Ma Paszkál, Brúnó, Andor, Szolón, Szalók napja van.
Igazi téli csendélet lengi körül a bánáti Szentmihályt, az arra járó nem is sejti, mekkora erő tartja egybe az első pillantásra alvó falut
Most tél és csönd honol Szentmihály felett (Ótos András felvételei) Mavrák Julianna nyugalmazott tanárnő hatalmas anyagot halmozott fel a helység történetéről, de nemcsak arról, hanem a falu kulturális megmozdulásairól is mindent tud. Egy érdekességre is felhívja figyelmünket: a bánáti helységek közül Szentmihályon tartották meg először a Gyöngyösbokrétát, ez a XII. rendezvény volt, 1975-ben
És rosszul gondoltam. Semmilyen panaszáradat nem fogadott. Ellenkezőleg, inkább tervekről hallok. Az iskolában talán a legnagyobb hír, hogy ha minden a tervek szerint halad, végre felépülhet első tornatermük. Az 1979-ben a falu egyik szélső utcájában, az Új soron épült iskola a nagybecskereki Sonja Marinković iskolához tartozik, s mindeddig – bár többször szóba került –, nem sikerült pénzt találni a mintegy száz diákot felölelő nyolcosztályos iskola tornatermének felépítésére. Az újabb reményt a szerződés nemrégiben történt aláírása jelenti, a község pedig támogatja az építkezést. Minderről Katona Debreceni Gizella, a nagybecskereki székhelyű Sonja Marinković iskola igazgatója informál bennünket, aki az iskola kereteiben működő szentmihályi mellett a lukácsfalvi kihelyezett tagozat élén is áll. Óva int bennünket attól, hogy túlzottan reménykedjünk, még akkor is, ha az iskola épülete előtt tábla hirdeti a munkálatok kezdetét, sőt 75 napon belüli befejezését is. Óvatossága nem véletlen, hisz nem első nekifutás ez egy tornaterem felépítésére Szentmihályon.
Szekeres Rozália magyartanár az irodalmunk jelentős személyiségeinek szentelt pannó előtt
Azért reménykedjünk, hogy ezúttal minden sikerülni fog – mondja. Gulyás Mihály, az iskola gondnoka mutatja meg a zömmel fenyőfákkal körülzárt, most igencsak havas iskolaudvart, és a jövendőbeli tornaterem helyét. Ha ezúttal valóban sikerül, akkor a szentmihályi iskola bejáratától balra, az utcafronton épül majd fel a sportlétesítmény, mely nyilván otthont ad majd a kötelező tornaórákon kívül a sportolóknak is. Ezek közül az asztaliteniszezők jeleskednek, akiknek az iskola folyosója ad edzési lehetőséget. Gombár Róbert matematika- és informatikatanár sorolja a Tornádó nevet viselő egyesület sikereit, már csak azért is, mert maga is részt vállal a munkából. Mégha csak öt éve alapítottak is klubot, a vezetők és a kis versenyzők szép eredményeket mondhatnak magukénak. Jelenleg 12 gyerekkel foglalkoznak, elsőstől hetedikes korosztályú diákokkal.
Az iskola folyosója egyelőre tornateremként is szolgál
– Közeledik az iskolai versenyek időszaka, azokra készülnek a diákok – mondja a tanáriban Pavlovity Kornélia tanítónő, miután végigsorolta, mely civil szervezetekkel működnek együtt. A felsorolásból kitűnik, hogy az egyházitól az állami ünnepekig a falu diákjai alaposan kiveszik részüket minden megmozdulásból. Jobban talán, mint a városban, nagyobb közösségben élő társaik. A tanáriban beszélgetve Varga Ildikó tanítónő elégedetten fűzi hozzá, hogy a városi gyerekekhez hasonlóan a szentmihályiak is nagy számban tanulnak tovább, és legtöbbjük befejezi a középiskolát. Nagybecskerek mindössze tizenkét kilométerre van, több magyar nyelvű középiskolai tagozat is nyílik évente. Így tényleg nem nagy akadály a középiskolai végzettség megszerzése. Legfeljebb a nyelv okozhat gondot, hisz a szentmihályiak csaknem egynyelvű közösség lévén (a 2002-es népszámlás adatai szerint az 1004 lakos közül 944 magyar ajkú volt. A 2011-es adatok még nem ismeretesek, bár a helybeliek tudni vélik, hogy 960 lélek él a faluban, s ezek túlnyomó többsége magyar) inkább felnőttkorban tanulják meg a nyelvet, úgy-ahogy.
Katona-Debreceni Gizella, a nagybecskereki székhelyű Sonja Marinković iskola igazgatója. Az iskola kereteiben működik a szentmihályi mellett a lukácsfalvi kihelyezett tagozat is
– Ez azért nem akadálya annak, hogy egyetemre is eljussanak, és be is fejezzék azt, sőt, szép hányaduk hazatér – kapcsolódik be a beszélgetésbe Szekeres Rozália magyartanár, miután az ötödikesekkel túl van Petőfi János vitézének újabb fejezetein.
Érdekes ennek a földnek, vagy inkább a közösségnek a megtartó ereje. Hogyan lehetséges, hogy a falvak nagy része kiürül, elöregszik, az ott maradott fiatalok nem vállalnak nagy családot, jobb megélhetést remélve városba költöznek, Szentmihály lakossága pedig alig-alig csökken? A tanáriban ülők – zömmel helybeliek – a választ keresik, talán érzik is, de nemigen tudják nekem megmagyarázni. A fiatalok elvétve vállalják a sok gürcöléssel járó mezőgazdasági munkát. Az itt élőknek viszont más nincs. A falunak nincs ipara, az ittenieknek több mint kilencven százaléka hagyományosan a kertészetből él. Alig foglalkoznak néhányan jószágtenyésztéssel.
A tanáriban (balról jobbra) az igazgatónő, Varga Ildikó, Pavlovity Kornélia tanítónők és Szekeres Rozália tanár
A szentmihályiak régóta a nagybecskereki piac fő ellátói. Az itt termesztett zöldség, sárgarépa, hagyma, paprika, paradicsom az egész környéken ismert. Korábban az uborka is híres volt, de az eleméri műkaucsukgyár beindítása tönkretette. Ezt itt úgy mondják, hogy van a föld, abból sincs sok, és a munka. Talán épp ez a sajátos elszigeteltség és a nehéz körülmények tartják össze a falubelieket?
Bánáti csendélet
Bárhogy is van, az elmúlt évtizedben figyelték meg, hogy az elköltözés, a fogyatkozás folyamata mintha megállt volna. A születések száma állandósult, az iskolában 90 fő körüli az általános iskolás korú diákok száma, a kötelező óvodásoké 10 fő körüli az idei tanévben is. Ami biztató: egyre több példa van arra, hogy a fiatalok vállalják a harmadik gyereket.
Falusi végzet
S ez az, ami reményt ad, hogy akár évek múlva is „bekanyarodhatunk” Szentmihályra, ha Nagybecskerek környékén járunk, és bánáti magyarok után kutatunk. Reméljük, hogy egyszer elkészül a helybeliek közreműködésével Mavrák Julianna nyugalmazott tanítónő, a neves operaénekes, Mavrák Béla édesanyja szorgalmas gyűjtőmunkájának eredménye, Szentmihály monográfiája. Mint meggyőződtünk, rengeteg anyag van hozzá, kár volna veszni hagyni a gazdag néprajzi, helytörténeti, kulturális és egyéb emléket.
Küzdelem két keréken
Ki mondja, hogy nem birkózunk meg a téllel?
Mindössze négy tanteremben bonyolítják le a tanítást
Az iskolát övező csodaszép park alig fog sérülni, ha csakugyan megkezdődik a tornaterem építése – mondja az iskola gondnoka, Gulyás Mihály
Gombár Róbert matematika- és informatikatanár egy személyben a Tornádó asztaliteniszklub egyik vezetője is
Az ötödikeseket félbeszakítottuk a János vitéz elemzése közben
Az élet, a munka vár reánk, építeni megyünk egy szebb hazát – búcsúzott az 1968/69-es nemzedék
Olvasd a Képes Ifjúságban:
(fotó: Beta/AP)
(fotó: AP)
(fotó: Beta/AP)
A mai középkorúak generációja valamiféle megszokásból még udvariasan, csöndben végighallgatja a hosszúra nyújtott szónoklatokat, megnyitóbeszédeket. A mostani általános iskolások és középiskolások viszont egyszerűen nem tolerálják azt, hogy valaki hosszasan ,,szövegel'' a színpadon vagy a szónoki emelvényen. Egy perc után elkezdenek egymás között pusmogni, halkan beszélgetni, türelmetlenül fészkelődnek, mocorognak a helyükön. Unatkoznak, mégpedig látványosan.
Persze amikor arra gondolok, hogy végigálltam már sokadmagammal olyan kiállításmegnyitót, amelzen a nyugalmazott egyetemi tanár 42 (!) percig olvasta fel a szövegét, s többet megtudtunk a méltató életéről, mint a művész munkásságáról, akkor azt mondom, igazuk van a fiataloknak, hogy nem hajlandók az üres szócséplést végighallgatni, s ennek nem túl udvariasan hangot is adnak. S bizonyára ugyanígy vélekednek mindazok, akik kénytelenek voltak hosszúra nyújtott politikusi okoskodásokat végighallgatni (s egy bizonyos életkoron felül mindenkinek kijutott már ebből). Másrészt viszont riasztó is ez a fiataloknál tapasztalható türelmetlenség. Term;syetesen megvan erre a magyarázat: a mai ifjú nemzedék ahhoz szokott hozzá, hogy a tévében őrületesen pergő képekkel, maximum három percben értesül a világ eseményeiről. Ha valami ennél hosszabb, már elkalandoznak gondolatai, szétszóródik a figyelme. Ez felületességre is szoktat, mert 3 percben nincs idő elmélyülni a dolgokban. Persze, ezzel megfosztják magukat attól a csodálatos érzéstől, amelyet akkor élünk át, amikor egy fotelben kucorogva egész délutánra elmerülünk egy izgalmas regény olvasásában.
Vajdaságban:ma felhős, hűvös, esős idő lesz. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 10, nappal 14 fok körül alakul.
Azországterületén: borongós időtől tarthatunk, helyenként esőtől. A legtöbb csapadék a délelőtti órákban keleten és délkeleten esik. Gyenge északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 6 és 12, napközben 10 és 15 fokközött alakul.
Távolabbielőrejelzésszerint: szerdán mérsékelt felhősödéssel számolhatunk, délelőtt keleten esővel. Az esti órákban északról és nyugatról újabb felhők vonulnak fölénk, esőre kell felkészülnünk, mérsékelt északnyugati szélre. Csütörtökön marad a borús, csapadékos, szeles idő. Pénteken mérsékelten felhősödést jeleznek a meteorológusok, délen pedig reggeli esőt. Szombaton már végre napsütésben bízhatunk.
Európában: ma jobbára felhős, esős időjárás lesz, helyenként záporral. Napsütésre jóformán csak a Pireneusi- és az Appennini-félszigeten lehet számítani. Az Északi-tenger térségében, valamint a Mediterráneum nyugati felében erős szél fúj, gyakoriak a viharos széllökések. A kontinens északnyugati részét hűvös légtömegek uralják, itt a maximális hőmérséklet mindössze 8 és 12 fok között mozog, ugyanakkor a Pireneusi-félszigeten nyári hőség lesz, a hőmérő higanyszála elérheti akár 35 Celsius-fokot is.
A Balkán-félszigeten: beborul, csak nyugaton és délen lesz mérsékelt a felhősödés. Nagyobb mennyiségű csapadék Bulgáriában valószínű. A nappali hőmérséklet 10 és 20 fok között ingadozik, csupán délen érheti el a 27 Celsius-fokot.
Vízállás
ADunaBezdánnál 211 (–4), Apatinnál 278 (–9), Gombosnál 250 (–9), Palánkánál 255 (–11), Újvidéknél 238 (–11), Szalánkeménnél 286 (–12), Zimonynál 329 (–8) ésPancsovánál 340 (–10) cm. ATiszaTörökkanizsánál 217 (–6), Zentánál 272 (–3), Törökbecsénél 323 (0), Titelnélpedig 381 (–10) cm. ABégaTamásfalvánál 86 (0) cm. ATemesMódosnál 116 (6), Szécsánynál 270 (–2) cm.
AvízhőmérsékleteBezdánnál 18,2, Apatinnál 17,5, Újvidéknél 17,5, Zentánál 19, Titelnél 19,5 ésMódosnál 18 Celsius-fok.
1968
E naptól ünnepeljük a Távközlési világnapot.
1395
Budán 24 éves korában meghalt Mária magyar királynő, aki helyett az uralmat anyja, Erzsébet királyné gyakorolta.
1933
Gömbös Gyula miniszterelnök elhatárolta a költségvetési vita során a kormány politikáját a Magyarországon jelentkező nemzetszocialista mozgalmaktól.
1941
Megszületett Csilla Freifrau von Boeselager (eredeti nevén: Fényes Csilla), német bárónő, a Máltai szeretetszolgálat alapítója.
1941
Budapesten megszületett Haumann Péter színművész. Ismertebb filmjei: Fekete gyémántok I-II.; Indul a bakterház; Egészséges erotika; Régi idők mozija; Keménykalap és krumpliorr; Kincskereső kisködmön;
1050
Itáliában meghalt Arezzói Guido zenetudós, aki megváltoztatta a hangjegyírást. A dallamokat hármas vonalközben jegyezte le, bevezetett egy új - hat zenei hangra épülő (hexachord) - tanítási rendszert, és elemeit "ut-re-mi-fa-so-la"-val jelölte meg.
1510
Firenzében meghalt a korai reneszánsz festészet fő képviselője, Sandro Botticelli (eredeti neve: Allessandro di Mariano Filipepi).
1543
Nikolaus Kopernikusz lengyel csillagász halála előtt nem sokkal megjelentette fő művét az égitestek mozgásáról, amelyben elvetette Ptolemaios geocentrikus világképét. Kopernikusz új világképe szerint a Nap a bolygórendszer középpontja.
1606
Moszkvában, egy nemesi felkelés során meggyilkolták az ál-Dimitrijt, akit 1605. 06. 10-én cárrá koronáztak.
1817
Megszületett Nagylétán Irinyi János, a robbanásmentes gyufa feltalálója.
Akkora pofont adott magának egy nő Kínában egy szúnyog miatt, hogy a fél fülére megsüketült.
A szúnyog a 38 éves asszony fülénél döngicsélt, ő pedig agyoncsapta ugyan, ám a győzelem „pirruszi” volt, nagy árat fizetett az önfülesért. Olyan erővel és szerencsétlenül csapta meg magát, hogy fülében a hirtelen bepréselődött levegőtől kritikus szintre nőtt a légnyomás és megrepedt a dobhártyája.
„A szúnyoggal végeztem ugyan, de azon az oldalamon most semmit se hallok” – idézte a nőt az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.