2010. március 14., vasárnap

Matild, Méta, Jára, Jarmila, Tilda, Paulina napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
metals
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!
Percről percre
Gyűrődések
Már van egy évtizede, hogy számomra a tavasz kezdetét nem a meteorológiai jelentések jelzik, hanem olyan – kifejezetten az évszakhoz kötődő – rendezvények, mint a frissességében mindig aktualizált budapesti idegenforgalmi „árubörze”, az utazás kiállítás, és a néhány héttel későbbi esemény, a Tavaszi Fesztivál záró rendezvényének számító Országos Táncháztalálkozó. Nem vagyok nagy világjáró, tüzes bokájú táncos pedig végképp nem, mégis egy egész évre szóló kihívást jelent e két rendezvény kulturális kínálata. Az egyik azzal, hogy távoli tájak hívó szavát hozza el – személyre szólóan, nekem –, a másik pedig azzal, hogy zengő dalaival kibéleli a lelkemet, visszahoz valamit abból az örökségből, ami a borúsabb pillanatokban olykor veszni látszik.
Verica Kalanović, nemzeti beruházási miniszter Nagybecskereken
A Nemzeti Beruházási Terv (NIP) a költségvetésből származó 15,5 milliárd dinárból hétmilliárd dinárt a köztársaság úthálózatának felújítására fordít. Ebből négymilliárdot a Horgos–Požega autóút építésére, kettőt a Belgrád–Dél-Adria között építendő új útra, egymilliárd dinárt pedig a belgrádi Straževica alagút építésére költenek. A fennmaradt 8,5 milliárd dinárt a negyven fejletlen szerbiai község között fogják elosztani, a legsürgősebb projektumok megvalósítására.
Vadonatúj, biometrikus útlevéllel vágott neki a bizonytalannak az az öt dél-szerbiai család, melyeket a napokban toloncoltak ki Belgiumból.Tudtuk, hogy a toloncegyezmény értelmében Szerbiának vissza kell fogadnia a „menekülteket”, de azzal csak most szembesültünk, hogy lehetnek olyan kitoloncoltak is, akik nem a vérzivataros időkben folyamodtak menedékjogért, hanem a vízummentességgel élnek vissza. Vagy annak az áldozatai.A most kiutasított szerb állampolgárok dél-szerbiai albánok és romák. Állítólag a megélhetési gondok vitték rá őket arra, hogy mindent feladva nekivágjanak a bőséggel kecsegtető idegennek – no meg azok a macedón turistairodák, amelyek jó pénzért kiszállították őket saját honfitársaikkal egyetemben.
„Az élet megy tovább”
Miloš Vasić: Mindenki belenyugodott Zoran Đinđić halálába, és nincs akarat az ügy mélyebb kivizsgálására
(Beta) Zoran Đinđić meggyilkolása után gyilkosai egy része börtönbüntetését tölti, az üggyel összefüggésbe hozható öt másik személyt távollétében kellett elítélni – ők a mai napig szökésben vannak. A merénylet politikai hátterét szintén nem vizsgálták még ki, pedig erre a jelenlegi és a volt szervezett bűnözés felszámolásával megbízott ügyész is ígéretet tett.
(Újabb) bombariadó Nagybecskereken
A rendőrök kiürítették az iskolát (Kecskés István felvétele)Pénteken bombariadó volt a nagybecskereki Nikola Tesla Villamossági és Építészeti Szakközépiskolában, de akárcsak február 11-én, a tűzszerészek most sem találtak robbanószerkezetet az épületben.
A magyarság vállalásának egyértelműsége
A magyar nemzet határai függetlenek az államhatároktól – mondta el a vajdasági látogatáson lévő Sólyom László magyar köztársasági elnök
Sólyom László a horgosi Szent István-szobor előtt (Molnár Edvárd felvétele)A március 15-ei ünnepségsorozat alkalmából a Vajdasági Magyar Szövetség meghívására vajdasági körúton tartózkodik Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke. Látogatása első napján Horgoson Szent István-szobrot avatott, Bácskertesen megkoszorúzta a helybeli Petőfi-szobrot, ezt követően Zomborban Schweidel Józsefnek, a zombori születésű aradi vértanúnak az emléktáblájánál és az 1956-os emléktáblánál helyezte el a kegyelet virágait. Az elnök látogatása első napját Újvidéken zárta, ahol értelmiségi kerekasztal-beszélgetésen vett részt.
Egyedül a kormánnyal szemben
Radovan Jelašić: Szerbiának, illetve a szerb politikusoknak a népszerűtlen intézkedések végrehajtásához még 2010-ben is bűnbakra van szükségük
„Az a magánszféra miatt szabdaljuk most a vénánkat, amelynek eladtuk az állami vállalatokat” (Molnár Edvárd felvétele) Radovan Jelašić , a Szerbiai Nemzeti Bank (SZNB) kormányzója valószínűleg nem panaszkodik arra, hogy mellőzi a média. A tavalyi év vége és az idei év eleje óta, amióta a dinár értéke zuhanórepülésben elképzelhetetlen mélységeket ért el, szinte nem volt olyan nap, hogy valamely médium ne foglalkozott volna a jegybank kormányzójával, aki ezúttal lapunknak nyilatkozott. A kellemes humorú bankkormányzó többek között a Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalásokról számolt be, kifejtette, hogy jó ötletnek tartja-e egyáltalán Szerbia és az IMF kapcsolatát, valamint elárulta, hogy a dinár több mint 30 százalékos értékvesztése után ő nyugodtan járja-e még az utcákat.
Külföld
Legkevesebb 45-en meghaltak
A képen: vizsgálat az egyik robbantás helyszínén (Fotó: Beta/AP) Legkevesebb 45-en meghaltak és százan megsebesültek pénteken a kelet-pakisztáni Lahorban történt kettős öngyilkos merényletben – közölte egy rendőrségi vezető az állami televízióban. Tárik Szalím Dogar, Pandzsáb tartomány rendőrfőnöke szerint a robbantások célpontja egy katonai konvoj volt.
A NATO védelmet nyújt tagállamainak Oroszországgal szemben
Anders Fogh Rasmussen főtitkár Varsóban igyekezett eloszlatni a kelet-európai félelmeket
Anders Fogh Rasmussen és Radoslaw Sikorski (Fotó: Beta/AP) A NATO főtitkára pénteken igyekezett eloszlatni azokat a kelet-európai félelmeket, hogy az észak-atlanti szövetség nem védelmezi meg őket az egyre harciasabbá váló Oroszországgal szemben.
Baj van, elhajóznak a „Happy Meal”-ek
Izland két évvel a pénzügyi megroppanás után
(Fotó: Léphaft Pál) Ön fizetné-e országa legnagyobb bankjai helyett az általuk felhalmozott adósságokat? Igen? Nos az izlandi polgárok sem estek a fejük búbjára: az 1944-beni, Dániától való függetlenné válása utáni első népszavazáson a szigetországiak 93%-a elutasította a brit és a holland állam kártalanításáról szóló, ún. Icesave-törvényt. Hogy milyen gyakorlatlanok a gejzírföldiek népszavazás ügyében, bizonyítja, hogy a közel 170 ezer Nem!-nek, mellyel előhozakodtak, az égvilágon semmi jelentősége.
Javult a helyzet a világgazdaságban ‚ – erre utalnak a felmérések, az előrejelzések és bizakodásnak az erősödése egyaránt.
KI FIGYEL BOSZNIÁRA – Az EU és balkáni tehetetlensége – 15 évvel Dayton után: mennyi még az út a „tartós megoldásig”? – Kreatív megoldás kell: Együtt Európába!
Léphaft PálTudósítónk jegyzete Washington, március 12. A daytoni Bosznia már tavaly nyáron majdnem összeomlott – de Európa mindmáig tehetetlennek bizonyul, hogy azt ne csak megakadályozza, hanem megoldja végre az ország ügyét.
Troicki öt perc alatt nyert
TENISZ – Đoković és Janković a harmadik fordulóban, Ivanović kiesett – Szávai a 32-ben, Henin és Kuznyecova már búcsúzott Indian Wellsben
Viktor Troicki Érdekes volt a hétvége Indian Wellsben, ahol a rangos tenisztornán számos fordulat történt, a női mezőnyben pedig már két bajnokjelölt is kiesett. A szerbiai képviselők rajtja az elvárásoknak megfelelően sikerült, az egyesben hárman bejutottak a 3. fordulóba, csak Ana Ivanović esett ki, Janko Tipsarević pedig az éjjel játszotta le első meccsét. Czink gyors kiesése után magyar vigasz, hogy Szávay Ágnes két győzelemmel a 32 legjobb között van.
Kilenc érem Csehországból
ASZTALITENISZ – NEMZETKÖZI POROND
Dragan Subotić egy arany- és két ezüstérmet nyert Kiválóan szerepeltek a szerbiai ifjúsági válogatott tagjai Csehország nemzetközi bajnokságán – melyet Hlukban rendeztek meg –, hiszen az egyéni, a páros és a csapatverseny során összesen két arany-, négy ezüst- és három bronzérmet szereztek.
ASZTALITENISZ – SZUPERLIGA
A férfi- és a női Szuperligában is csonka fordulót rendeztek: a szabadkai Spartacus maximális arányban nyert a Smederevo ellen, s szintén 6:0-s győzelmet aratott a második helyen álló nagybecskereki Banat is a STAK fölött.
Márkus negyedik győzelme
SAKK EB – RIJEKA
Az örmény Lilit Galojan (balról) és az éllovas, lengyel Monika Socko A topolyai Márkus Róbert megszerezte negyedik győzelmét a Rijekában zajló XI. Európa-bajknokságon, miután a hetedik fordulóban a sötét bábukat vezetve legyőzte a horvát Goran Đurovićot. A férfiaknál a grúz Badur Zsobava és az ukrán Zahar Efimenko vezet: a magyar Almási Zoltán és a szerb Bojan Vučkovićis fél pontos hátránnyal követi az élen állókat.
A Magyar Szó akár meg is szűnhet
Józsa László, az MNT elnöke szerint a közbeszéd tévesen cenzúráról szól, miközben lapértékelő testület készül – Hosszú távon a napilap nem tartható fenn, s aki ezt nem látja, naiv
Józsa László, az MNT elnöke A Magyar Nemzeti Tanács legutóbbi ülésén határozat született, miszerint a Magyar Szó igazgatói bizottsága laptanácsot hoz létre a szerkesztéspolitika figyelemmel kísérése céljából. Az elmúlt napokban az újságírószakma szinte felbolydult. Régen nem tapasztalt összezárást eredményezett a cenzúragyanús testület létrehozásának híre. Józsa Lászlót, az MNT elnökét, egyben a Magyar Szó Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testületének (a vállalat igazgatói bizottságának) elnökét kérdeztük a laptanácsról, napilapunk helyzetéről, illetve arról, hogy jó gazdaként viselkedik-e az MNT a Magyar Szóval szemben.
Közel ezer gyermek halt meg Járekon
A napokban 6429 halotti anyakönyvi bejegyzés alapján havi lebontásban is összesítettem a járeki jugoszláv haláltáborban 1944 decembere és 1946 áprilisa között elhunyt gyerekek adatait, és eszerint pontosítanom kell a korábban több mint nyolcszázra taksált számot: a haláltábor l7 hónapja alatt összesen 955 gyerek (az egy napostól a 18 évesig) halt meg.
Szlovén költők portréi
Farkas L. Zsuzsa műhelyéből
Edvard Kocbek portréja (Farkas L. Zsuzsa kiállítása a budapesti Filmes Házban nyílt meg 2010. március 3-án, Az éjszaka virágai című szlovén költészeti hangoskönyv bemutatója alkalmával, melynek anyagát Dóczy Péter válogatta. A kiadványban Farkas L. Zsuzsa grafikái láthatók.)
KÉPEKBEN rssfeed
(Fotó: Beta/AP) (Fotó: Beta/AP)
Így is el lehet kártyázni a pénzünket
(Fotó: Beta/AP) (Fotó: Beta/AP)
A lakosság negyede éhezik
(Fotó: Beta) (Fotó: Beta)
A Duna apad
Jó reggelt!

Általános és középiskolába járva alakulnak ki az első baráti társaságok, amelyeknek tagjai, ha csak lehetséges, sülve-főve együtt vannak, úgymond bandába tömörülve járnak-kelnek, buliznak a városban. Jó emlékszem, mi is ötös-hatos csoportokban kerestük azt az állítólagos kincset, amit az egyik, igencsak dús fantáziával megáldott osztálytársunk szerint az úgynevezett zsidó temető területén ásott el egy dúsgazdag zentai. Persze vigyáztunk arra is, hogy az ellentábor tagjai véletlenül se neszeljék meg azt, hogy min is ügyködünk éppen. A későbbiekben gyakoriak lettek a május elsejei és nyári táborozások, amikor a számunkra legnagyobb kincsért, annak a szőke nagylánynak a kegyeiért viaskodtunk, aki után az ellentábor legényeinek a szíve is hangosabban dobogott. Hogy miért is mesélem mindezt? Az ember felnőtt korában is szívesen bandázik. Persze azzal, hogy ezt most párthovatartozásnak nevezik. A különbség csupán az, hogy amíg számunkra elképzelhetetlen volt az, hogy bekönyörögjük magunkat riválisunk táborába, addig ez manapság szinte normális jelenség. Minap hallottam egy sztorit, amelynek a hőse a kilencvenes évek alatt Milošević igéit mantrázta. Amikor viszont fordult a kocka, hirtelen rádöbbent arra, hogy valójában élni sem tud az egyik vajdasági magyar párt nélkül, s átigazolt oda. Most viszont, amikor városunkban e párt felett is beborult az ég, hősünk kapcsolt, hogy valójában az egyik, a községben újonnan hatalomra került politikai szervezet jóval közelebb áll a szíve csücskéhez, és neki muszáj oda belépni. Természetesen hősünknek szíve jogában áll átállni a másik kompániához, ami viszont szinte biztos, hogy az ilyeneknek a gerincükkel egyáltalán nincsenek problémáik.

Időjárás

Vajdaságban: ma többnyire felhős idő várható, az előzőnél melegebb napra számíthatunk. A nappali csúcshőmérséklet 4 és 7 fok körül mozog.

Az ország területén: is mérsékelten borult időjárást jósolnak a meteorológusok, gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A hajnali hőmérséklet –4 és 0 fok között ingadozik, napközben 3 és 8 fok közötti hőmérsékletre melegszik fel a levegő.

Távolabbi előrejelzés szerint: Szerbiában vasárnap sem változik számottevően az időjárás, hétfőn azonban beborul, először a délutáni órákban északon, később az ország többi része felett is. A hegyvidéken havazás. Keddre ugyancsak esős időjárást jósolnak a meteorológusok, szerdán azonban kiderül az égbolt, és többnyire napos időre számíthatunk.

Európában: ma a kontinens legnagyobb része felett borús lesz az égbolt, legtöbb helyen csapadék várható. A nappali hőmérsékleti értékek –2 és 8 fok között váltakoznak, az északi, központi és keleti vidékeken havazás. Skóciában, Olaszország és Görögország déli vidékein kiadós eső, legnagyobb mennyiségű csapadék Szicílián várható. A Pireneusi-félszigeten, valamint a Balkán-félsziget keleti, és az Appennini- félsziget északi vidékein napsütés, az Északi-tenger térségében és Dániában erős északnyugati szél fúj.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 220 (–25), Apatinnál 298 (–28), Gombosnál 281 (–25), Palánkánál 314 (–21), Újvidéknél 381 (–19), Slankamennál 485 (–11), Zimonynál 539 (–9) és Pancsovánál 536 (–10) cm.

A Tisza Törökkanizsánál 511 (–15), Zentánál 514 (–12), Törökbecsénél 445 (–13) és Titelnél 505 (–13) cm.

A Béga Tamásfalvánál 185 (–15) cm.

A Temes Módosnál 234 (–42), Szécsánynál 356 (–10) cm.

A víz hőmérséklete Bezdánnál 4, Apatinnál 3,8, Gombosnál 4, Palánkánál 4, Újvidéknél 3,6, Zimonynál (-), Törökkanizsánál 4,2, Zentánál 4, Törökbecsénél 3,8, Tamásfalvánál 4 és Módosnál 3,5 Celsius-fok.

1571
Gyulafehérváron 30 éves korában meghalt János Zsigmond erdélyi fejedelem, II. János néven Magyarország választott királya, akinek uralkodása utolsó évében a tordai országgyűlés kimondta - Európában elsőként - a bevett vallások szabad gyakorlását.

1879
Megszületett Albert Einstein német Nobel-díjas fizikus, korának egyik legnagyobb gondolkodója.

1932
Meghalt George Eastman, a Kodak atyja, aki lehetővé tette a fényképezést az átlagemberek számára.

1074
A belháború során I. Géza a mogyoródi csatában győzelmet aratott Salamon magyar király felett, majd elfoglalta a trónt.

1804
Megszületett Johann Strauss osztrák hegedűművész, zeneszerző, karmester (Radetzky-induló, Judith).

1924
Genfben aláírták a Magyarország pénzügyi helyreállítását célzó Népszövetségi kölcsönre vonatkozó egyezményt.

1933
Megszületett Michael Caine Oscar-díjas angol színész (Hannah és nővérei, Árvák hercege).

1948
Az 1848-as forradalom 100. évfordulóján először osztották ki a Kossuth-díjakat.

1968
Megszületett Szalay Gyöngyi olimpiai bronzérmes vívó.

1768
Megszületett Kármán József író.

!

Vidám pályázatot hirdetett meg kátyúfotózás és névadás témakörben a legnézettebb bulgáriai tévécsatorna.

A közlekedők beküldhetik „kedvenc útgödrük” fényképét és egy névjavaslatot, a legborzalmasabb kátyú pedig mindennap bekerül az esti híradóba. A tévécsatorna tervezi, hogy kátyúsikerlistát állít össze.

Az úthibákat Bulgáriában krátereknek „becézik”, és egyre dühödtebbek az autósok miattuk, egyrészt a lyukak jelentette balesetveszély miatt, másrészt kocsijaik károsodása okán. Szófia polgármestere a minap kapott felháborodott levelet egy honlap közvetítésével, március 22-re pedig egyenesen kátyúellenes tüntetést szerveznek az autósok a parlament elé. Tiltakozásuk a pénzpocsékolás ellen is irányul, mivel úgy találják, hogy az útjavítóknál csak a munka tart sokáig, nem pedig annak gyümölcse.

MTI/AFP
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -