gombosnál - (-), Palánkánál 284 (69), Újvidéknél 260 (46), Slankamennél 302 (24).
A Tisza Törökkanizsánál 320 (21), Zentánál 346 (18), Törökbecsénél 325 (0), Titelnél 306 (20).
A Béga Tamásfalvánál 38 (0).
A Temes Módosnál 210 (30), Torontálszécsánynál 296 (15).
1992
Az Anyatejes Táplálás Világnapja, más néven a Szoptatás Világnapja
1919
A Forradalmi Kormányzótanács lemondása után Peidl Gyulát bízták meg az új kormány megalakításával, akinek miniszterelnöki tisztsége egy hétig tartott.
1941
Megszűnt a Nyugat című irodalmi folyóirat.
1945
Meghalt Csortos Gyula színész (Hyppolit, a lakáj; Meseautó)
1946
Kibocsátották a forintot.
1292
A Svájci államszövetség nemzeti ünnepe
1774
Joseph Priestly, angol lelkész, liberális politikai filozófus és fizikus felfedezte az oxigént.
1818
Megszületett Maria Mitchell amerikai csillagász, pedagógus. Ő volt az első hivatásos női csillagász, 1847-ben felfedezett egy üstököst, valamint az első nőként az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia tagjává választották.
1885
Megszületett Hevesi György József, Nobel - díjas kémikus.
1885
Budapesten megszületett Hevesy György József, magyar származású, Nobel-díjas kémikus, a hafnium felfedezője.
Henderson nagypapa csomagot küldött Henderson nagymamának az Egyesült Államokon belül, legalábbis ez állt a küldeményen feladóként és címzettként, a tartalom viszont kábítószer volt.
A csomagot el is vitte a posta a kaliforniai San Diegóból az alabamai Talladegába, ott azonban gyanús lett egy alkalmazottnak, aki értesítette a rendőrséget. Azok egy drogkereső kutyával kiszimatoltatták, hogy kábítószer van a csomagban, és várták Henderson nagymamát. Bejött a papírforma: nagymamából egyszerre három érkezett, de mindhárom férfi volt. A trió – miután átvette a csomagot – azonnal rendőri őrizetbe került.
Henderson nagypapa egyébként 3 kiló marihuánát küldött Henderson nagymamának.