A vesszőműves

Az utóbbi foglalatosság gyerekkorától végigkíséri, és a hobbijává vált. Az idős férfi ma is készít fűzfavesszőből kisebb-nagyobb kosarakat, különféle használati és dísztárgyakat. Sőt mindezt tanítja is. Az érdeklődőknek több mint tíz éve minden télen Adán, az Aranykapu Művelődési Egyesület székházában tart kosárfonó foglalkozásokat.

– A vesszőművesség a hobbim. A vesszőműves és a kosárfonó között az a különbség, hogy a vesszőműves csak nyers fűzfavesszővel dolgozik. A kosárfonó már feldolgozott vesszőt is használ, valamint különböző anyagokból fon kosarat. A kosarat ugyanis nem muszáj vesszőből készíteni, készülhet az csuhéból és gyékényből is. A vesszőműves készít kosarat, de különböző, a háztartásban használatos tárgyakat és díszeket is – magyarázta Virág Mihály, akivel adai otthonában találkoztam. A rövid magyarázat után teljesen világossá vált a különbség. Mindezt a takaros családi házban és az annak teraszán látottak is igazolták, hiszen ott sokkal több vesszőből készül mutatós használati és dísztárgyat láttam, mint kosarat. Különösen megcsodáltam a teraszt védő, több darabból álló árnyékolót. A gazdaasszony, Virág Piroska is dicsérte az árnyékolókat, mert mint mondta, megvédenek ugyan az erős naptól, mégis kellemesen szellős marad a balkon. A vesszőtárgyakon kívül néhány köteg nyersanyagot, fűzfavesszőt is láttam a teraszon. Virág Mihály elmondta: korábban maga hozott létre vesszőtelepet az adai Felső-rétben, ahol három-négy fajta fűzfavesszőt is termesztett, míg a parcellát a szomszédos földterületekkel együtt fel nem vásárolta a vízgazdaság. A vesszőtelepen termett arany- és sárfűz, valamint egy amerikai fűzfajta, amely sötétpiros, olajzöld, citrom- és narancssárga színű vesszőt hozott. A vesszőműves szerint ezek nemes, jó minőségű fűzfavesszők, szemben a Tisza árterületén található vadvesszővel, amely rossz minőségű és laza szerkezetű, ezért rövid életű vesszőfonatot lehet belőle készíteni. A kosárfonó mostanában nem foglalkozik a telepítéssel.

– Manapság házhoz hozzák a vesszőt, amit feldolgozok, különféle tárgyakat készítek belőle, a maradék nyersanyagot pedig visszaadom a gazdájának. Szolgáltatást végzek, azt fizettettem meg. Egy-két kosarat készítek, befonom a demizsont, a megrendelő kívánsága szerint készítek tárgyakat. Korábban előfordult, de ma már nem, hogy a megrendelő nagyobb mennyiségű, öt-hat kéve jó minőségű vesszőt hozott. Ezt részből csináltam meg, 60 százalékban azt készítettem, amit én akartam, 40 százalékát pedig feldolgoztam a tulajdonos kívánsága szerint, aki így vesszővel fizette ki a munkadíjat – mondta az adai kosárfonó.

Virág Mihály beleszületett a kosárfonásba, amelynek fortélyait apjától sajátította el kisgyerekként. Az édesapja földműves volt, aki telente kosarat font, seprűt kötött és szakajtót készített. Tudomása szerint Gunaras városrészben, ahol felnőtt, hét-nyolc kosárfonó is volt:

– Figyeltem, hogy apám mit csinál. Később kipróbáltam, majd megtanultam a fenékrész készítését, ami az én feladatom lett, apám ugyanis erre fonta a kosarat. Apám kosarat és cigánygarabolyt tudott fonni, én a saját ötleteim alapján más dolgokat is készítettem. Már negyedikes koromban, 1954-ben kosárfonó-oktató voltam az általános iskolában, ahol akkoriban voltak kézimunka órák minden héten egy-két alkalommal. Ezen a lányok horgoltak, a fiúk asztalos munkát végeztek, kosarat fontak, seprűt kötöttek, gyékényt szőttek. Szabadi Ferenc tanító megbízásából én kosárfonást tanítottam a társaimnak. Az iskolát követően kevésbé törődtem a kosárfonással, amivel 1978-ban ismét komolyan foglalkozni kezdtem. Pontos nyilvántartást vezetek az elkészített munkáim számáról, 1976 és 2011 között 5231 különféle vesszőtárgyat készítettem. A MIRK-en nagymesteri díszoklevelet kaptam a kosárfonók kategóriájában. Több alkalommal oktattam a kosárfonást Palicson az Etno Kampban, majd az adai Vadvirág Hagyományápoló Körben tevékenykedtem, tizenegy éve pedig az ugyancsak adai Aranykapu Művelődési Egyesületben tartok ingyenesen kosárfonó foglalkozásokat az érdeklődők részére. A foglalkozásokat telente szervezzük meg, három-négy hónapon át. A novemberi vesszővágást követően, december derekán látunk munkához, amely március végéig, április elejéig tart, amíg nem szárad ki a vessző, illetve amíg el nem fogy a nyersanyag. A feldolgozáshoz külön nem puhítjuk a vesszőt, addig dolgozunk vele, míg van elegendő nedvességtartalma. A vesszőt csoportosan szoktuk vágni azokkal az idősebb férfi tagokkal, aki bár nem fonnak, de segítenek előteremti az Aranykapu számára a nyersanyagot. Ha nyolc–tíz nagy kévét levágunk, akkor négy-öt tanonc esetében azzal kitartunk. Jelenleg négyen vagyunk, de volt már tizenkét tanulóm is. Eleinte voltak köztük gyerekek is, mostanság inkább harminc feletti felnőttek tanulják a kosárfonást. Az alapfogalmakat, egy közönséges kosár elkészítésének a módját három-négy hónap alatt meg lehet tanulni. Ez az alaptantárgy a kosárfonás-oktatásban. A szél- és a vízimalom elkészítése már sokkal bonyolultabb feladat. A kosárfonás olyan mint a házépítés, a fenékfonás képezi az alapot, arra épül rá a kosár. Ha a fenék készítése nem megy, akkor be kell gyakorolni. Van, aki gyorsan tanul, van, aki lassabban. Vannak olyanok is, akik több éven keresztül visszajárnak a foglalkozásokra kikapcsolódásként. Mindig azt mondom a gyerekeknek, akinek nincs akarata, türelme, nyugalma, kitartása, az ne fogjon hozzá a kosárfonáshoz – mondta Virág Mihály, majd hozzátette: a foglalkozások vezetését azért vállalta, mert szerette volna továbbadni az apjától örökölt tudást. A szíve húzta a kosárfonáshoz, ami időigényes, és nem nagyon lehetett meggazdagodni belőle.