Regina, Begónia, Menyhért, István, Ivor, Márkus napja
JEGYZETEK A KAROSSZÉKBŐL
Ha a Manchester Cityben folytatja pályafutását, Zlatan Ibrahimović másodpercenként 27 dinárt keresne… Persze mindenki azt csinál a pénzével, amit akar, de nincs joga arra, hogy másokat tönkretegyen! Márpedig ez az őrült Manszúr sejk pontosan ezt teszi. Pár nappal ezelőtt 55milliót adott 5 évre Yaya Tourének, most pedig még ezt is megakarja tetőzni: Ibrahimovićnak 250ezer fontot hajlandó fizetni hetente, három éven keresztül! Uraim, ezt a pasast meg kell állítani, ha máshogy nem, hát letartóztatni valami kitalált okkal, mert egyébként mindenki csődbe jut. Azt már nem is tartom elképesztőnek, hogy hajlandó 18milliót fizetni a Barcának, plusz visszaadja nekik Robinhót is, akiért egy vagyont fizetett egy évvel ezelőtt.
Függetlenül a hallatlan perverzitástól fel kell tenni a kérdést: Ki látja a dolgokat jobban, a Barca, mely meg akar szabadulni tőle, hisz megvették David Villát, vagy az őrült sejk, aki hihetetlen pénzeket ad érte?! Csak hogy fokozzam olvasóink – enyhén mondva – felháborodását, íme, mennyi pénzről van szó azért, hogy az a hórihorgas svéd boszniai sétafikáljon ide-oda a pályán (mert ezt teszi) és néha-néha betaláljon az ellenfél kapujába. Évente bruttó 13millió a gázsija. Vegyük azt, hogy már 50% az adó, tehát 6,5milliót kap kézhez. Ez havonta 541700 font (ebben a pillanatban 1 font 128 dinár!). Naponta 18056, óránként 752 font, ami egyenlő 96256 dinárral. S legyünk még pontosabbak, percenként ez 12,54 font, ami 1604 dinárt tesz ki, s míg ezt tovább olvasnák, 1 másodperc alatt 27 dinár esik e férfiú ölébe!
Az óhajaim fele bejött
Mint ahogy a napokban megjegyeztem Spanyolország–Uruguay döntőt szerettem volna. Dél-Amerika azonban ebben a sorozatban nem lesz a főszerepben, mert a két legspecifikusabb válogatott minden gátat vett, amikor fontos volt. Mindkét csapat jellegzetes, sajátos játékával érdemelte ki, hogy a döntőben legyenek. Számtalan vélemény elhangzott arról például, hogy ez a holland csapat közel sem kerülhet a Cruyff-féle együtteshez, hogy nincsenek olyan kiválóságok ebben a tizenegyben, mint a „három tulipán” akikkel a Milan uralta a világot. Persze mindez ízlés dolga és abban a pillanatban, amikor (persze itt van az a nagy HA) megnyerik a vb-t mindenki fejet hajt ezek az „átlagosak” előtt. Talán éppen ezért, hogy ennek tanúja lehessek szurkolok majd a hollandoknak. Nem kevésbé érdemlik meg a spanyolok a döntőt, bár ők nem mondhatják el magukról, hogy mindenkit megvertek, akikkel szembe találták magukat. De ha ez sikerül nekik, amikor a legfontosabb, akkor nem lehet elvitatni a labdabirtoklás nagymestereitől azt, hogy megérdemelték. A harmadik helyért folyó harcban nagyon mások lesznek a hajtóerők. Uruguaynak nagy siker a harmadik hely, a németeknek ezzel szemben ez kötelesség. Hihetetlen a különbség a két csapat kiindulópontjában. Talán éppen ezért szurkolok majd a gyengébbeknek.
A WAG-pletykarovat (III. rész)
Ibrahimović, ha a fenti üzlet megvalósul, minden bizonnyal a WAG pletykarovatában köt ki. Ennyi pénzt nem lehet „csak az asszonyra költeni”! De ebben a pillanatban nem kell találgatásokba bocsátkoznom, mert tele vagyunk megtörtént esetekkel, melyeket „itt-ott” napvilágra hoztak a bulvárlapok, de nem csak azok, mert a sport és csillagaik minden sztorija érdekli a szurkolókat és a csitriket, és érdekes, az idősebb nőket is.
Elment C. Ronaldo, jön Ibrahimović, örülnek a paparazzók, bár van nekik Londonban és környékén elég „anyaguk” a lapok megtöltésére. Emlékezzünk csak Ashley Cole „bűnlajstromára”. Hetekkel ezelőtt még arról számolt be az egyik londoni lap, hogy pucér képeivel szórakoztatott egy fehérneműmodellt. Azóta kiderült, hogy fodrászával és egy titkárnővel is megcsalta feleségét, Cherylt. A csodaszép énekesnő azonban jobban viselte ura hűtlenségét, mint John Terry neje, nem menekült Dubajba és nem mondta le fellépését a Girls Aloudban. Bár egyetlen mosoly nélkül énekelte el dalát, és nem volt a jegygyűrű az ujján. Állítólag a színfalak mögött elbőgte magát. Itt legyen azonban elmondva, hogy Terryt tisztára mosta Vanessa Perroncel, akit állítólag elcsábított Wein Bridge-től. Szex nem volt, mondta a nő. Ha volt, ha nem, kihatott az angol válogatottra is, mert Capello leváltotta Terryt, aki nagyon nehezen viselte, hogy nem ő a kapitány.
Deco, a férfi prostituált
Anderson Luís de Souza – Deco 1977-ben született Brazíliában. Egyebek között arról is ismert, hogy a neje és a szeretője egy időben várt gyereket. Arról is sokat írtak a lapok, hogy nemrégen Londonban orgiázott egy sereg profi hölggyel. Először 1994-ben nősült. Cila abbahagyta tanulmányit és elköltözött vele Portugáliába 1997-ben. Két fiuk született, João Henrique és Pedro Gabriel. 2002-ben egy brazil szépséggel „hozta össze a sors”, aki ugyanabban az időben várt gyereket, mint Cila! Megegyeztek, hogy jobb, ha elválnak. Ezután már Jaciarával élt Portóban. Leányuk született, Yasmin, és később a kistestvér, David. A londoni botrány után elváltak. Deco ezekben a napokban egy Ana Paula Schiavetti nevű hölggyel él.
Ha mást nem is adott a világnak, mint a négy gyereket, elmondhatja, hogy a legtöbbet szabálytalankodó, de jól passzoló középpályásként mindenhol becsülték mint játékost. A többiről meg nem szeret beszélni, mert jól tudja ő maga is, hogy baj van a nadrágja cipzárával…
Olvasd a Képes Ifjúságban:
(Fotó: Beta)
(Fotó: Beta/AP)
(Fotó: Molnár Edvárd)
A minap mesélte kollégám, miként jutott egykoron néhány bélyeghez. Tényleg – adódott rögtön a kérdés –, vannak még bélyeggyűjtők? Hiszen levél is alig, azon is valamilyen bélyeghelyettesítő pecsét. (Igaz, hallom, a nyomda mégiscsak nyomtat.) És az öngyújtók korában akad-e gyerek, aki gyufacímkét gyűjtöget? Aligha, mert ugyan mit kezdene az igénytelen reklámképekkel? Régen városok, állatok s ki tudja még milyen képek díszítették a gyufásdobozt. Lehetett cserélni, esetleg a szerencsére bízni a gyűjtemény sorsát, magyarán: elnyerni másoktól vagy elveszíteni az állomány egy részét. Miként a sportképeket (sportolók portréit) is, amelyek valamilyen édesség csomagolásában lapultak. Csokoládét pedig akkoriban még a gazdagabbak sem csokoládéval ettek. Ám semmilyen reklám (ugyan milyen úton is tömték volna agyunkba?) sem lehetett hatékonyabb a kis képeknél.
A régi pénzeket – belőlük rendszerint több volt, mint a használatban lévőkből – különböző játékokban rendszerint csak elnyerni lehetett. Tiltották is a tanítók a pénzezést, valószínűleg nem a nagy alumínium Horthy gurítgatása miatt, hanem inkább a hazárdjáték nem illett bele a nevelési koncepcióba.
Hogy milyen lehetőség maradt mostanra? Talán a kiszolgált mobiltelefonok szolgálhatnak gyűjtés tárgyául, esetleg a számítógépek, de a sajátos Commodore vagy az Atari után már azok is dobozzá egyszerűsödtek. Tudom, a pénzgyűjtés dívna igazán, abból meg alig jut; akinek pedig sok van, annak egyetlen bankkártya is kielégíti gyűjtőszenvedélyét.
Vajdaságban ma túlnyomóan napos időben lesz részünk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 23 Celsius-fok között ingadozik majd.
Az országban is napos lesz az idő. Gyenge délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 8 és 14, míg a legmagasabb nappali 21 és 27 fok között alakul majd.
Az előrejelzések szerint holnap napos, meleg időre van kilátás. Csütörtökön is napos lesz a délelőtt, a délután folyamán azonban megnövekszik majd a felhőzet, így záporokra, zivatarokra kell számítani. Pénteken és szombaton borús, esős időt jósolnak a meteorológusok.
Európában esős időre van kilátás a nyugati és a keleti területeken, míg a legtöbb csapadék Franciaország délkeleti részein várható. A leghidegebb európai főváros Moszkva 13 fokos hőmérséklettel, míg a legmelegebb Athénban lesz, ahol 30 fok körüli értékek várhatók.
A Balkán-félsziget legnagyobb részén napos időre van kilátás. A legmagasabb nappali hőmérséklet északon 21, délen pedig 30 Celsius-fok körül alakul majd.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 473 (36), Apatinnál 504 (31), Gombosnál - (-), Palánkánál 373 (20), Újvidéknél 356 (31), Slankamennél 350 (28).
A Tisza Törökkanizsánál 253 (7), Zentánál 296 (2), Törökbecsénél 323 (0), Titelnél 346 (30).
A Béga Tamásfalvánál -40 (2).
A Temes Módosnál 92 (-18), Torontálszécsánynál 260 (-4).
1533
Londonban megszületett I. Erzsébet angol uralkodó, a Tudor-ház utolsó sarja, aki 1558-tól 1603-ig volt Anglia királynője. Az ő nevéhez - Erzsébet korához - fűződik Anglia virágkora, nagyhatalmi helyzetének megszilárdítása.
1666
London városát teljesen elpusztította a szeptember 2-án kitört tűzvész.
1822
A Brazil Szövetségi Köztársaság nemzeti ünnepe
1941
Megszületett Mezey György labdarúgó, edző, szövetségi kapitány, főiskolai tanár.
1896
Megszületett Mollináry Gizella költő és író (Betelt a föld hamissággal).
1901
A budapesti Kertész utcában megnyílt a Fészek Művészklub, amely nem csupán Magyarország, de egész Európa egyik legrégibb és legjellegzetesebb művészklubja volt.
1911
Megszületett Todor Zsivkov bolgár politikus, párt- és állami vezető.
1912
Megszületett David Packard, a Hewlett-Packard cég egyik alapítója.
1941
Megszületett Surján László orvos, politikus.
1949
Megszületett Gloria Gaynor énekesnő (I will survive).
181 csirkeszárnyat falt fel 12 perc alatt a Fekete Özvegy, amivel megnyerte az Egyesült Államok idei bajnokságát ebben a sprintevés-kategóriában.
A Fekete Özvegy polgári neve Sonya Thomas, és senki nem mondaná meg róla, hogy maga mögé utasítja az evősport nehézfiúit, ugyanis mindössze 152 centi magas és 47 kilós. A második helyen Joey Chestnut végzett. Őt tartották a nagy esélyesnek, ám csak 169 szárnyat tömött magába.
Az aprócska és vékonyka Thomas 2,2 kiló szárnyat kebelezett be, így a verseny révén „felhízott” csaknem 50 kilóra. A 187 centi magas Chestnut 2 kiló 6 dekával gyarapította verseny előtti 104 kilós testsúlyát, azaz kétszer nehezebb legyőzőjénél.