Ma Paszkál, Brúnó, Andor, Szolón, Szalók napja van.
A nyugdíjbiztosító statisztikájából
Az életkor növekedése az egész világon, így nálunk is felveti a nyugdíjba vonulás korhatárának meghosszabbítását. Sokan ezt embertelen lépésként élik meg. Ám a szolgálat utáni „megérdemelt pihenőévek” száma egyre szaporodik. Szerbiában a nyugdíjasok átlagéletkora 68 év, a nyugdíjban töltött évek átlagos száma pedig eléri a 15 évet.
Az egész világot egyazon kérdés foglalkoztatja: az életkor hosszát számítva egyre több a „fiatal” nyugdíjas. Nehéz megállapítani, hogy valójában melyik országban élnek a legfiatalabb nyugdíjasok. Az erre vonatkozó számítási módszerek nagyon különböznek egymástól, nincs egységes mérce megállapításukra. A balkáni országok többnyire abban versenyeznek, hogy hol lesújtóbb a statisztika, a kimutatásokat pedig ezt arra használják fel, hogy minél radikálisabban nyúljanak saját nyugdíjrendszerük reformjához. Horvátországban úgy tartják, hogy a korán nyugdíjba vonulók számát illetően ők a rekorderek. Hasonlóan vélekednek a boszniai Szerb Köztársaságban is. Szerbiában e kérdésben még vitáznak. A családi nyugdíjasokat ugyanis nem veszik figyelembe az átlag számításakor, mert a családi nyugdíjat élvező gyerekek nagy száma miatt a statisztika a valóstól rosszabb képet mutatna. Leegyszerűsítve a számítást és csak a „tényleges” nyugdíjasokra szorítkozva az derül ki, hogy nálunk az egykori foglalkoztatottak és az egyéni tevékenységet űzők kategóriájában 68 év, a földművesnyugdíjasok körében pedig 73 év az átlagéletkor.
A Köztársasági Nyugdíjalapban úgy vélekednek, hogy a 1,6 millió nyugdíjas közül az egykori foglalkoztatottak kategóriájába tartozó 1,3 millió nyugdíjas csoportja jó reprezentatív mintának számít a nyugdíjrendszer elemzéséhez. Többségük az állami vállalatokban és szervekben, valamint az adminisztrációban dolgozott. Az ide sorolható öregségi nyugdíjasok átlagéletkora 70 év, a nőké pedig négy évvel kevesebb. A rokkantnyugdíjasok átlagéletkora 66 év. Ebből adódóan nálunk a férfiak átlagosan 16, a nők pedig 19 évet töltenek nyugdíjban.
A statisztikusok azt is kiszámították, hogy az egykori egyéni vállalkozók nem sokban különböznek az állami adminisztrációban foglalkoztatott társaiktól. Az ebbe a kategóriába tartozó férfiak átlagéletkora 70, a nőké pedig 63 év. Ők 12 évig élvezik a nyugdíjukat. Az átlagot tekintve a legidősebbek a földművesek, a férfiak 75, a nők 71 évesek, a nyugdíjat 13 évig folyósítják számukra.
Míg az EU országaiban arról vitáznak, hogy mekkora lehetne a legmegfelelőbb életkor nyugdíjba vonuláskor, nálunk azonban az erről szóló vitát, nem utolsósorban a szakszervezetek nyomására „befagyasztották”. Többen is úgy vélik, hogy a nyugdíjkorhatár és a munkában eltöltött évek számának növelését csakis a nyugdíjas évek számának figyelembevételével lehet tárgyalni. Tény, hogy Szerbiában a nyugdíjasok rövidebb ideig élnek, mint a fejlettebb országokban, és a nyugdíjas évek száma is kevesebb. A nyugdíjalapban mégis nem kis megelégedettséggel említik, hogy jelenleg 1726 öregségi és 470 rokkantnyugdíjas betöltötte 90. életévét.
Olvasd a Képes Ifjúságban:
(fotó: Beta/AP)
(fotó: AP)
(fotó: Beta/AP)
A mai középkorúak generációja valamiféle megszokásból még udvariasan, csöndben végighallgatja a hosszúra nyújtott szónoklatokat, megnyitóbeszédeket. A mostani általános iskolások és középiskolások viszont egyszerűen nem tolerálják azt, hogy valaki hosszasan ,,szövegel'' a színpadon vagy a szónoki emelvényen. Egy perc után elkezdenek egymás között pusmogni, halkan beszélgetni, türelmetlenül fészkelődnek, mocorognak a helyükön. Unatkoznak, mégpedig látványosan.
Persze amikor arra gondolok, hogy végigálltam már sokadmagammal olyan kiállításmegnyitót, amelzen a nyugalmazott egyetemi tanár 42 (!) percig olvasta fel a szövegét, s többet megtudtunk a méltató életéről, mint a művész munkásságáról, akkor azt mondom, igazuk van a fiataloknak, hogy nem hajlandók az üres szócséplést végighallgatni, s ennek nem túl udvariasan hangot is adnak. S bizonyára ugyanígy vélekednek mindazok, akik kénytelenek voltak hosszúra nyújtott politikusi okoskodásokat végighallgatni (s egy bizonyos életkoron felül mindenkinek kijutott már ebből). Másrészt viszont riasztó is ez a fiataloknál tapasztalható türelmetlenség. Term;syetesen megvan erre a magyarázat: a mai ifjú nemzedék ahhoz szokott hozzá, hogy a tévében őrületesen pergő képekkel, maximum három percben értesül a világ eseményeiről. Ha valami ennél hosszabb, már elkalandoznak gondolatai, szétszóródik a figyelme. Ez felületességre is szoktat, mert 3 percben nincs idő elmélyülni a dolgokban. Persze, ezzel megfosztják magukat attól a csodálatos érzéstől, amelyet akkor élünk át, amikor egy fotelben kucorogva egész délutánra elmerülünk egy izgalmas regény olvasásában.
Vajdaságban:ma felhős, hűvös, esős idő lesz. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 10, nappal 14 fok körül alakul.
Azországterületén: borongós időtől tarthatunk, helyenként esőtől. A legtöbb csapadék a délelőtti órákban keleten és délkeleten esik. Gyenge északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 6 és 12, napközben 10 és 15 fokközött alakul.
Távolabbielőrejelzésszerint: szerdán mérsékelt felhősödéssel számolhatunk, délelőtt keleten esővel. Az esti órákban északról és nyugatról újabb felhők vonulnak fölénk, esőre kell felkészülnünk, mérsékelt északnyugati szélre. Csütörtökön marad a borús, csapadékos, szeles idő. Pénteken mérsékelten felhősödést jeleznek a meteorológusok, délen pedig reggeli esőt. Szombaton már végre napsütésben bízhatunk.
Európában: ma jobbára felhős, esős időjárás lesz, helyenként záporral. Napsütésre jóformán csak a Pireneusi- és az Appennini-félszigeten lehet számítani. Az Északi-tenger térségében, valamint a Mediterráneum nyugati felében erős szél fúj, gyakoriak a viharos széllökések. A kontinens északnyugati részét hűvös légtömegek uralják, itt a maximális hőmérséklet mindössze 8 és 12 fok között mozog, ugyanakkor a Pireneusi-félszigeten nyári hőség lesz, a hőmérő higanyszála elérheti akár 35 Celsius-fokot is.
A Balkán-félszigeten: beborul, csak nyugaton és délen lesz mérsékelt a felhősödés. Nagyobb mennyiségű csapadék Bulgáriában valószínű. A nappali hőmérséklet 10 és 20 fok között ingadozik, csupán délen érheti el a 27 Celsius-fokot.
Vízállás
ADunaBezdánnál 211 (–4), Apatinnál 278 (–9), Gombosnál 250 (–9), Palánkánál 255 (–11), Újvidéknél 238 (–11), Szalánkeménnél 286 (–12), Zimonynál 329 (–8) ésPancsovánál 340 (–10) cm. ATiszaTörökkanizsánál 217 (–6), Zentánál 272 (–3), Törökbecsénél 323 (0), Titelnélpedig 381 (–10) cm. ABégaTamásfalvánál 86 (0) cm. ATemesMódosnál 116 (6), Szécsánynál 270 (–2) cm.
AvízhőmérsékleteBezdánnál 18,2, Apatinnál 17,5, Újvidéknél 17,5, Zentánál 19, Titelnél 19,5 ésMódosnál 18 Celsius-fok.
1968
E naptól ünnepeljük a Távközlési világnapot.
1395
Budán 24 éves korában meghalt Mária magyar királynő, aki helyett az uralmat anyja, Erzsébet királyné gyakorolta.
1933
Gömbös Gyula miniszterelnök elhatárolta a költségvetési vita során a kormány politikáját a Magyarországon jelentkező nemzetszocialista mozgalmaktól.
1941
Megszületett Csilla Freifrau von Boeselager (eredeti nevén: Fényes Csilla), német bárónő, a Máltai szeretetszolgálat alapítója.
1941
Budapesten megszületett Haumann Péter színművész. Ismertebb filmjei: Fekete gyémántok I-II.; Indul a bakterház; Egészséges erotika; Régi idők mozija; Keménykalap és krumpliorr; Kincskereső kisködmön;
1050
Itáliában meghalt Arezzói Guido zenetudós, aki megváltoztatta a hangjegyírást. A dallamokat hármas vonalközben jegyezte le, bevezetett egy új - hat zenei hangra épülő (hexachord) - tanítási rendszert, és elemeit "ut-re-mi-fa-so-la"-val jelölte meg.
1510
Firenzében meghalt a korai reneszánsz festészet fő képviselője, Sandro Botticelli (eredeti neve: Allessandro di Mariano Filipepi).
1543
Nikolaus Kopernikusz lengyel csillagász halála előtt nem sokkal megjelentette fő művét az égitestek mozgásáról, amelyben elvetette Ptolemaios geocentrikus világképét. Kopernikusz új világképe szerint a Nap a bolygórendszer középpontja.
1606
Moszkvában, egy nemesi felkelés során meggyilkolták az ál-Dimitrijt, akit 1605. 06. 10-én cárrá koronáztak.
1817
Megszületett Nagylétán Irinyi János, a robbanásmentes gyufa feltalálója.
Akkora pofont adott magának egy nő Kínában egy szúnyog miatt, hogy a fél fülére megsüketült.
A szúnyog a 38 éves asszony fülénél döngicsélt, ő pedig agyoncsapta ugyan, ám a győzelem „pirruszi” volt, nagy árat fizetett az önfülesért. Olyan erővel és szerencsétlenül csapta meg magát, hogy fülében a hirtelen bepréselődött levegőtől kritikus szintre nőtt a légnyomás és megrepedt a dobhártyája.
„A szúnyoggal végeztem ugyan, de azon az oldalamon most semmit se hallok” – idézte a nőt az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.