Ma Paszkál, Brúnó, Andor, Szolón, Szalók napja van.
A szenttamási Nyugdíjasok Egyesületének évértékelőjéből
Ljubica Alargić Az ünnepek alatt felkerestük a szenttamási nyugdíjasok községi egyesületét, és Ljubica Alargić elnök asszonnyal azelmúlt év tevékenységeiről, legfőbb eseményeiről, mozzanatairól beszélgettünk. Beszélgetőtársunk elmondta, hogy tavaly, amikor átvette az elnöki tisztséget, minden nehéz és bizonytalan volt az egyesületben, nem lehetett tudni, hogy addig pontosan milyen munka folyt a szervezetben.
– Nemmondhatjuk, hogy semmit sem csináltak, de 2011-ben többszörösen megnöveltük az aktivitásokat, sokkal bővebb és minőségibb lett a tevékenységünk – mondta beszélgetőtársunk. – A szokásos éves közgyűlésre márciusban kerül sor, akkor számolunk be a tevékenységről és hozzuk nyilvánosságra a szervezet pénzügyi helyzetét is, de már most elmondható, hogy pozitívra sikeredett.
– Még mielőtt rátérnék az elmúlt időszak részletes munkájának ismertetésére, elmondanám, hogy a szenttamási községi nyugdíjas-egyesület három alapszervezetből áll, mégpedig a szenttamási, valamint a turijai és a nádaljai szervezetből.
– A nyugdíjasok egyesületének eddig is egyik alapvető feladata a téli tüzelő beszerzése és a kedvezményes élelmiszervásárlás volt. Az utóbbi időszakban éppen ezen a téren tettünk legtöbbet. Tavaly például nagyon jó minőségű tűzifát sikerült beszereznünk kedvező, 18 részletre történő, kamatmentes fizetési feltételekkel. Ennek köszönhetően a legkisebb, 11 ezer dináros nyugdíjjal rendelkezők sem érezték meg annyira a tűzifa árának levonását, mindenki meg tudta engedni magának az ilyen jellegű vásárlást. A helyi irodákban kötöttük meg a szeződéseket, ezeket később a verbászi nyugdíjbiztosítási alaphoz juttattuk el, ahol a nyugdíjak kifizetésekor levonták a tüzelő árát. Ilyen módon a rendszeres törlesztés révén a tűzifa egy hónappal korábban megérkezett, mint ahogyan azt szerződésbe foglaltuk. Tulajdonképpen mindenki jól járt, főleg azért, mert a tüzelő szeptember 1-jétől megdárgult, de ez már nem érintette a nyugdíjasokat. Hasonló volt a helyzet a szén leszállítását és fizetési feltételeit illetően is, azzal, hogy az egyesülethez társult tagok számára is elérhetőek voltak ezek a kedvező feltételek. Azokat számítjuk társult tagoknak, akik nagyon rossz szociális körülmények között élnek, de még nem érték el a nyugdíjkorhatárt.
– A szenttamási nyugdíjasok községi egyesületében a tagság száma fennállása óta a közelmúltig 240 és 300 között volt. Mára ez a szám, a turijai és a nádaljai alapszervezetekkel 714-re emelkedett. Turiján 72 tagunk van, Nádaljon pedig 40, a többiek szenttamási nyugdíjasok. Nagyon elégedettek vagyunk azzal, hogy sikerült növelni a tagság számát, hiszen ezzel növekedett az egyesület bevétele is. Kölcsönös segítségről beszélhetünk, mivel az egyesület kizárólag a tagsági díjból tartja fenn magát, mi pedig még több nyugdíjasnak tudunk kedvező vásárlási feltételeket, ezáltal pedig nyugodtabb életet biztosítani.
– Tavaly is két részletfizetésre különböző, 5 és 10 kilós élelmiszercsomagokat szereztünk be, ezenkívül sokan vásároltak kedvező áron fagyasztott zöldségfélét, savanyúságot és tésztaféléket is. Több ízben lisztet is beszereztünk közvetlenül a malmokból, így kedvező áron, részletfizetésre adhattuk.
– Egyesületünkszámára a legnagyobb kiadás a fűtési költség, a két irodahelyiség és a terem fűtési költségének fedezését az idén az önkormányzat vállalta. Tavaly, a nehéz gazdasági évben, a község vezetősége talált megoldást arra is, hogy fedezze az épület tatarozásának a költségeit, amit ezúttal is szeretnék megköszönni – mondta az egyesület elnök asszonya. – A munkálatok során az épület egy részét újravakolták, átfestették, új padlózatot kaptunk az irodákban és a teremben is, ennek köszönhetően még kellemesebb környezetben tölthetik szabadidejüket a nyugdíjasok. Kirándulásokra alkalmanként az önkormányzat a tagság rendelkezésére bocsátotta autóbuszát, amiért nem kellett fizetnünk.
– Még egy dolgot megemlítenék. Az egészségházzal megállapodtunk abban, hogy a jövőben a nők számára évente egy ingyenes mammográfia-, a férfiak számára pedig prosztatavizsgálatot biztosítanak. Ugyancsak évente egyszer ingyenes lesz a teljes laboratóriumi vizsgálat. Havonta egyszer minden egyesületi tagnak ingyenesenellenőrzik vércukorszintjét, hetente egyszer pedig vérnyomását. Mindent összevetve, mint az a tartományi nyugdíjasokszövetségének legutóbbi összejövetelén elhangzott, a szenttamási szervezet az aktivtásokat és a munkát tekintve a tartomány 47 községe közül az élvonalban van, és erre nagyon büszkék vagyunk – mondta Ljubica Alargić, a szenttamási Nyugdíjasok Egyesületének elnöke.
Olvasd a Képes Ifjúságban:
(fotó: Beta/AP)
(fotó: AP)
(fotó: Beta/AP)
A mai középkorúak generációja valamiféle megszokásból még udvariasan, csöndben végighallgatja a hosszúra nyújtott szónoklatokat, megnyitóbeszédeket. A mostani általános iskolások és középiskolások viszont egyszerűen nem tolerálják azt, hogy valaki hosszasan ,,szövegel'' a színpadon vagy a szónoki emelvényen. Egy perc után elkezdenek egymás között pusmogni, halkan beszélgetni, türelmetlenül fészkelődnek, mocorognak a helyükön. Unatkoznak, mégpedig látványosan.
Persze amikor arra gondolok, hogy végigálltam már sokadmagammal olyan kiállításmegnyitót, amelzen a nyugalmazott egyetemi tanár 42 (!) percig olvasta fel a szövegét, s többet megtudtunk a méltató életéről, mint a művész munkásságáról, akkor azt mondom, igazuk van a fiataloknak, hogy nem hajlandók az üres szócséplést végighallgatni, s ennek nem túl udvariasan hangot is adnak. S bizonyára ugyanígy vélekednek mindazok, akik kénytelenek voltak hosszúra nyújtott politikusi okoskodásokat végighallgatni (s egy bizonyos életkoron felül mindenkinek kijutott már ebből). Másrészt viszont riasztó is ez a fiataloknál tapasztalható türelmetlenség. Term;syetesen megvan erre a magyarázat: a mai ifjú nemzedék ahhoz szokott hozzá, hogy a tévében őrületesen pergő képekkel, maximum három percben értesül a világ eseményeiről. Ha valami ennél hosszabb, már elkalandoznak gondolatai, szétszóródik a figyelme. Ez felületességre is szoktat, mert 3 percben nincs idő elmélyülni a dolgokban. Persze, ezzel megfosztják magukat attól a csodálatos érzéstől, amelyet akkor élünk át, amikor egy fotelben kucorogva egész délutánra elmerülünk egy izgalmas regény olvasásában.
Vajdaságban:ma felhős, hűvös, esős idő lesz. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 10, nappal 14 fok körül alakul.
Azországterületén: borongós időtől tarthatunk, helyenként esőtől. A legtöbb csapadék a délelőtti órákban keleten és délkeleten esik. Gyenge északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 6 és 12, napközben 10 és 15 fokközött alakul.
Távolabbielőrejelzésszerint: szerdán mérsékelt felhősödéssel számolhatunk, délelőtt keleten esővel. Az esti órákban északról és nyugatról újabb felhők vonulnak fölénk, esőre kell felkészülnünk, mérsékelt északnyugati szélre. Csütörtökön marad a borús, csapadékos, szeles idő. Pénteken mérsékelten felhősödést jeleznek a meteorológusok, délen pedig reggeli esőt. Szombaton már végre napsütésben bízhatunk.
Európában: ma jobbára felhős, esős időjárás lesz, helyenként záporral. Napsütésre jóformán csak a Pireneusi- és az Appennini-félszigeten lehet számítani. Az Északi-tenger térségében, valamint a Mediterráneum nyugati felében erős szél fúj, gyakoriak a viharos széllökések. A kontinens északnyugati részét hűvös légtömegek uralják, itt a maximális hőmérséklet mindössze 8 és 12 fok között mozog, ugyanakkor a Pireneusi-félszigeten nyári hőség lesz, a hőmérő higanyszála elérheti akár 35 Celsius-fokot is.
A Balkán-félszigeten: beborul, csak nyugaton és délen lesz mérsékelt a felhősödés. Nagyobb mennyiségű csapadék Bulgáriában valószínű. A nappali hőmérséklet 10 és 20 fok között ingadozik, csupán délen érheti el a 27 Celsius-fokot.
Vízállás
ADunaBezdánnál 211 (–4), Apatinnál 278 (–9), Gombosnál 250 (–9), Palánkánál 255 (–11), Újvidéknél 238 (–11), Szalánkeménnél 286 (–12), Zimonynál 329 (–8) ésPancsovánál 340 (–10) cm. ATiszaTörökkanizsánál 217 (–6), Zentánál 272 (–3), Törökbecsénél 323 (0), Titelnélpedig 381 (–10) cm. ABégaTamásfalvánál 86 (0) cm. ATemesMódosnál 116 (6), Szécsánynál 270 (–2) cm.
AvízhőmérsékleteBezdánnál 18,2, Apatinnál 17,5, Újvidéknél 17,5, Zentánál 19, Titelnél 19,5 ésMódosnál 18 Celsius-fok.
1968
E naptól ünnepeljük a Távközlési világnapot.
1395
Budán 24 éves korában meghalt Mária magyar királynő, aki helyett az uralmat anyja, Erzsébet királyné gyakorolta.
1933
Gömbös Gyula miniszterelnök elhatárolta a költségvetési vita során a kormány politikáját a Magyarországon jelentkező nemzetszocialista mozgalmaktól.
1941
Megszületett Csilla Freifrau von Boeselager (eredeti nevén: Fényes Csilla), német bárónő, a Máltai szeretetszolgálat alapítója.
1941
Budapesten megszületett Haumann Péter színművész. Ismertebb filmjei: Fekete gyémántok I-II.; Indul a bakterház; Egészséges erotika; Régi idők mozija; Keménykalap és krumpliorr; Kincskereső kisködmön;
1050
Itáliában meghalt Arezzói Guido zenetudós, aki megváltoztatta a hangjegyírást. A dallamokat hármas vonalközben jegyezte le, bevezetett egy új - hat zenei hangra épülő (hexachord) - tanítási rendszert, és elemeit "ut-re-mi-fa-so-la"-val jelölte meg.
1510
Firenzében meghalt a korai reneszánsz festészet fő képviselője, Sandro Botticelli (eredeti neve: Allessandro di Mariano Filipepi).
1543
Nikolaus Kopernikusz lengyel csillagász halála előtt nem sokkal megjelentette fő művét az égitestek mozgásáról, amelyben elvetette Ptolemaios geocentrikus világképét. Kopernikusz új világképe szerint a Nap a bolygórendszer középpontja.
1606
Moszkvában, egy nemesi felkelés során meggyilkolták az ál-Dimitrijt, akit 1605. 06. 10-én cárrá koronáztak.
1817
Megszületett Nagylétán Irinyi János, a robbanásmentes gyufa feltalálója.
Akkora pofont adott magának egy nő Kínában egy szúnyog miatt, hogy a fél fülére megsüketült.
A szúnyog a 38 éves asszony fülénél döngicsélt, ő pedig agyoncsapta ugyan, ám a győzelem „pirruszi” volt, nagy árat fizetett az önfülesért. Olyan erővel és szerencsétlenül csapta meg magát, hogy fülében a hirtelen bepréselődött levegőtől kritikus szintre nőtt a légnyomás és megrepedt a dobhártyája.
„A szúnyoggal végeztem ugyan, de azon az oldalamon most semmit se hallok” – idézte a nőt az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.