Boglárka, Gusztáv, Zsófia, Péter, Pálma, Alfonz, Fodor napja
Megértem egy óriás korsó nagyságú szabadságra. Majdnem egész héten át úgy is viselkedtem Jegyzeteimhez, mintha már régen az Adria partján lógattam volna a lábam a tenger üdítő vizében. Hála a teremtőnek, vagy inkább az atlétikai Európa-bajnokságnak nemcsak „ébren” maradtam, hanem valóban nagyon élveztem és élvezem napjaimat a tv előtt, majdhogynem gyökeret eresztettem a parkettába. Biztos vagyok abban, hogy már említettem, hogy az atlétika a legkedvesebb sportom. Mindig is az volt, még akkor is amikor „nyakig voltam a futballban”! S mégsem ezzel a sporttal kezdem, mert még nem érkezett el az a pillanat, amikor az atlétikával megfertőzöttek még a tv-ék előtt is felállnak, mert egy váratlan kontinens, vagy világbajnokságot sejtenek és azt ott születik szemeik előtt... Sajnos pontosan ennek, vagy legalább is hasonlónak, az ellenkezőjéről szólok – a kosárlabda válogatott, egyáltalán e sportjáték legértékesebb részéről a válogatottról szeretnék egyet-mást papírra vetni.
JEGYZETEK A KAROSSZÉKBŐL
Maradona depressziójában a napokban barátjánál, a venezuelai elnöknél, Hugo Chaveznál járt (Fotó: Beta/AP) Még „senki” nem mondott „semmit”, de mintha valami, pár héttel ezelőtt elképzelhetetlen, készülődne. Állítólag minden a FIFA-tól függ, azaz Antić büntetésétől. Ha a SZLSZ óvása után is marad a csapat vezetésének a 4 meccsre szóló felfüggesztése , akkor a válogatott felkészítését az elkövetkező EB selejtezőkre Rajevac vezeti. Hogy ez pontosan mit jelent, azt-e, hogy Antićnak felmond(anak)tak, vagy csak az Eb selejtezőire adja át a széket Rajevacnak, vagy esetleg egészen más megoldást találtak a szövetség emberei!?
Szerintem nagyon sokan vannak (ma már), akik nyíltan azért szurkolnak, hogy a Kalodont mosolyú hadvezért küldjék haza, oda Madridba. S ha már nem merte a lebőgés miatt a labdát rúgó szövetség vezetése ezt megtenni, akkor örüljenek neki, hogy ezt megteszi a FIFA!

Harmincegy napig tartott Dél-Afrika „legfényesebb lakodalma”, amelyre meghívták az egész világot. Ezekben a napokban mindenki ünnepelt, jól érezte magát, büszke lehetett országára, mely ragyogóan megszervezte és levezette a labdarúgás világbajnokságát. Mindennek a spanyol–holland-meccsel hirtelen vége lett. Afrika legdélibb országa egy olyan hétfőre virradt, melyben a meghívottaknak, de a meghívóknak is a másnaposság nem éppen kellemes érzésével kellett megvívniuk. A meghívottak kezdtek pakolni, ők mehettek „valahova”, nem úgy a vendéglátók, akik kénytelenek maradni, mert ez az ő hazájuk, itt kell továbbra is – igen, továbbra is – élni, dolgozni...
A nagy talány: Fabio Capello Évtizedekig az volt foglalkozásom egyik legkellemetlenebb része, hogy a meccsek előtt „valami nagyon okosat” kellett mondanom a sajtó embereinek. Volt egy olyan periódusom, hogy szinte minden eredményt eltaláltam, s ez nagyon tetszett nekik, de aztán voltak lényegesen hosszabb periódusaim, amikor még a kijárati ajtót sem találtam el! Ma azonban szerencsés kezű vagyok, mert egyből rátaláltam egy FOOTBALL+ című ragyogó vb-különkiadásra, melyben, ha jól emlékezem (tehát nem volt nálam az éjjel az a bizonyos …heimer), volt egy oldal, melyen a várható sikerembereket, a földteke legjobb öt edzőjét rangsorolták, mutatták be. Majd mindjárt kitűnik, hogy nem voltak túl messze a céltól, de egyben nagyon is mellétaláltak! Idézek:
Viselkedését tanítani kéne: Vicente del Bosque González Huszonnyolc szakmabelimről már valamelyest elmondtam a véleményemet. Pontosabban mondva, eredményeik alapján próbáltam őket osztályozni. Az elmúlt négy évben bemutatott „dolgozataik” és a napokban befejezett „vizsgáik” alapján levontam a szentenciámat, és nem csupán a pontjaik száma alapján rangsoroltam őket. A legjobb négy – akikre azt is mondhatnám, hogy „doktoráltak” – megérdemli, hogy velük kapcsolatban egy kicsit bővebben is kitérjünk a forró kispadon ülőkre. Íme először is a bizonyítvány:
Kocsis Sándor egy vb-n lőtt 11 gólt... Nézem ezt az egyoldalú Davis-kupa-meccset, és állandóan azon jár az eszem, hogy „miként fogom szólítani rég nem látott anyám…”. Igen, egy anyáról is szó lesz, de arról is, hogy a napokban majd minden lap azt szerette volna, hogy Klose beérje Ronaldót, de nem Cristianót, hanem az „eredetit”, annak is 15 gólját a vb-ken. Erről azonban majd néhány sorral lejjebb.
JEGYZETEK A KAROSSZÉKBŐL
Kétségtelen, hogy itthon az Exit kezdi átvenni a „szót”, különösen itt, Újvidéken, de a labdarúgás a következő két napban még minden az első számú elfoglaltsága lesz a sport megszállottainak. Zene ide, zene oda – mindaz, ami ezzel jár, zajlik majd vasárnap után is. Dél-Afrikában azonban altatót fújnak még a vuvuzelák is, mert az egy hónapos hihetetlen intenzív, mindent átfogó és megmozgató sporthullámzást hirtelen a síri csend váltja fel. Egy-két ünneplő résztvevőt kivéve a többieket a kiábrándulás üressége riasztja fel, a „tetemrehívások”, másoknál az „analízisek”, melyek semmivel sem könyörtelenebbek azokkal szemben, akik nem voltak képesek hozni a megbízók álmait.
JEGYZETEK A KAROSSZÉKBŐL
Ha a Manchester Cityben folytatja pályafutását, Zlatan Ibrahimović másodpercenként 27 dinárt keresne… Persze mindenki azt csinál a pénzével, amit akar, de nincs joga arra, hogy másokat tönkretegyen! Márpedig ez az őrült Manszúr sejk pontosan ezt teszi. Pár nappal ezelőtt 55milliót adott 5 évre Yaya Tourének, most pedig még ezt is megakarja tetőzni: Ibrahimovićnak 250ezer fontot hajlandó fizetni hetente, három éven keresztül! Uraim, ezt a pasast meg kell állítani, ha máshogy nem, hát letartóztatni valami kitalált okkal, mert egyébként mindenki csődbe jut. Azt már nem is tartom elképesztőnek, hogy hajlandó 18milliót fizetni a Barcának, plusz visszaadja nekik Robinhót is, akiért egy vagyont fizetett egy évvel ezelőtt.
(Fotó: Beta/AP)
img_0383
(Fotó: Beta)
Soha még egyetlen tanyaszínházi bemutatót sem mosott el az eső. Idén sem mosta el, mert a kitartó közönség nem hagyta. Szívfacsaró volt látni, hogy a kezdés előtt a színészek előbb lesöpörték a vizet a színpadról, majd próbálgatták, vajon a csúszós lejtőn fel tudnak-e majd jutni a kellő pillanatban. Kavillón a múlt szombaton egész nap, megállás nélkül esett. Mégis volt bemutató.
Több százan indultak úgy útnak a múlt hét végén Kavillóra, hogy tudták, megáznak sőt az is lehet, hogy színházi élmény nélkül maradnak. Az elszánt nézők ott voltak. Sokan. A rossz idő ellenére nagyon sokan.
A színészek a színpadon áztak, mi, nézők meg hiába tartottuk magunk fölé az esernyőt, a fél testünket kitartóan áztatta az egyre hidegebbnek érzett eső. Látni is alig lehetett az esernyőktől, de érdekes módon senki sem méltatlankodott, senki sem kiabált a másikra. Valamennyien elfogadtuk a helyzetet, mert abban a pillanatban, ott nem az volt a fontos, hogy ki mennyire ázik-fázik, hanem hogy az egy hónapos kemény munkával elkészült előadást megnézzük.
Azonkívül, hogy egy remek előadást láthatott a közönség, más csoda is történt a kavillói bemutatón: a levegőben tapintható volt a vándortársulat és közönségének kölcsönös tisztelete. Ez élteti a Tanyaszínházat. A fiatalok odaadása és a közönség szeretete, amik nem mérhetőek ugyan, mégis, a bemutatón bizonyíthatóan sok puttonyra való volt mindkettőből.
Részese lenni ennek a kivételes alkalomnak meghatározó élmény volt számomra.
Vajdaságban ma túlnyomóan napos, meleg időben lesz részünk. Bánátban mérsékelt délkeleti szél fúj. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 30 Celsius-fok között ingadozik majd.
Az országban is meleg, napos időre lehet számítani. Gyenge délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 12 és 19, míg a legmagasabb nappali 28 és 33 Celsius-fok között ingadozik majd.
Az előrejelzések szerint holnap meleg, napos idő várható, csak a délután folyamán fordulhatnak elő kisebb záporok, zivatarok. Vasárnapra is strandidőt jósolnak a meteorológusok, így ha tehetik, töltsék szabadidejüket a vízparton.
Európában felhős, esős időre van kilátás a Skandináv-félszigeten, a Brit-szigeteken és a kontinens középső területein. Túlnyomóan napos, meleg idő várható Európa délnyugati és keleti részein. A leghidegebb európai főváros Oslo és Ljubljana 19 fokos hőmérséklettel, míg a legmelegebb Madridban lesz, ahol 37 Celsius-fok körüli értékek várhatók.
A Balkán-félsziget legnagyobb részén napos, meleg idő várható, csupán Horvátországban és Bosznia nyugati részein fordulhatnak elő kisebb záporok, zivatarok. A legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton 21, míg délen 34 Celsius-fok között alakul majd.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 373 (80), Apatinnál 405 (79), Gombosnál - (-), Palánkánál 284 (69), Újvidéknél 260 (46), Slankamennél 302 (24).
A Tisza Törökkanizsánál 320 (21), Zentánál 346 (18), Törökbecsénél 325 (0), Titelnél 306 (20).
A Béga Tamásfalvánál 38 (0).
A Temes Módosnál 210 (30), Torontálszécsánynál 296 (15).
1992
Az Anyatejes Táplálás Világnapja, más néven a Szoptatás Világnapja
1919
A Forradalmi Kormányzótanács lemondása után Peidl Gyulát bízták meg az új kormány megalakításával, akinek miniszterelnöki tisztsége egy hétig tartott.
1941
Megszűnt a Nyugat című irodalmi folyóirat.
1945
Meghalt Csortos Gyula színész (Hyppolit, a lakáj; Meseautó)
1946
Kibocsátották a forintot.
1292
A Svájci államszövetség nemzeti ünnepe
1774
Joseph Priestly, angol lelkész, liberális politikai filozófus és fizikus felfedezte az oxigént.
1818
Megszületett Maria Mitchell amerikai csillagász, pedagógus. Ő volt az első hivatásos női csillagász, 1847-ben felfedezett egy üstököst, valamint az első nőként az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia tagjává választották.
1885
Megszületett Hevesi György József, Nobel - díjas kémikus.
1885
Budapesten megszületett Hevesy György József, magyar származású, Nobel-díjas kémikus, a hafnium felfedezője.
Henderson nagypapa csomagot küldött Henderson nagymamának az Egyesült Államokon belül, legalábbis ez állt a küldeményen feladóként és címzettként, a tartalom viszont kábítószer volt.
A csomagot el is vitte a posta a kaliforniai San Diegóból az alabamai Talladegába, ott azonban gyanús lett egy alkalmazottnak, aki értesítette a rendőrséget. Azok egy drogkereső kutyával kiszimatoltatták, hogy kábítószer van a csomagban, és várták Henderson nagymamát. Bejött a papírforma: nagymamából egyszerre három érkezett, de mindhárom férfi volt. A trió – miután átvette a csomagot – azonnal rendőri őrizetbe került.
Henderson nagypapa egyébként 3 kiló marihuánát küldött Henderson nagymamának.