A magyar nemzet határai függetlenek az államhatároktól – mondta el a vajdasági látogatáson lévő Sólyom László magyar köztársasági elnök
Sólyom László a horgosi Szent István-szobor előtt (Molnár Edvárd felvétele)A március 15-ei ünnepségsorozat alkalmából a Vajdasági Magyar Szövetség meghívására vajdasági körúton tartózkodik Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke. Látogatása első napján Horgoson Szent István-szobrot avatott, Bácskertesen megkoszorúzta a helybeli Petőfi-szobrot, ezt követően Zomborban Schweidel Józsefnek, a zombori születésű aradi vértanúnak az emléktáblájánál és az 1956-os emléktáblánál helyezte el a kegyelet virágait. Az elnök látogatása első napját Újvidéken zárta, ahol értelmiségi kerekasztal-beszélgetésen vett részt.
Józsa László, az MNT elnöke szerint a közbeszéd tévesen cenzúráról szól, miközben lapértékelő testület készül – Hosszú távon a napilap nem tartható fenn, s aki ezt nem látja, naiv
Józsa László, az MNT elnöke A Magyar Nemzeti Tanács legutóbbi ülésén határozat született, miszerint a Magyar Szó igazgatói bizottsága laptanácsot hoz létre a szerkesztéspolitika figyelemmel kísérése céljából. Az elmúlt napokban az újságírószakma szinte felbolydult. Régen nem tapasztalt összezárást eredményezett a cenzúragyanús testület létrehozásának híre. Józsa Lászlót, az MNT elnökét, egyben a Magyar Szó Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testületének (a vállalat igazgatói bizottságának) elnökét kérdeztük a laptanácsról, napilapunk helyzetéről, illetve arról, hogy jó gazdaként viselkedik-e az MNT a Magyar Szóval szemben.
Zoran Đinđić emléke sokak számára több év távlatából sem halványult el
(Beta)Pénteken volt hét éve, hogy Zoran Đindić kormányfő merénylet áldozatául esett. Az egykori miniszterelnök halálának évfordulóján családja, a szerb államhatalom magas rangú képviselői és polgárok tömege rótta le kegyeletét sírjánál. Az újbelgrádi temető kiemelkedő polgároknak fenntartott sétányán emelt síremlékre Ružica és Luka Đinđić – az egykori kormányfő felesége illetve fia –, Boris Tadić szerb államfő, Mirko Cvetković kormányfő, Božidar Đelić, a kormány alelnöke és Dragan Šutanovac védelmi miniszter is koszorút, virágcsokrokat helyezett el.
KI FIGYEL BOSZNIÁRA – Az EU és balkáni tehetetlensége – 15 évvel Dayton után: mennyi még az út a „tartós megoldásig”? – Kreatív megoldás kell: Együtt Európába!
Léphaft PálTudósítónk jegyzete Washington, március 12. A daytoni Bosznia már tavaly nyáron majdnem összeomlott – de Európa mindmáig tehetetlennek bizonyul, hogy azt ne csak megakadályozza, hanem megoldja végre az ország ügyét.
A Délkelet-európai Médiaszervezet (SEEMO) aggodalmának adott hangot a Magyar Nemzeti Tanács részéről a Magyar Szó napilap szerkesztőire és újságíróira kifejtett nyomásgyakorlás kapcsán. – A SEEMO emlékeztetni kívánja az MNT-t, hogy az újságíróknak és szerkesztőknek függetleneknek kell lenniük munkavégzésük során és egyetlen más szervnek sem kellene, hogy felelőssége legyen a tájékoztatást illetően – áll közleményükben.
A vajdasági biztonsági tanács megállapítása: kevesebb volt a nemzeti indíttatású incidens mint az elmúlt hat évben, ám a verbális összetűzések száma növekedett
Nyelvtanfolyam indul a többnemzetiségű községekben szolgálatot teljesítő rendőrök számára (Ótos András felvétele) Hosszú idő után tegnap ülésezett a vajdasági biztonsági tanács, amelynek 17 tagja a Belügyminisztérium tavalyi évre vonatkozó belbiztonságpolitikai jelentését tárgyalta meg, természetesen Vajdaságra vonatkozólag. Az ülés zárt ajtók mögött zajlott, ennek a tanácsnak tagjai a vajdasági parlamenti pártok képviselői, a belügyi szervek illetékes képviselői, a tartományi ombudsman és a tartományi kormány egyes minisztériumainak a képviselői, a tanács elnöke tisztségéből kifolyólag a mindenkori tartományi képviselőházi elnök. Egeresi Sándor a meglehetősen hosszúra nyúlt, majdnem háromórás ülés után beszámolt a sajtó képviselőinek arról, hogy mi minden volt terítéken a tanácstagok előtt.
Montenegrói és jugoszláv nemzeti tanács nem alakulhat
Svetozar Čiplić kisebbségügyi miniszter tegnap hivatalosan is bejelentette: június 6-án szervezik meg a kisebbségi nemzeti tanácsok választását mind a 167 szerbiai községben. Mint elmondta, 19 szerbiai kisebbség választhat tanácsot, ebből 16 esetben közvetlen választást szerveznek, míg három esetben: a horvátok, a macedónok és a szlovének elektori közgyűlést tartanak.
Molnár Edvárd felvétele Bár a meteorológiai tavasz már több mint egy hete elkezdődött, és a virágoskertekben a hóvirág mellett mostanra a krókuszok is előbújtak, szerdán, valamint tegnap Vajdaság-, illetve Szerbia-szerte nagy pelyhekben hullott a hó, és a legtöbb településen jelentős hótakaró borította az utakat, utcákat. A tavaszi hangulatot tehát néhány napra ismét félre kell tennünk, helyette viszont újból magunkra ölthetjük a vízálló, vastag télikabátokat és a gumitalpú csizmákat.
Hat órán át festették a 100 méteres selymet a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium tanulói
(Molnár Edvárd felvétele)100 méter selyem. Lila, fekete és arany festék. Szecessziós formák, kanyargó indák, virágok, fák, hullámok... Ötletgazda: Kanyó Ervin képzőművészet-tanár, a megvalósítók: lelkes diákok és tanárok, akik Kosztolányi sálját megfestve ünnepelték csütörtökön a tehetség napját a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban.
A DP, VSZL, G17 Plusz bizalmatlansági indítványt nyújtott be a VMSZ ellen – Ismét dr. Murényi Tibor a helyi közösség közgyűlésének elnöke
CsantavérIsmét dr. Murényi Tibor, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga szabadkai szervezetének alelnöke a csantavéri helyi közösség elnöke. A Vajdasági Magyar Szövetség ellen szerdán este nyújtott be bizalmatlansági indítványt az ellenzék, s ugyanezen az ülésen ezt el is fogadták. A helyi közösség közgyűlésének alelnöke Forgó Lóránt, tanácselnöke pedig továbbra is Berényi István.