2010. szeptember 3., péntek

Hilda, Csobán, Piusz, Szerafina, Gergely napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!
Felsőoktatás RSS

Az EU támogatja a szerbiai egyetemistákat

6,3 millió euró a Tempus programokra

p15 eu logotempus

Az Európai Unió felsőoktatási projektumai elsősorban az oktatás reformját és a hallgatócserét támogatják. Szerbiában az egyik legismertebb uniós oktatási program a Tempus, melynek szerbiai projektumaira az unió jövőre 6,3 millió eurót választ ki. Az Erasmus Mundus programjai keretében a nyugat-balkáni országok 12 millió euróban részesülnek, ennek leghangsúlyosabb része természetesen az egyetemi hallgatók cseretanulmányai.

Az összegek hallatán arra számíthatunk, hogy 2010-ben jóval több fiatal ösztöndíjhoz jut, mint ebben a tanéven, pedig idén is 200 egyetemi hallgató tanul valamely külföldi egyetemen – mondta Marija Filipović Ožegović, a Tempus projektum egyik munkatársa. Szerbia immár nyolc éve részese a Tempusnak, és eddig is jelentős eszközökben részesítette az unió, fűzte hozzá.

Stúdiumot mindenkinek

Vajdasági magyar felsőoktatási magazin látott napvilágot

Izgalmas új periodikum jelent meg a Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium kiadásában. A Stúdium egy ingyenes, szemeszterenként megjelenő, magyar nyelvű magazin, amelynek célközönsége a vajdasági felsőoktatási intézményekben tanuló és dolgozó akadémiai polgárság, egyetemi hallgatók és tanárok egyaránt. Először jelenik meg szűkebb pátriánkban ilyen jellegű kiadvány, amely az itteni tudományos és művészeti élet szereplőit célozza meg, rálátást nyújtva ezáltal az „univerzitás univerzumára”, az Újvidéki Egyetem világára, s benne a vajdasági magyar egyetemi hallgatókra és tanárokra. Az ebben a félévben indított lapról annak fő- és felelős szerkesztőjét, dr. Csányi Erzsébet et, a Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium elnökét, az újvidéki Magyar Tanszék világirodalom tanárát kérdeztük.

studium

Az egyetem ég, az állam alszik

Kommentár

Mintegy tízezer, a felsőoktatási rendszerrel elégedetlen egyetemista zeneszó mellett, hangosan sípolva, dobolva, transzparenseket lengetve tüntetett Bécsben a tanév kezdetén. Az egyetem ég, az állam alszik – hirdették a feliratok. A tüntetők a felsőoktatási rendszer színvonalának hanyatlása miatt vonultak az utcára, a bolognai rendszer jegyében fogant kétfokozatú képzés bevezetésének módja és következményei miatt. Panaszlistájukon előkelő helyet foglalt el a túlzsúfoltság, ugyanis a tandíj eltörlésének következtében 20 %-kal megnőtt a felsőoktatási hallgatók létszáma Ausztriában, túl sok diák jut egy tanárra, s ez rontja a képzés minőségét. Ezzel szinte egyidejűleg Németország több egyetemi városában is az esélyegyenlőség érdekében vonultak utcára a fiatalok, követelték, hogy növeljék a képzésre fordítandó pénzügyi támogatásokat, töröljék el a tandíjakat, egyszerűsítsék az oktatási rendszert. Szerbiában ismét másfajta gondok vezérelték a belgrádi fiatalokat a tiltakozó megmozdulásra: hozzáférhetőbb tanulmányokat, nagyobb állami támogatást és odafigyelést követeltek, és végül kaptak is.

Ösztöndíjasok névsora a weblapon

Tehetségekért alapítvány

A szerbiai Tehetségekért Alapítvány közzétette annak a 155, ösztöndíjas egyetemi hallgatónak a névsorát, akik egy évet külföldi egyetemen tölthetnek ösztöndíjasként.

Tisztelt felhasználóink! Az előző rendszerünk regisztrált tagjaira vonatkozó adatbázist technikai okok miatt frissítenünk kell, ezért a honlapunk használatához, kérjük, regisztráljanak újra. Megértésüket köszönjük.
Itt regisztrálhatnak újra.
Babaszépségverseny
Magyar vereség
NŐI VÍZILABDA-EB Sport
23:19 [tegnap]
Csalókat tartóztattak le
SMS-JÁTÉKOK Belföld
23:18 [tegnap]
Elhalasztották a Taton-pert
Hét szemtanú közül csupán egy jelent meg a tárgyaláson Belföld
23:16 [tegnap]
KÉPEKBEN rssfeed
(Fotó: Beta/AP) (Fotó: Beta/AP)
Az esés művészete
(Fotó: Molnár Edvárd) (Fotó: Molnár Edvárd)
– Mikor megláttam Antal László plakátterveit, még amikor az akadémiára készült felvételizni, rögtön az jutott eszembe, hogy ezek a nem mindennapi plakátok mennyire tele vannak lélekkel és ötlettel
(Fotó: Beta) (Fotó: Beta)
A riói karnevál európai kistestvére, a londoni Notting Hill negyedben élő karibi bevándorlók ünnepsége mára első osztályú turistalátványossággá nőtte ki magát
Jó reggelt!

Az utóbbi időben igencsak fenntartással vagyok a különböző, nagy csinnadrattával beharangozott projektumokkal kapcsolatban. A projektum elindításakor a politikusok összeharangozzák a média képviselőit s beharangozzák a nagy fene elképzeléseiket, néhány héttel később a szándéknyilatkozat aláírására ismét összehívják a sajtóorgánumok képviselőit, majd pedig huzamosabb ideig néma csend övezi a Nagy Tervet. Mindazok, akik részt vesznek az egész kezdeményezésben, ímmel-ámmal adnak valamilyen választ, amikor az újságírók érdeklődni kezdenek a téma kapcsán, idővel pedig a téma balladai félhomályba veszik. Éppen minap agyaltam azon, hogy ha az elmúlt években felmerült projektumoknak legalább a fele megvalósult volna, már akkor egészen másképpen nézne ki a régió, ahol élünk. Mondjuk, például szülővárosomban elkezdődött volna már a termálkút fúrása, s talán a Tiszán is kiépült volna egy csónakkikötő, nem is beszélve az ipari parkról, amelynek ötletét annak idején oly nagy hévvel jelentették be a honatyák, s amiből a mai napig nem lett semmi. Ilyenkor persze van mire fogni az egészet, legtöbb esetben az előző vezetés az, akit ludasnak kiáltanak ki, de a legbiztosabb a gazdasági válságra fogni az egészet. Félek, hogy ezekkel a kifogásokkal még számtalan projektum esetében fognak védekezni, s ezért akaratlanul is felmerül a kérdés, hogy amíg a recesszió tart, addig semmi se történhet szűkebb pátriánk táján? A válasz szerintem az, hogy nem. Mert elég ellátogatni olyan városokba, ahol a döntéshozók akarnak és mernek nagyokat álmodni.

Hzsolt
Időjárás

Vajdaságban a mai nap folyamán borús lesz az ég. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 25 Celsius-fok között ingadozik majd.

Az országban túlnyomóan napos idő várható, csupán az északi és a nyugati területeken lesz felhős az ég. Gyenge, változó irányú szél fúj. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 8 és 13, míg a legmagasabb nappali 22 és 27 fok között alakul majd.

Az előrejelzések szerint az elkövetkező napokban valamivel csökken majd a hőmérséklet. Szombaton változóan felhős, esős időre van kilátás, vasárnapra azonban kisüt majd a nap, s csak elszórtan kell csapadékra számítani.

Európában napos időre van kilátás a Pireneusi-, a Balkán- és a Skandináv-félsziget legnagyobb részén. Felhős, esős idő várható az Appennini-félszigeten, valamint a keleti és az északi tájakon. A leghidegebb európai főváros Moszkva, 13 fokos hőmérséklettel, míg a legmelegebb Madridban lesz, ahol 32 Celsius-fok körüli értékek várhatók.

A Balkán-félsziget legnagyobb részén napos időre van kilátás, a késő esti órákban azonban megnövekszik majd a felhőzet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 31 Celsius-fok között ingadozik majd.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 275 (15), Apatinnál 343 (11), Gombosnál - (-), Palánkánál 287 (6), Újvidéknél 270 (4), Slankamennél 280 (2).

A Tisza Törökkanizsánál 201 (-2), Zentánál 261 (-1), Törökbecsénél 323 (0), Titelnél 268 (0).

A Béga Tamásfalvánál -46 (0).

A Temes Módosnál 90 (16), Torontálszécsánynál 268 (4).

1189
Megkoronázták I. Richárd angol királyt Westminsterben.

1272
Királlyá koronázták IV. (Kun) Lászlót, akinek uralkodását az állandósuló anarchia, a bárók hatalmának megerősödése jellemezte.

1658
Londonban 59 éves korában meghalt Oliver Cromwell angol államférfi és hadvezér, a szigetország Lord Protectora (a köztársaság védnöke).

1813
Megszületett Báró Eötvös József író, költő, reformpolitikus (A falu jegyzője).

1825
Győrben pappá szentelték Jedlik Ányost, a dinamó későbbi feltalálóját.

1875
Megszületett Ferdinand Porsche német autókészítő (Porsche, Volkswagen).

1926
Megszületett Irene Papas színésznő. (Zorba a görög)

1939
Chamberlain angol miniszterelnök a rádióban bejelentette, hogy Franciaország és Nagy Britannia hadat üzent Németországnak.

1957
Budapesten meghalt Heltai Jenő író, költő (A néma Levente, Álmokháza).

1971
Katar állam nemzeti ünnepe

!

Szerelme házának kéményébe szorulva lelte halálát egy nő az Egyesült Államokban.

A 49 éves orvosnő nem tudott bejutni kedvese házába, ezért felmászott a tetőre, levette a kémény zárósapkáját, majd pedig belebújt, hogy a kürtőn át lejusson. Nem sikerült. A nő feltehetően kiáltozott segítségért, ám senki sem hallotta, párja nem volt otthon, mint kiderült: épp a nő elől távozott napokra, hogy elkerüljön egy veszekedést.

A megfulladt nő holttestét sem ő fedezte fel, hanem a rendőrség, miután valaki felfigyelt a már oszlásnak indult tetem bűzére. A holttestet tűzoltók szabadították ki, amihez ötórányi munkával le kellett bontaniuk a kéményt, és a kandalló egy részét is.

A rendőrség szerint kizárható, hogy bűncselekmény történt.

MTI/AP/dpa
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -