A legendák városában

A prágaiak úgy tartják, hogy a katedrális 1000 évig épült, mert az első egyházi építmény alapjait maga Szent Vencel helyezte le még 925-ben, de a gótikus stílusban épült székesegyházat „csak” 1344-ben kezdték építeni, és a munkálatokat 1925-ben fejezték be

A város alapítása a történelem ködébe vész, erről több legenda is közszájon forog. A legnépszerűbb szerint a IX. században Libuše hercegasszony, akinek látomásai voltak (no nem a Becherovkától), egyik révületében várost látott, amelynek dicsősége a csillagokig ér majd. Meg is jelölt egy dombot a cseh uralkodók székhelyéül, és meghagyta, hogy ott kezdjenek el várat építeni. Ez lett a későbbi Hradzsin. Úgy kívánta, hogy a várost Prágának nevezzék el, mert még az uralkodók is meghajolnak a küszöbnél, így fognak meghajolni előtte is. Prah cseh nyelven küszöböt jelent.

A város szimbóluma, a Károly híd és annak Óváros felőli tornya, háttérben az Óváros részlete

A középkorban a város gyorsan fejlődött, hamar a kereskedelem, a vallás és a kultúra központjává vált. Kiemelkedő fejlődést az ún. aranykorszakai alatt ért el, történelmében több ilyen is volt. Az elsőt a XIV. század közepén IV. Károly uralkodása alatt élvezték. A király a német-római császárság koronáját is birtokolta, uralkodása alatt a városból kormányozta a birodalmat. A városmagot többszörösére bővítette, mai kinézetét neki köszönhetjük. A halála utáni időszakot vallási háborúk jellemezték, majd II. Rudolf Habsburg uralkodó idejében érte el a város a második aranykort. Ekkor, ha nem is hosszú időre, ismét a birodalom központja lett. A harmincéves háborút megsínylette a város, többször szállták meg idegen hadseregek, ezek közül a svédek fosztogatása maradt emlékezetes. Az I. világháború után az újonnan alakult Csehszlovákia fővárosa lett, ekkor újabb jóléti időszak köszöntött be.

Aki a domborművet megdörzsöli, annak szerencséje lesz – tartja a babona. Fényesre dörzsölték az évszázadok alatt, kíváncsi lennék, hány embernek hozott szerencsét...

A város oly gyönyörű, hogy a legenda szerint Hitler is megkímélte a háborús pusztítástól. Persze ezt nem emberbaráti szeretetből tette, valószínűleg önző szándék vezérelte, a várost magának akarta. Nagyobb kárt a szövetségesek okoztak, amikor a háború vége felé a cseh fővárost megszórták 152 tonnányi bombával. A máig tisztázatlan körülmények között történt támadás állítólag a rossz látási viszonyok miatt következett be, Prágát a nem oly távoli Drezdával keverték össze. Ennek ellenére – sok közép-európai várossal ellentétben – a középkori városmag viszonylag jól átvészelte a II. világháború pusztítását, lakosai és a turisták nagy örömére. A háború után a kommunista időszak évtizedeiben külföldiekből igaz, kevesebb volt, de mindez gyökeresen megváltozott 1989 után, azóta a város az ókontinens egyik legkedveltebb turistahelye.


A vár (Hradčany)

Kirándulásunk a Hradzsinban kezdődik, amelyet ma a világ legnagyobb középkori váraként tartanak számon. Három oldalról közelíthető meg, mindhárom bejáratnál díszegyenruhás katonák őrzik. Marcona tekintet, rendületlen kiállás, bajonett, és – a hidegre való tekintettel – vörös orr mint alapfelszerelés. Katonai jelentőségük ma már nincs, csak a turisták szórakoztatására szolgálnak. Látványos az óránkénti szertartásos őrségváltás. Ólomkatonaként mozdulatlanul állnak, kivéve ha egy-egy szemtelenebb turistát kell „odébb tessékelni”, ilyenekből pedig mindig akad.

Aki befizet az éjjeli hajókázásra, annak ilyen és hasonló látványban lesz része, amit még a kommentárral sem tudnak elrontani (de azért igyekeznek!). A képen a vár látható éjjeli díszkivilágításában

A vár látképét az impozáns, gazdagon díszített Szent Vitus székesegyház uralja sötét tornyaival. Bármelyik nagy költségvetésű hollywoodi horrorfilm díszletének megfelelne ördögöket formáló vízköpőivel. Egy sötét este, esetleg vihar, a lecsapó villámok megvilágítják a vigyorgó sátánfajzatokat, és máris megvan a sötét középkori feeling. Viharos történelmében előfordultak tüzek, átépítések, végső formáját 1925-ben nyerte el. Kriptájában több cseh uralkodó lelt végső nyughelyre, többek között a legismertebb cseh királyt, IV. Károlyt is itt temették el. A várban helyet kapott még több palota, templom és kolostor, itt található az Arany utcácska és sok más történelmi épület.

Prágai részlet: Előtérben a Rudolfinum, hátul a Týn-templom gótikus tornyaival, tőle balra a régi városháza óratornya

Kisoldal (Malá Strana)

A várból lejjebb ereszkedve kilátóhoz érkezünk. Miután átvágjuk magunkat a mindenütt jelenlevő japán turisták tömegén, gyönyörű látkép tárul elénk. A lassan ereszkedő nap a felhők közül előtörve meleg színekkel festi be az épületeket. A száztornyú város kifejezés nem állja meg a helyét! Sokkal többnek tűnik a tornyok száma! A karcsú, főként gót és barokk stílusú tornyok erdeje végighúzódik a városon, ameddig a szem ellát. Közvetlenül előttünk a történelmi Kisoldal negyed látható a kormányépületekkel, itt található a cseh parlament alsó- és felsőháza, több minisztérium és nagykövetség. Lábunk alatt Szent Vencel szőlői, távolabb lustán kígyózik a Moldva folyó, helyenként szakítja meg egy-egy a város 18 hídja közül. A folyó túloldalán a Týn-templom meseszerű tornyaival jelzi az Óvárosi tér helyét, szomszédságában a régi városháza, tekintetünkkel jobbra haladva a Károly híd és tornyai, tovább pedig a Nemzeti Színház épülete.


Károly híd (Karluv most)

A Károly hídon bekapcsolódunk a turisták forgatagába. Sodor bennünket a helyenként hömpölygő tömeg. Bár az év végi ünnepi díszeket már régen leszedték, turista mindig akad (főleg japán). Ösztönösen megigazítom a sálamat. Hiába a bágyadt napsütés, a csontig ható fagyos szél nem engedi elfeledni, hogy január van. A város egyik fő nevezetességének számító kőhidat 1357-ben kezdték építeni, maga IV. Károly tette le az alapkövet, ez Európa egyik legrégebbi hídja. A XIX. század közepéig az egyetlen híd volt a Moldva folyón. Végeit három gót stílusban épült torony őrzi, kettő a Kisoldal felé, egy pedig az Óváros felé, míg a két oldalát 30 szobor szegélyezi. A szobrok már nem az eredetiek, az 1890-es jeges árvíz több szobrot is tönkretett, a maradékot pedig 1965-ig lecserélték másolatokra.

Torony torony hátán a cseh fővárosban

A sétálóhídon gyakran tartanak rendezvényeket, ez a prágai kulturális élet egyik központja. Sok embernek munkahelyet jelent, találunk itt mutatványosokat, zenészeket, illetve festőket, grafikusokat, fotóművészeket is. Fagyos ujjak, szemre húzott sapka, vastag sál, szemükben remény, hogy valamelyik turista megszólítja őket, esetleg vásárol is valamit. Mindegyik kínálata kirakva állványokra, esetenként a híd macskaköveire. Egyes képek kísértetiesen hasonlítanak azokra, amelyeket már az előző művésznél is láttam, nem mintha kétségbe vonnám ezzel eredetiségüket... A turistákat jobban lefoglalja az, hogy megdörzsöljék a híd leghíresebb alkotásán, a Nepomuki Szent János szobrán levő domborművet, amely a babona szerint szerencsét hoz, és aki megérinti, az vissza fog térni Prágába. És még ingyen is van!
Nepomuki Szent Jánosnak nem hozott szerencsét a híd, 1393-ban a papot az akkor még félkész hídról a Moldvába dobatta IV. Vencel akkori cseh király, mert nem volt hajlandó kiadni Zsófia királyné gyónási titkait. A király kíváncsi volt, a pap hajthatatlan, a titkok pedig súlyosak lehettek...

Az ajándékboltok változatos kínálatában a matrjoska babáktól a metszett kristálypoharakon át a Becherovkáig minden található

A híd lábánál matrózruhába öltözött, piros sálas, fekete bőrű egyének fülig érő mosollyal hajóútra invitálnak bennünket. Arcukról leolvad a mosoly, miután elutasítjuk őket. A későbbiekben mégis volt szerencsénk megtapasztalni, mit is takar pontosan egy ilyen élményhajózás. Az egyórás „kaland” abból állt, hogy egy jobb időket is megért turistahajóval felhajóztunk a Károly hídig, ott megfordultunk, majd leereszkedtünk a Štvanice-szigetig. Ez a járható útvonal, ugyanis messzebbre csak a zsiliprendszeren keresztül lehet jutni. Közben egy női hang küszködő angolsággal ismertette a part mentén látható épületeket, nagyjából akkor, amikor elhaladtunk mellettük. Mivel a hang felvételről hangzott, nem mindig volt szinkronban a látvánnyal. Mindezt a háttérben Smetana, illetve Mozart közismert dallamai kísérték. A hajóút ára néha magába foglal egy welcome drinket, azaz ingyenitalt, vagy legalább egy sütit. Nekünk nem volt ilyen szerencsénk.