Ma Paszkál, Brúnó, Andor, Szolón, Szalók napja van.
Sürgős fölújításra szorul a jelenleg zömmel lakatlan épület (Fotó: Fekete J. József) A zombori alapfokú bíróság ítélete nyomán Zombor Város elveszítette tulajdonjogát a főtéren álló Grassalkovich-palota fölött. Az impozáns, jövőre 250 esztendős épület a Prehrana kereskedelmi vállalat tulajdonában állt, de 2002 októberében az akkori igazgatónő odaajándékozta a Szerb Köztársaságnak, amely hamarosan Zombor Városára ruházta át a tulajdonjogát, azóta is a város rendelkezik fölötte. A palota a Prehrana egyik legértékesebb ingatlana volt, és a mostani bírósági ítélet visszahelyezte az egyébként fölszámolás alatt álló kereskedelmi vállalat birtokába.
A céget 2002-ben privatizálták, és az akkori igazgatónő, DesankaBaštinac, aki egyben tagja volt a privatizációs konzorciumnak, három nappal az árverés előtt írta alá az adományozási szerződést. A bíróság szerint ezzel jelentős vagyoni kárt okozott a vállalatának, egyben megszegte a privatizációs törvényt, amely megszabja, hogy az árverés előtt 15 nappal már nem módosítható a prospektus, ami alapján a vevő határoz a vásárlásról.
A SOinfo.org internetes hírportál napvilágra hozta, hogy a bírósági tárgyalások egyikén Desanka Baštinac azt vallotta, hogy azt követően ajándékozta Szerbiának a palotát, miután az akkori zombori községi elnök, Jovan Vujičić, és a Körzeti Gazdasági Kamara volt elnöke, Božidar Roca heteken át nyomást gyakorolt rá ennek érdekében. A zombori alapfokú bíróság visszahelyezte a szanálásra szoruló, jelenleg felbecsületlen értékű épületet a Prehrana tulajdonába, egyben azt is kimondta, hogy a kereskedelmi vállalat nem jogosult az adományozástól máig eltelt idő alatt keletkezett költségek behajtására. Értesüléseink szerint Zombor Város az újvidéki fellebbviteli bíróságon megfellebbezte az elsőfokú ítéletet.
Az egyemeletes barokk épületet Grassalkovich Antal gróf, a tereziánius korszak egyik legbefolyásosabb embere építtette 1753-ban, itt székelt a kincstári jószágigazgatóság. Jelenleg egyebek közt a Városi Turisztikai Intézmény irodái találhatók itt, ebbe az épületbe tervezték Sava Stojkov festőművész képtárát, ami végül a tanítóképző patinás épületében kapott helyet, valamint az időközben megszűnt, a hagyományos mesterségeket művelők egyesülése, az ASUZ elkészített látványtervvel igyekezett rávenni a városvezetést, hogy a palotát alakítsák korszerű művelődési központtá, ám a tervből végül nem lett semmi. Most az a kérdés, hogy ha a város valóban elveszíti a palota fölötti tulajdonjogát, és az a másodfokú bírósági ítélettel visszakerül a fölszámolás alatt álló kereskedelmi vállalathoz, vajon hová úszik el az épület képviselte tetemes vagyon, mi lesz a város kultúrhagyománya egyik karakterisztikus épületegyüttesének sorsa?
Olvasd a Képes Ifjúságban:
(fotó: Beta/AP)
(fotó: AP)
(fotó: Beta/AP)
A mai középkorúak generációja valamiféle megszokásból még udvariasan, csöndben végighallgatja a hosszúra nyújtott szónoklatokat, megnyitóbeszédeket. A mostani általános iskolások és középiskolások viszont egyszerűen nem tolerálják azt, hogy valaki hosszasan ,,szövegel'' a színpadon vagy a szónoki emelvényen. Egy perc után elkezdenek egymás között pusmogni, halkan beszélgetni, türelmetlenül fészkelődnek, mocorognak a helyükön. Unatkoznak, mégpedig látványosan.
Persze amikor arra gondolok, hogy végigálltam már sokadmagammal olyan kiállításmegnyitót, amelzen a nyugalmazott egyetemi tanár 42 (!) percig olvasta fel a szövegét, s többet megtudtunk a méltató életéről, mint a művész munkásságáról, akkor azt mondom, igazuk van a fiataloknak, hogy nem hajlandók az üres szócséplést végighallgatni, s ennek nem túl udvariasan hangot is adnak. S bizonyára ugyanígy vélekednek mindazok, akik kénytelenek voltak hosszúra nyújtott politikusi okoskodásokat végighallgatni (s egy bizonyos életkoron felül mindenkinek kijutott már ebből). Másrészt viszont riasztó is ez a fiataloknál tapasztalható türelmetlenség. Term;syetesen megvan erre a magyarázat: a mai ifjú nemzedék ahhoz szokott hozzá, hogy a tévében őrületesen pergő képekkel, maximum három percben értesül a világ eseményeiről. Ha valami ennél hosszabb, már elkalandoznak gondolatai, szétszóródik a figyelme. Ez felületességre is szoktat, mert 3 percben nincs idő elmélyülni a dolgokban. Persze, ezzel megfosztják magukat attól a csodálatos érzéstől, amelyet akkor élünk át, amikor egy fotelben kucorogva egész délutánra elmerülünk egy izgalmas regény olvasásában.
Vajdaságban:ma felhős, hűvös, esős idő lesz. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 10, nappal 14 fok körül alakul.
Azországterületén: borongós időtől tarthatunk, helyenként esőtől. A legtöbb csapadék a délelőtti órákban keleten és délkeleten esik. Gyenge északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 6 és 12, napközben 10 és 15 fokközött alakul.
Távolabbielőrejelzésszerint: szerdán mérsékelt felhősödéssel számolhatunk, délelőtt keleten esővel. Az esti órákban északról és nyugatról újabb felhők vonulnak fölénk, esőre kell felkészülnünk, mérsékelt északnyugati szélre. Csütörtökön marad a borús, csapadékos, szeles idő. Pénteken mérsékelten felhősödést jeleznek a meteorológusok, délen pedig reggeli esőt. Szombaton már végre napsütésben bízhatunk.
Európában: ma jobbára felhős, esős időjárás lesz, helyenként záporral. Napsütésre jóformán csak a Pireneusi- és az Appennini-félszigeten lehet számítani. Az Északi-tenger térségében, valamint a Mediterráneum nyugati felében erős szél fúj, gyakoriak a viharos széllökések. A kontinens északnyugati részét hűvös légtömegek uralják, itt a maximális hőmérséklet mindössze 8 és 12 fok között mozog, ugyanakkor a Pireneusi-félszigeten nyári hőség lesz, a hőmérő higanyszála elérheti akár 35 Celsius-fokot is.
A Balkán-félszigeten: beborul, csak nyugaton és délen lesz mérsékelt a felhősödés. Nagyobb mennyiségű csapadék Bulgáriában valószínű. A nappali hőmérséklet 10 és 20 fok között ingadozik, csupán délen érheti el a 27 Celsius-fokot.
Vízállás
ADunaBezdánnál 211 (–4), Apatinnál 278 (–9), Gombosnál 250 (–9), Palánkánál 255 (–11), Újvidéknél 238 (–11), Szalánkeménnél 286 (–12), Zimonynál 329 (–8) ésPancsovánál 340 (–10) cm. ATiszaTörökkanizsánál 217 (–6), Zentánál 272 (–3), Törökbecsénél 323 (0), Titelnélpedig 381 (–10) cm. ABégaTamásfalvánál 86 (0) cm. ATemesMódosnál 116 (6), Szécsánynál 270 (–2) cm.
AvízhőmérsékleteBezdánnál 18,2, Apatinnál 17,5, Újvidéknél 17,5, Zentánál 19, Titelnél 19,5 ésMódosnál 18 Celsius-fok.
1968
E naptól ünnepeljük a Távközlési világnapot.
1395
Budán 24 éves korában meghalt Mária magyar királynő, aki helyett az uralmat anyja, Erzsébet királyné gyakorolta.
1933
Gömbös Gyula miniszterelnök elhatárolta a költségvetési vita során a kormány politikáját a Magyarországon jelentkező nemzetszocialista mozgalmaktól.
1941
Megszületett Csilla Freifrau von Boeselager (eredeti nevén: Fényes Csilla), német bárónő, a Máltai szeretetszolgálat alapítója.
1941
Budapesten megszületett Haumann Péter színművész. Ismertebb filmjei: Fekete gyémántok I-II.; Indul a bakterház; Egészséges erotika; Régi idők mozija; Keménykalap és krumpliorr; Kincskereső kisködmön;
1050
Itáliában meghalt Arezzói Guido zenetudós, aki megváltoztatta a hangjegyírást. A dallamokat hármas vonalközben jegyezte le, bevezetett egy új - hat zenei hangra épülő (hexachord) - tanítási rendszert, és elemeit "ut-re-mi-fa-so-la"-val jelölte meg.
1510
Firenzében meghalt a korai reneszánsz festészet fő képviselője, Sandro Botticelli (eredeti neve: Allessandro di Mariano Filipepi).
1543
Nikolaus Kopernikusz lengyel csillagász halála előtt nem sokkal megjelentette fő művét az égitestek mozgásáról, amelyben elvetette Ptolemaios geocentrikus világképét. Kopernikusz új világképe szerint a Nap a bolygórendszer középpontja.
1606
Moszkvában, egy nemesi felkelés során meggyilkolták az ál-Dimitrijt, akit 1605. 06. 10-én cárrá koronáztak.
1817
Megszületett Nagylétán Irinyi János, a robbanásmentes gyufa feltalálója.
Akkora pofont adott magának egy nő Kínában egy szúnyog miatt, hogy a fél fülére megsüketült.
A szúnyog a 38 éves asszony fülénél döngicsélt, ő pedig agyoncsapta ugyan, ám a győzelem „pirruszi” volt, nagy árat fizetett az önfülesért. Olyan erővel és szerencsétlenül csapta meg magát, hogy fülében a hirtelen bepréselődött levegőtől kritikus szintre nőtt a légnyomás és megrepedt a dobhártyája.
„A szúnyoggal végeztem ugyan, de azon az oldalamon most semmit se hallok” – idézte a nőt az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.