2012. május 17., csütörtök

Ma Paszkál, Brúnó, Andor, Szolón, Szalók napja van.

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Nem játék ez már!

„Fejet hajtunk a szervezők előtt, megtartották és viszik tovább ezt a rendezvényt” – mondta Gusztony András, Temerin polgármestere múlt szombaton a jubiláris XX. Tini-Ifjúsági Táncdalénekes Vetélkedőt megnyitva. Szavainak súlyát feltehetően sokan megértették, merthogy a táncdalfesztivál valóban a semmiből, amolyan dacból keletkezett, válaszként a készülő háborús őrületre, így indulásakor kevesen gondolták, hogy nagykorúvá cseperedik, és még azon is túl. A kultúréletet szervező, néhai Szabó Péter fejéből pattant ki az ötlet, aki látva a behívásoktól rettegő embereket, a hirtelen beköszöntő nincstelenséget, a szárnyra kapó reménytelenséget a kilencvenes évek kezdetén azt gondolta, lehetőséget kell adni a fiataloknak, hogy kiléphessenek a hétköznapok szürke egyhangúságából. Ötletét nemcsak tettre váltotta, hanem sikerült elhintenie egy olyan fesztiválnak a magvát, ami összetartja a szervezőket, fellépőket, zenészeket, zenét kedvelő embereket. Még most is, húsz évvel később. Péter bácsi már nincs közöttünk, sőt veje, a sokéves kitartó szervezőmunkájáról ismert Sörös Sándor sem. A szálakat dédunokája, illetve unokája, Sánta Tímea fonogatja tovább, ő lett szombaton a fesztivál egyik felfedezettje, a tini kategória második helyezettje.

Milutinovity Olivér

tv03tini - kep1b

S ha kezdtük, hát folytassuk a polgármester gondolatával: Ha mindannyian le tudunk valamit tenni ennek a közösségnek az asztalára, legyen az akár egy dal, akkor már tettünk valamit fogyatkozó nemzetünkért. Dicséret volt ez mindenkinek, aki valamilyen formában részt vesz a fesztiválon, és üzenet azoknak, akik inkább a fanyalgást választják, és legyintenek az ilyen, vagy hasonló rendezvények hallatán.
Bárhogy is, azért a Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesületnek sikerült húsz rendezvényt összeboronálnia, akkor is ha dúlt a háború, akkor is ha nem, vagy ha épp menekültek az országból az emberek, ha nem, és nem utolsó sorban, ha volt rá pénz, és akkor is, ha nem. A kitartásra nagyon sokan büszkék, közöttük Hajdúk János, az Újvidéki Rádió munkatársa, aki többedmagával kezdettől fogva felsorakozott a „Tini” szekértolói közé szervezőként, zsűritagként egyaránt. Mint visszaemlékezett, kezdetben csupán a szenttamásiak és a temeriniek vetélkedtek, majd bekapcsolódtak a muzslyaiak, és így lassan nőtte ki magát vajdaságivá a rendezvény.
– Nagyon büszke vagyok, hogy szűkös anyagi körülmények között is megszervezzük a fesztivált, köszönettel tartozunk a temerini önkormányzatnak, a tartományi jogalkotási, nemzeti közösségi és oktatásügyi, valamint művelődési és tájékoztatási titkárságnak, az MNT-nek, Temerin önkormányzatának, az I. Helyi Közösségnek, a médiának, a nagyszámú vállalkozói támogatásnak. Kezdetben egyesületünk székházában, a moziteremben tartottuk meg a rendezvényt, ami nemcsak felidézte az egykori nagysikerű Aranymikrofon hangulatát, hanem mind népszerűbbé vált. Egyszer aztán kinőttük a mozitermet, és átköltöztünk a Sportcsarnokba, a közvetítéseknek hála messzire hallatszott a fiatal szárnypróbálgatók hangja – mondta. Eddig még senki sem számolta össze, hányan léptek fel, vagy mutatkoztak meg a fesztiválon, sőt a zenekarokat sem vette nyilvántartásba, hisz a szárnypróbálgató énekeseket több zenekar is kísérte, pl. a helybeli ANT, majd jó néhány éve a 3+2 együttes, azaz Bugyi Zoltán vezetésével a fesztiválzenekar.

Kurcinák Arnold


tv03tini - kep2a
Nagy Sándor, az egyesület vezetője szerint az énekes tehetségkutatás sajátos vajdasági változatában „ennyit” kaphatnak a fiatalok. Vagyis: fellépési lehetőséget, rádió- és tévéfelvételt, ami alkalomadtán műsorra kerül...
– Mi ennél többet, sajnos nem tudunk nyújtani. Meglepetten olvastam a lapokban, hogy a két magyarországi tehetségkutatóra, a tévé által nagy népszerűségnek örvendő X-Faktornak és Megasztárnak mintegy 120 vajdasági jelentkezője volt. Meglepett ez a meglehetősen nagy szám, hisz a tini és ifjúsági fesztiválra átlagosan 40-en jelentkeznek. Persze érthető a fokozott érdeklődés, hisz a két tévécsatorna óriási lehetőségeket kínál, mi viszont jóval szerényebben „csupán” fellépési lehetőséget, megmérettetést, esetleg sikerélményt nyújthatunk. Ez sem kevés persze, és nem is minden. Büszkén szoktuk emlegetni Dér Henriettát és Bencsik Tamarát, akik magyarországi sikereik előtt a Tini győztesei voltak, a 2008-as tini kategóriás győztesünk, Óvári Dániel Szerbiában kamatoztatta tudását, és másokat is természetesen. Mi azonban nem tudjuk a tehetséget folyamatosan ápolni, fellépéseket biztosítani, még saját tévé-, vagy rádiófelvételeket sem ígérhetünk a fiataloknak. Nem kérdőjelezzük meg tehát, hogy miért népszerűbbek a magyarországi tehetségkutatók a fiatalok szemében, mint a mi fesztiválunk, de épp ezért nagyon örülünk, ha a fiatalok mégis vállalják az itthoni megmérettetést – mondta az elnök.
Húsz év alatt több nemzedék felnőtt, és bemutatkozott a Tini és Ifjúsági Táncdalfesztiválon, néhány győztest, közöttük Cvitkó Valériát (Óbecse, ‘92), Matuska Andreát (Temerin, ‘94), Kőrösi Istvánt (Torontálvásárhely/Debellács, ’96), Verebes Rudolfot (Szabadka, ‘98), Szerda Árpádot (Óbecse, ’01), Kurcinák Szilviát (Temerin, ’04), Hevesi Tibort (Magyarittabé, ’05), Csizmadia Annát (Bácskertes/Kupuszina, ’07) néhány évvel ezelőtt visszahívták, felléptek a fesztivál gálaműsorában, rádöbbentve sokakat, hogy a névsor jóval hosszabb lehetne, mert nagyon sok tehetséges, szimpatikus vajdasági fiatal mutatkozott be már a Tini színpadán. A teljesség igénye nélkül: Kapusi Lídia, Szekeres Zsuzsanna, Uracs Mónika, Kókai Angéla, Kovács Anikó, Nagy Csongor, Bíró Mónika, Pápista István…
Idén 11-en versengtek a tini és 5-en az ifjúsági kategóriában, akiket a Bugyi Zoltán vezette fesztiválzenekar (Kanalas Róbert, Kucsera Csaba, Kucsera Géza, Bugyi Dániel) kísért. A fiatalok teljesítményét a Jovan Adamov, Füstös Dénes, Verebes Ernő, Kovács Ferenc és Hajdúk János összetételű zsűri bírálta el és ifjúsági kategóriában az először induló oromhegyesi Milutinovity Olivért kiáltotta ki legjobbnak, tini kategóriában pedig Kurcinák Arnold, helybeli fiatalt, aki másodszori nekifutásra érte el a kiváló helyezést, sőt a közönség díját is megszerezte. Érdekes, hogy zeneileg egyikük sem képzett, habár a a dal, a zene, az éneklés mindkettőjükhöz mindig is közel állt. Főleg önerőből, némi biztatás, bátorítás után álltak közönség elé.
Az idősebb korosztályúak versengésében második az újvidéki Perišić Diana, harmadik pedig a tornyosi Kovács Dávid lett. Tini korosztályban második a temerini Sánta Tímea, harmadik pedig a budiszavai Kaszás Roland, a zsűri különdíját Tasi Szabina (Muzsla) érdemelte ki. Teljesítményükről, a jubiláris fesztiválról Verebes Ernő zeneszerző, zsűritag így vélekedett:
– Függetlenül attól, hogy ez egy könnyű műfaj, egy könnyűzenei fesztivál, ezen az estén néha nagyon komoly, úgy érzem mélyszántások zajlottak, zeneileg, hanganyagban egyaránt. Természetesen vannak mozzanatok, melyekről azt mondhatjuk, némi kívánnivalót hagynak maguk után. Ilyen a produkciónak az a része, ami a színpadi mozgást és megjelenést illeti. Ehhez annyira nem értek, viszont a zenei produkciókat hallván elmondhatom, sok nagyszerű hang volt, de olyan kezdőket is hallottunk, akiknek a hangja még nem kiforrott, ami életkorukból is adódik. Azt látom, és az évek során bebizonyosodott, hogy ebben a műfajban sem elég tehetségesnek lenni. Egyszerűen olyan háttérmunka szükségeltetik már itt nálunk is, ami nélkül nem lehet versenyben maradni. Nem játék ez már, messze van ez attól a könnyű, dalikázós fesztiváltól, ami húsz évvel ezelőtt volt. Ugyanolyan kemények az óhajok és az igények, mint akár Magyarországon, akár Európa bármely részén. Ezt bizonyítja ez a jó zenekar is, aki az énekesek háta mögé áll és profi módon kíséri őket. Én mindig a megszülető pillanatokra vágyom – vallotta Verebes. – Ez abszolút megtörtént ezúttal is. És nem fontos, hány. Örülünk neki, ha van.
Víz a Vojvodina malmára
KOSÁRLABDA Sport
22:38 [tegnap]
Újságíró fakanállal
Németh Zoltán a szakácsművészet rejtelmeibe vezette be a Darányi - telepi Társalgó közönségét Újvidék
22:25 [tegnap]
Városrendezés Újvidéken a 19. és 20. század fordulóján
Volt egyszer egy Újvidék (33.) Újvidék
22:21 [tegnap]
A családdá válás ünnepe
Sikeres volt a Születés Hete rendezvénysorozat Szabadka
22:10 [tegnap]
„Ülést kellett volna összehívni”
Nagy Kanász György, a szabadkai városi választási bizottság tagja szerint álközleményt adott ki a bizottság elnöke kedden – Dragin: Nem vagyok köteles ülést összehívni egy nyilatkozatért Szabadka
22:07 [tegnap]

KÉPEKBEN rssfeed
(fotó: Beta/AP) (fotó: Beta/AP)
Eb-adó
(fotó: AP) (fotó: AP)
Pompázatos élőlények
(fotó: Beta/AP) (fotó: Beta/AP)
A leghosszabb...
Jó reggelt!

A mai középkorúak generációja valamiféle megszokásból még udvariasan, csöndben végighallgatja a hosszúra nyújtott szónoklatokat, megnyitóbeszédeket. A mostani általános iskolások és középiskolások viszont egyszerűen nem tolerálják azt, hogy valaki hosszasan ,,szövegel'' a színpadon vagy a szónoki emelvényen. Egy perc után elkezdenek egymás között pusmogni, halkan beszélgetni, türelmetlenül fészkelődnek, mocorognak a helyükön. Unatkoznak, mégpedig látványosan.

Persze amikor arra gondolok, hogy végigálltam már sokadmagammal olyan kiállításmegnyitót, amelzen a nyugalmazott egyetemi tanár 42 (!) percig olvasta fel a szövegét, s többet megtudtunk a méltató életéről, mint a művész munkásságáról, akkor azt mondom, igazuk van a fiataloknak, hogy nem hajlandók az üres szócséplést végighallgatni, s ennek nem túl udvariasan hangot is adnak. S bizonyára ugyanígy vélekednek mindazok, akik kénytelenek voltak hosszúra nyújtott politikusi okoskodásokat végighallgatni (s egy bizonyos életkoron felül mindenkinek kijutott már ebből). Másrészt viszont riasztó is ez a fiataloknál tapasztalható türelmetlenség. Term;syetesen megvan erre a magyarázat: a mai ifjú nemzedék ahhoz szokott hozzá, hogy a tévében őrületesen pergő képekkel, maximum három percben értesül a világ eseményeiről. Ha valami ennél hosszabb, már elkalandoznak gondolatai, szétszóródik a figyelme. Ez felületességre is szoktat, mert 3 percben nincs idő elmélyülni a dolgokban. Persze, ezzel megfosztják magukat attól a csodálatos érzéstől, amelyet akkor élünk át, amikor egy fotelben kucorogva egész délutánra elmerülünk egy izgalmas regény olvasásában.

m.k.
Időjárás

Vajdaságban:ma felhős, hűvös, esős idő lesz. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 10, nappal 14 fok körül alakul.

Azországterületén: borongós időtől tarthatunk, helyenként esőtől. A legtöbb csapadék a délelőtti órákban keleten és délkeleten esik. Gyenge északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 6 és 12, napközben 10 és 15 fokközött alakul.

Távolabbielőrejelzésszerint: szerdán mérsékelt felhősödéssel számolhatunk, délelőtt keleten esővel. Az esti órákban északról és nyugatról újabb felhők vonulnak fölénk, esőre kell felkészülnünk, mérsékelt északnyugati szélre. Csütörtökön marad a borús, csapadékos, szeles idő. Pénteken mérsékelten felhősödést jeleznek a meteorológusok, délen pedig reggeli esőt. Szombaton már végre napsütésben bízhatunk.

Európában: ma jobbára felhős, esős időjárás lesz, helyenként záporral. Napsütésre jóformán csak a Pireneusi- és az Appennini-félszigeten lehet számítani. Az Északi-tenger térségében, valamint a Mediterráneum nyugati felében erős szél fúj, gyakoriak a viharos széllökések. A kontinens északnyugati részét hűvös légtömegek uralják, itt a maximális hőmérséklet mindössze 8 és 12 fok között mozog, ugyanakkor a Pireneusi-félszigeten nyári hőség lesz, a hőmérő higanyszála elérheti akár 35 Celsius-fokot is.

A Balkán-félszigeten: beborul, csak nyugaton és délen lesz mérsékelt a felhősödés. Nagyobb mennyiségű csapadék Bulgáriában valószínű. A nappali hőmérséklet 10 és 20 fok között ingadozik, csupán délen érheti el a 27 Celsius-fokot.

Vízállás

ADunaBezdánnál 211 (–4), Apatinnál 278 (–9), Gombosnál 250 (–9), Palánkánál 255 (–11), Újvidéknél 238 (–11), Szalánkeménnél 286 (–12), Zimonynál 329 (–8) ésPancsovánál 340 (–10) cm. ATiszaTörökkanizsánál 217 (–6), Zentánál 272 (–3), Törökbecsénél 323 (0), Titelnélpedig 381 (–10) cm. ABégaTamásfalvánál 86 (0) cm. ATemesMódosnál 116 (6), Szécsánynál 270 (–2) cm.

AvízhőmérsékleteBezdánnál 18,2, Apatinnál 17,5, Újvidéknél 17,5, Zentánál 19, Titelnél 19,5 ésMódosnál 18 Celsius-fok.

1968
E naptól ünnepeljük a Távközlési világnapot.

1395
Budán 24 éves korában meghalt Mária magyar királynő, aki helyett az uralmat anyja, Erzsébet királyné gyakorolta.

1933
Gömbös Gyula miniszterelnök elhatárolta a költségvetési vita során a kormány politikáját a Magyarországon jelentkező nemzetszocialista mozgalmaktól.

1941
Megszületett Csilla Freifrau von Boeselager (eredeti nevén: Fényes Csilla), német bárónő, a Máltai szeretetszolgálat alapítója.

1941
Budapesten megszületett Haumann Péter színművész. Ismertebb filmjei: Fekete gyémántok I-II.; Indul a bakterház; Egészséges erotika; Régi idők mozija; Keménykalap és krumpliorr; Kincskereső kisködmön;

1050
Itáliában meghalt Arezzói Guido zenetudós, aki megváltoztatta a hangjegyírást. A dallamokat hármas vonalközben jegyezte le, bevezetett egy új - hat zenei hangra épülő (hexachord) - tanítási rendszert, és elemeit "ut-re-mi-fa-so-la"-val jelölte meg.

1510
Firenzében meghalt a korai reneszánsz festészet fő képviselője, Sandro Botticelli (eredeti neve: Allessandro di Mariano Filipepi).

1543
Nikolaus Kopernikusz lengyel csillagász halála előtt nem sokkal megjelentette fő művét az égitestek mozgásáról, amelyben elvetette Ptolemaios geocentrikus világképét. Kopernikusz új világképe szerint a Nap a bolygórendszer középpontja.

1606
Moszkvában, egy nemesi felkelés során meggyilkolták az ál-Dimitrijt, akit 1605. 06. 10-én cárrá koronáztak.

1817
Megszületett Nagylétán Irinyi János, a robbanásmentes gyufa feltalálója.

!

Akkora pofont adott magának egy nő Kínában egy szúnyog miatt, hogy a fél fülére megsüketült.

A szúnyog a 38 éves asszony fülénél döngicsélt, ő pedig agyoncsapta ugyan, ám a győzelem „pirruszi” volt, nagy árat fizetett az önfülesért. Olyan erővel és szerencsétlenül csapta meg magát, hogy fülében a hirtelen bepréselődött levegőtől kritikus szintre nőtt a légnyomás és megrepedt a dobhártyája.

„A szúnyoggal végeztem ugyan, de azon az oldalamon most semmit se hallok” – idézte a nőt az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -