Boglárka, Gusztáv, Zsófia, Péter, Pálma, Alfonz, Fodor napja
Pénteken új tagokat és elnököket kapott az MNT öt állandó bizottsága
(Diósi Árpád felvétele)A Magyar Nemzeti Tanács pénteken Szabadkán megtartotta második rendes ülését. Többek között döntés született a Pannónia Alap társalapítói jogainak átvételéről, továbbá a tagok öt állandó bizottság összetételéről és azok hatásköreiről határoztak. Az is kiderült, hogy az MNT Közoktatási Bizottságának ajánlása nyomán a tanács mely iskolákban tartja indokoltnak és javasolja 15 főnél kevesebb tanuló részére a magyar tannyelvű tagozatok megnyitását.
Továbbra is járnak a kedvezmények a magyarigazolvány tulajdonosainak – Az egyszerűsített honosítási eljárás előnye - BUDAPESTI JELZÉS
Még az ősz folyamán módosulhat a státustörvény annak érdekében, hogy az állampolgársági szabályokat és a magyarigazolványra vonatkozó passzusokat összehangolják – mondta el Wetzel Tamás, a kettős állampolgársággal kapcsolatos feladatok végrehajtásáért felelős miniszteri biztos az MTI-nek. A kettős állampolgársággal kapcsolatos költségekre az idén 830 millió forintot különít el a kormány, s első évben 250–400 ezer közötti kérelmezőre számítanak. Hozzátette: az a szándékuk, hogy a magyarigazolványhoz kapcsolódóan több kedvezményt megtartsanak. Ezért is kell a státustörvényhez és annak végrehajtási rendeletéhez mindenképpen hozzányúlni. Attól tehát, hogy valaki az egyszerűsített honosítási eljárással magyar állampolgárságot szerez, nem esik el azoktól a kedvezményektől, amelyek a magyarigazolvánnyal járnak – mutatott rá Wetzel Tamás, aki elmondta: miután július 28-án a kormány elfogadta a kettős állampolgárság részletszabályait, az ezzel foglalkozó bizottság már a jövő héten megkezdheti a munkáját.
(Fotó: Molnár Edvárd) Szerbia, Horvátország és Szlovénia megegyezést kötött egy közös vasúti vállalat létrehozásáról, annak érdekében, hogy ezáltal javítsák a 10-es közlekedési folyosón való közlekedést.
Milutin Mrkonjić, Szerbia infrastrukturális minisztere elmondta, hogy miután aláírták a dokumentumot, az új vállalat szeptember 1-jén kezdené meg munkáját. Az új szerb, horvát és szlovén összetételű vállalatot Szlovénia – mint az Európai Unió tagja – irányítja majd.
(Fotó: Beta/AP)
img_0383
(Fotó: Beta)
Soha még egyetlen tanyaszínházi bemutatót sem mosott el az eső. Idén sem mosta el, mert a kitartó közönség nem hagyta. Szívfacsaró volt látni, hogy a kezdés előtt a színészek előbb lesöpörték a vizet a színpadról, majd próbálgatták, vajon a csúszós lejtőn fel tudnak-e majd jutni a kellő pillanatban. Kavillón a múlt szombaton egész nap, megállás nélkül esett. Mégis volt bemutató.
Több százan indultak úgy útnak a múlt hét végén Kavillóra, hogy tudták, megáznak sőt az is lehet, hogy színházi élmény nélkül maradnak. Az elszánt nézők ott voltak. Sokan. A rossz idő ellenére nagyon sokan.
A színészek a színpadon áztak, mi, nézők meg hiába tartottuk magunk fölé az esernyőt, a fél testünket kitartóan áztatta az egyre hidegebbnek érzett eső. Látni is alig lehetett az esernyőktől, de érdekes módon senki sem méltatlankodott, senki sem kiabált a másikra. Valamennyien elfogadtuk a helyzetet, mert abban a pillanatban, ott nem az volt a fontos, hogy ki mennyire ázik-fázik, hanem hogy az egy hónapos kemény munkával elkészült előadást megnézzük.
Azonkívül, hogy egy remek előadást láthatott a közönség, más csoda is történt a kavillói bemutatón: a levegőben tapintható volt a vándortársulat és közönségének kölcsönös tisztelete. Ez élteti a Tanyaszínházat. A fiatalok odaadása és a közönség szeretete, amik nem mérhetőek ugyan, mégis, a bemutatón bizonyíthatóan sok puttonyra való volt mindkettőből.
Részese lenni ennek a kivételes alkalomnak meghatározó élmény volt számomra.
Vajdaságban ma túlnyomóan napos, meleg időben lesz részünk. Bánátban mérsékelt délkeleti szél fúj. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 30 Celsius-fok között ingadozik majd.
Az országban is meleg, napos időre lehet számítani. Gyenge délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 12 és 19, míg a legmagasabb nappali 28 és 33 Celsius-fok között ingadozik majd.
Az előrejelzések szerint holnap meleg, napos idő várható, csak a délután folyamán fordulhatnak elő kisebb záporok, zivatarok. Vasárnapra is strandidőt jósolnak a meteorológusok, így ha tehetik, töltsék szabadidejüket a vízparton.
Európában felhős, esős időre van kilátás a Skandináv-félszigeten, a Brit-szigeteken és a kontinens középső területein. Túlnyomóan napos, meleg idő várható Európa délnyugati és keleti részein. A leghidegebb európai főváros Oslo és Ljubljana 19 fokos hőmérséklettel, míg a legmelegebb Madridban lesz, ahol 37 Celsius-fok körüli értékek várhatók.
A Balkán-félsziget legnagyobb részén napos, meleg idő várható, csupán Horvátországban és Bosznia nyugati részein fordulhatnak elő kisebb záporok, zivatarok. A legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton 21, míg délen 34 Celsius-fok között alakul majd.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 373 (80), Apatinnál 405 (79), Gombosnál - (-), Palánkánál 284 (69), Újvidéknél 260 (46), Slankamennél 302 (24).
A Tisza Törökkanizsánál 320 (21), Zentánál 346 (18), Törökbecsénél 325 (0), Titelnél 306 (20).
A Béga Tamásfalvánál 38 (0).
A Temes Módosnál 210 (30), Torontálszécsánynál 296 (15).
1992
Az Anyatejes Táplálás Világnapja, más néven a Szoptatás Világnapja
1919
A Forradalmi Kormányzótanács lemondása után Peidl Gyulát bízták meg az új kormány megalakításával, akinek miniszterelnöki tisztsége egy hétig tartott.
1941
Megszűnt a Nyugat című irodalmi folyóirat.
1945
Meghalt Csortos Gyula színész (Hyppolit, a lakáj; Meseautó)
1946
Kibocsátották a forintot.
1292
A Svájci államszövetség nemzeti ünnepe
1774
Joseph Priestly, angol lelkész, liberális politikai filozófus és fizikus felfedezte az oxigént.
1818
Megszületett Maria Mitchell amerikai csillagász, pedagógus. Ő volt az első hivatásos női csillagász, 1847-ben felfedezett egy üstököst, valamint az első nőként az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia tagjává választották.
1885
Megszületett Hevesi György József, Nobel - díjas kémikus.
1885
Budapesten megszületett Hevesy György József, magyar származású, Nobel-díjas kémikus, a hafnium felfedezője.
Henderson nagypapa csomagot küldött Henderson nagymamának az Egyesült Államokon belül, legalábbis ez állt a küldeményen feladóként és címzettként, a tartalom viszont kábítószer volt.
A csomagot el is vitte a posta a kaliforniai San Diegóból az alabamai Talladegába, ott azonban gyanús lett egy alkalmazottnak, aki értesítette a rendőrséget. Azok egy drogkereső kutyával kiszimatoltatták, hogy kábítószer van a csomagban, és várták Henderson nagymamát. Bejött a papírforma: nagymamából egyszerre három érkezett, de mindhárom férfi volt. A trió – miután átvette a csomagot – azonnal rendőri őrizetbe került.
Henderson nagypapa egyébként 3 kiló marihuánát küldött Henderson nagymamának.