2010. szeptember 3., péntek

Hilda, Csobán, Piusz, Szerafina, Gergely napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!
Jegyzetek a karosszékből RSS

A három bármi

Az első kosárlabda-világbajnokságon részt vevő jugoszláv válogatott Az első kosárlabda-világbajnokságon részt vevő jugoszláv válogatott

Szerkesztőm, a maga huszonvalahány éves lendületével elém állt és közölte: szombaton be kell ülnöd Árok karosszékébe, és mesélni bármiről. Tehát a

BÁRMI I.

Zenta város egykori korlátlan ura a futballistából lett politikus Fajka Nándor vagy 30-40 évvel ezelőtt berendelt a pártszékházba és rendelkezett: utazz el rögtön Kragujevacra, és hozd haza Kispál Ferencet, mert ő lesz az újonnan alakuló futballcsapat központi figurája.

– Mit ígérhetek neki, hogy otthagyja a kragujevaciakat?

– Semmit, illetve azt, hogy állást kap a várostól.

De hová tűnt Árok Ferenc?!

A héten többen is telefonáltak a szerkesztőségünkbe és néhányan e-mailt írtak, hogy mi történt Árok Ferenccel, a Jegyzetek a karosszékből nevet viselő rovat szerzőjével, mivel a múlt héten kimaradt az írása a szombati számból.

Messi, a delfinek és én

Delfinek között: Lionel Messi és kedvese Antonella Roccuzzo a 2010-es világbajnokság után Mexikóban pihentek Delfinek között: Lionel Messi és kedvese Antonella Roccuzzo a 2010-es világbajnokság után Mexikóban pihentek

A nyolcvanas évek közepén olvastam egy hihetetlennek tűnő újságcikket, mely arról szólt, hogy hajótöröttek tutaját delfinek vezették egy szigetre. Néhány hónapra rá az egyik természettel foglalkozó tv állomás mutatott egy ehhez hasonló filmet, mely nekem nagyon tetszett és elhatároztam, hogy előbb utóbb „találkozni fogok” a delfinekkel, persze nem éppen ezekkel, melyek ilyen segítség készek voltak.

A jó bolond meséje

Megértem egy óriás korsó nagyságú szabadságra. Majdnem egész héten át úgy is viselkedtem Jegyzeteimhez, mintha már régen az Adria partján lógattam volna a lábam a tenger üdítő vizében. Hála a teremtőnek, vagy inkább az atlétikai Európa-bajnokságnak nemcsak „ébren” maradtam, hanem valóban nagyon élveztem és élvezem napjaimat a tv előtt, majdhogynem gyökeret eresztettem a parkettába. Biztos vagyok abban, hogy már említettem, hogy az atlétika a legkedvesebb sportom. Mindig is az volt, még akkor is amikor „nyakig voltam a futballban”! S mégsem ezzel a sporttal kezdem, mert még nem érkezett el az a pillanat, amikor az atlétikával megfertőzöttek még a tv-ék előtt is felállnak, mert egy váratlan kontinens, vagy világbajnokságot sejtenek és azt ott születik szemeik előtt... Sajnos pontosan ennek, vagy legalább is hasonlónak, az ellenkezőjéről szólok – a kosárlabda válogatott, egyáltalán e sportjáték legértékesebb részéről a válogatottról szeretnék egyet-mást papírra vetni.

Imádkozzunk, vagy átkozódjunk?

JEGYZETEK A KAROSSZÉKBŐL

Maradona depressziójában a napokban barátjánál, a venezuelai elnöknél, Hugo Chaveznál járt (Fotó: Beta/AP) Maradona depressziójában a napokban barátjánál, a venezuelai elnöknél, Hugo Chaveznál járt (Fotó: Beta/AP)

Még „senki” nem mondott „semmit”, de mintha valami, pár héttel ezelőtt elképzelhetetlen, készülődne. Állítólag minden a FIFA-tól függ, azaz Antić büntetésétől. Ha a SZLSZ óvása után is marad a csapat vezetésének a 4 meccsre szóló felfüggesztése , akkor a válogatott felkészítését az elkövetkező EB selejtezőkre Rajevac vezeti. Hogy ez pontosan mit jelent, azt-e, hogy Antićnak felmond(anak)tak, vagy csak az Eb selejtezőire adja át a széket Rajevacnak, vagy esetleg egészen más megoldást találtak a szövetség emberei!?

Szerintem nagyon sokan vannak (ma már), akik nyíltan azért szurkolnak, hogy a Kalodont mosolyú hadvezért küldjék haza, oda Madridba. S ha már nem merte a lebőgés miatt a labdát rúgó szövetség vezetése ezt megtenni, akkor örüljenek neki, hogy ezt megteszi a FIFA!

Vissza a valóságba

Philipp Lahm és felesége, Claudia (Fotó: AP)
Philipp Lahm és felesége, Claudia (Fotó: AP)

Harmincegy napig tartott Dél-Afrika „legfényesebb lakodalma”, amelyre meghívták az egész világot. Ezekben a napokban mindenki ünnepelt, jól érezte magát, büszke lehetett országára, mely ragyogóan megszervezte és levezette a labdarúgás világbajnokságát. Mindennek a spanyol–holland-meccsel hirtelen vége lett. Afrika legdélibb országa egy olyan hétfőre virradt, melyben a meghívottaknak, de a meghívóknak is a másnaposság nem éppen kellemes érzésével kellett megvívniuk. A meghívottak kezdtek pakolni, ők mehettek „valahova”, nem úgy a vendéglátók, akik kénytelenek maradni, mert ez az ő hazájuk, itt kell továbbra is – igen, továbbra is – élni, dolgozni...


Ha az ember tudná, hol fog elesni…

A nagy talány: Fabio Capello A nagy talány: Fabio Capello

Évtizedekig az volt foglalkozásom egyik legkellemetlenebb része, hogy a meccsek előtt „valami nagyon okosat” kellett mondanom a sajtó embereinek. Volt egy olyan periódusom, hogy szinte minden eredményt eltaláltam, s ez nagyon tetszett nekik, de aztán voltak lényegesen hosszabb periódusaim, amikor még a kijárati ajtót sem találtam el! Ma azonban szerencsés kezű vagyok, mert egyből rátaláltam egy FOOTBALL+ című ragyogó vb-különkiadásra, melyben, ha jól emlékezem (tehát nem volt nálam az éjjel az a bizonyos …heimer), volt egy oldal, melyen a várható sikerembereket, a földteke legjobb öt edzőjét rangsorolták, mutatták be. Majd mindjárt kitűnik, hogy nem voltak túl messze a céltól, de egyben nagyon is mellétaláltak! Idézek:

A nyugodt, kedves, közvetlen edzők sikere!

Viselkedését tanítani kéne: Vicente del Bosque González Viselkedését tanítani kéne: Vicente del Bosque González

Huszonnyolc szakmabelimről már valamelyest elmondtam a véleményemet. Pontosabban mondva, eredményeik alapján próbáltam őket osztályozni. Az elmúlt négy évben bemutatott „dolgozataik” és a napokban befejezett „vizsgáik” alapján levontam a szentenciámat, és nem csupán a pontjaik száma alapján rangsoroltam őket. A legjobb négy – akikre azt is mondhatnám, hogy „doktoráltak” – megérdemli, hogy velük kapcsolatban egy kicsit bővebben is kitérjünk a forró kispadon ülőkre. Íme először is a bizonyítvány:


Tisztelt felhasználóink! Az előző rendszerünk regisztrált tagjaira vonatkozó adatbázist technikai okok miatt frissítenünk kell, ezért a honlapunk használatához, kérjük, regisztráljanak újra. Megértésüket köszönjük.
Itt regisztrálhatnak újra.
Babaszépségverseny
Magyar vereség
NŐI VÍZILABDA-EB Sport
23:19 [tegnap]
Csalókat tartóztattak le
SMS-JÁTÉKOK Belföld
23:18 [tegnap]
Elhalasztották a Taton-pert
Hét szemtanú közül csupán egy jelent meg a tárgyaláson Belföld
23:16 [tegnap]
KÉPEKBEN rssfeed
(Fotó: Beta/AP) (Fotó: Beta/AP)
Az esés művészete
(Fotó: Molnár Edvárd) (Fotó: Molnár Edvárd)
– Mikor megláttam Antal László plakátterveit, még amikor az akadémiára készült felvételizni, rögtön az jutott eszembe, hogy ezek a nem mindennapi plakátok mennyire tele vannak lélekkel és ötlettel
(Fotó: Beta) (Fotó: Beta)
A riói karnevál európai kistestvére, a londoni Notting Hill negyedben élő karibi bevándorlók ünnepsége mára első osztályú turistalátványossággá nőtte ki magát
Jó reggelt!

Az utóbbi időben igencsak fenntartással vagyok a különböző, nagy csinnadrattával beharangozott projektumokkal kapcsolatban. A projektum elindításakor a politikusok összeharangozzák a média képviselőit s beharangozzák a nagy fene elképzeléseiket, néhány héttel később a szándéknyilatkozat aláírására ismét összehívják a sajtóorgánumok képviselőit, majd pedig huzamosabb ideig néma csend övezi a Nagy Tervet. Mindazok, akik részt vesznek az egész kezdeményezésben, ímmel-ámmal adnak valamilyen választ, amikor az újságírók érdeklődni kezdenek a téma kapcsán, idővel pedig a téma balladai félhomályba veszik. Éppen minap agyaltam azon, hogy ha az elmúlt években felmerült projektumoknak legalább a fele megvalósult volna, már akkor egészen másképpen nézne ki a régió, ahol élünk. Mondjuk, például szülővárosomban elkezdődött volna már a termálkút fúrása, s talán a Tiszán is kiépült volna egy csónakkikötő, nem is beszélve az ipari parkról, amelynek ötletét annak idején oly nagy hévvel jelentették be a honatyák, s amiből a mai napig nem lett semmi. Ilyenkor persze van mire fogni az egészet, legtöbb esetben az előző vezetés az, akit ludasnak kiáltanak ki, de a legbiztosabb a gazdasági válságra fogni az egészet. Félek, hogy ezekkel a kifogásokkal még számtalan projektum esetében fognak védekezni, s ezért akaratlanul is felmerül a kérdés, hogy amíg a recesszió tart, addig semmi se történhet szűkebb pátriánk táján? A válasz szerintem az, hogy nem. Mert elég ellátogatni olyan városokba, ahol a döntéshozók akarnak és mernek nagyokat álmodni.

Hzsolt
Időjárás

Vajdaságban a mai nap folyamán borús lesz az ég. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 25 Celsius-fok között ingadozik majd.

Az országban túlnyomóan napos idő várható, csupán az északi és a nyugati területeken lesz felhős az ég. Gyenge, változó irányú szél fúj. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 8 és 13, míg a legmagasabb nappali 22 és 27 fok között alakul majd.

Az előrejelzések szerint az elkövetkező napokban valamivel csökken majd a hőmérséklet. Szombaton változóan felhős, esős időre van kilátás, vasárnapra azonban kisüt majd a nap, s csak elszórtan kell csapadékra számítani.

Európában napos időre van kilátás a Pireneusi-, a Balkán- és a Skandináv-félsziget legnagyobb részén. Felhős, esős idő várható az Appennini-félszigeten, valamint a keleti és az északi tájakon. A leghidegebb európai főváros Moszkva, 13 fokos hőmérséklettel, míg a legmelegebb Madridban lesz, ahol 32 Celsius-fok körüli értékek várhatók.

A Balkán-félsziget legnagyobb részén napos időre van kilátás, a késő esti órákban azonban megnövekszik majd a felhőzet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 31 Celsius-fok között ingadozik majd.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 275 (15), Apatinnál 343 (11), Gombosnál - (-), Palánkánál 287 (6), Újvidéknél 270 (4), Slankamennél 280 (2).

A Tisza Törökkanizsánál 201 (-2), Zentánál 261 (-1), Törökbecsénél 323 (0), Titelnél 268 (0).

A Béga Tamásfalvánál -46 (0).

A Temes Módosnál 90 (16), Torontálszécsánynál 268 (4).

1189
Megkoronázták I. Richárd angol királyt Westminsterben.

1272
Királlyá koronázták IV. (Kun) Lászlót, akinek uralkodását az állandósuló anarchia, a bárók hatalmának megerősödése jellemezte.

1658
Londonban 59 éves korában meghalt Oliver Cromwell angol államférfi és hadvezér, a szigetország Lord Protectora (a köztársaság védnöke).

1813
Megszületett Báró Eötvös József író, költő, reformpolitikus (A falu jegyzője).

1825
Győrben pappá szentelték Jedlik Ányost, a dinamó későbbi feltalálóját.

1875
Megszületett Ferdinand Porsche német autókészítő (Porsche, Volkswagen).

1926
Megszületett Irene Papas színésznő. (Zorba a görög)

1939
Chamberlain angol miniszterelnök a rádióban bejelentette, hogy Franciaország és Nagy Britannia hadat üzent Németországnak.

1957
Budapesten meghalt Heltai Jenő író, költő (A néma Levente, Álmokháza).

1971
Katar állam nemzeti ünnepe

!

Szerelme házának kéményébe szorulva lelte halálát egy nő az Egyesült Államokban.

A 49 éves orvosnő nem tudott bejutni kedvese házába, ezért felmászott a tetőre, levette a kémény zárósapkáját, majd pedig belebújt, hogy a kürtőn át lejusson. Nem sikerült. A nő feltehetően kiáltozott segítségért, ám senki sem hallotta, párja nem volt otthon, mint kiderült: épp a nő elől távozott napokra, hogy elkerüljön egy veszekedést.

A megfulladt nő holttestét sem ő fedezte fel, hanem a rendőrség, miután valaki felfigyelt a már oszlásnak indult tetem bűzére. A holttestet tűzoltók szabadították ki, amihez ötórányi munkával le kellett bontaniuk a kéményt, és a kandalló egy részét is.

A rendőrség szerint kizárható, hogy bűncselekmény történt.

MTI/AP/dpa
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -