Ma Paszkál, Brúnó, Andor, Szolón, Szalók napja van.
(1939-2011)

„A kultúra – kihelyezés és kihelyezettség. A folytonosan változó szellemi lét tárgyiasult, kézzel fogható, örökölhető megnyilvánulása. Én ezért jobban szeretek kultuszról beszélni, ami közelebb van az ember belső világához. Mélyebb és fenntartóbb. A kultusz már szakrális dimenzió. Úgy vélem azonban, hogy még ez sem a megfelelő válasz a kérdésre. Szerintem az egyetlen helyes válasz, a "titkok titka" az ember, s egy közösség szellemi tevékenységének legmélyén munkáló sajátos őserejű szellem, a géniusz. Ennek önálló, titkos élete és hatóereje van. Ez nem DNS-kérdés. Ez kizárólag szellemi kategória. Itt azonban, ahol élünk, ez a szó sajnos ma nem kimondható, nem használható. A szellem uralmát, és nem a hegemón, pusztán racionális közeget idézi, ezért nem szereti a hatalom – egyik hatalom sem. Magyar géniusz – ennél idejétmúltabb, elképesztőbb fogalmat nemigen lehet kimondani a mai Magyarországon. Kimondásáért a szellem embere gyakorlatilag a közélet perifériájára szorulhat. Magyarországon önazonosság-skizofrénia van. Márpedig minden szellemi és művészi teljesítmény mögött ott áll valami időn kívüli érzet, előkép, látomás, valami akarat, ami közvetlenül nem megfogható, a szó tárgyias értelmében nincs is. Ám "Csak ami nincs, annak van bokra, csak ami lesz, az a virág" – írja József Attila. Halhatatlan sorok ezek. Hogy mi lesz, s ha lesz, az milyen lesz, ennek cselekvésre sarkalló előérzete a géniusz birodalma. „
Szabados György
Szabados György 1939-ben született Budapesten. 1955-ben alakította meg első együttesét, melyben swing alapú jazzt játszottak. A 60-as évek első éveiben – az amerikai hasonló törekvésekkel egyidőben (Coltrane, Coleman, Taylor, Shepp, Sun Ra...), de róluk az acélfal mögött nem tudva – szabad zenei /ú.n. free jazz/ stílust művelte a világon az elsők közt. Szabados művészete annyiban is egyedülálló, hogy rögtön az induláskor sajátos utat kezdett el: zenei anyanyelvben gyökerezű művészetet teremtett. A magyar népzene parlando-rubato jellege a szabad, nyitott zeneiségnek biztos formát, dramaturgiai-gondolati elrendezést és tiszta tartalmat biztosított. A népzene valamint a bartóki és kodályi életmű hatását a szabadosi zene és gondolkodás különféle területein tetten érhetjük. Szabados életműve az egyetemes zeneiség teljességét példázza a legújabb korban. Az időtlen értékek mentén egybefoglalta az arché többezer éves múltját, a jelen pillanatát és a jövő beláthatatlan útjait. Mindezt nem a korra jellemző, „széttöredezettségben élő attitűddel”, hanem a kozmikus ölelés magatartásával élte. Ligeti György Európa egyik legjelentősebb zeneszerzőjeként említi. Külön csoda és számukra életbe vágó, létet biztosító, hogy ez az egyetemes érték – csakúgy, mint Bartók és Kodály esetében - a magyar zeneiség gyökérzetéből növekedett Óriásfa. Páratlan és jövőt biztosító teljesítmény ez korunkban. Mindamellett, hogy lelkes rajongótábora volt, csak a zenei élet perifériájára engedték be a szabadosi muzsikát a magyarországi kultúréletben. Ami az életmű értékén nem, csak a korunkon ejtett csorbát.
1972-ben elnyeri a San Sebastian-i fesztivál különdíját. A spanyolországi siker után hosszú évekig nem kap nyugati kiutazást, nem engedik Nyugaton játszani. 1974-ben jelenik meg korszaknyitó első lemeze az Esküvő. 1982-ben muzsikált először Anthony Braxtonnal. 1985-ben a Markó Iván vezette Győri Balett felkérésére Szarvassá vált fiak címmel nagyzenekari művet komponált, amelyet a társulat táncelőadásként Szegeden mutatott be. A bemutató után az aktuális hatalom letiltotta az előadást. 1985-ben Liszt Ferenc-díjat kap. A 80-as évek második felében a bős-nagymarosi vízlépcső ellen küzdő csopottal egyfelől közös alternatív Nobel-díjat kap, másfelől a szocialista titkosszolgálatok látókörébe kerül. Különféle kamaraegyüttesei mellett rendkívül fontos a régió első és legnagyszerűbb szabad zenével élő nagyzenekara, a nyolcvanas évek eleje óta működő Magyar Királyi Udvari Zenekar (MAKUZ). Alapítása óta a MAKUZ zenekar kültagjainak számított a két neves német muzsikus: Johannes Bauer harsonás és a néhai Peter Kowald nagybőgős is. 2000-ben a MAKUZ-zal bemutatja korszakos nagyzenekari művét a Honfoglalás Millecentenáriumára, a Jelenést, az Art Ensemble of Chicago szaxofonosának Roscoe Mitchellnek vendégszereplésével. Uurosolar-díjat nyert a Balogh János professzorral közösen készített Duna Tv-ben sugárzott ökológiai műsorsorozatuk. Ritkán megjelenő esszéit, verseit a győri Műhely és Jazz Stúdium, a Vigília és más magyar folyóiratok, lapok közölték. Tagja volt a Szent Korona Társaságnak. 2001-ben Szabó Gábor életműdíjat kapott.2004-ben a Magyar Köztársaság elnöke a Lovagkereszt érdemrenddel tünteti ki. 2006-ban a Magyar Művészetért díjat, 2007-ben Aracs Főnix díjat vehettte át. 2011-ben Kossuth-díjas.
Különösen nagy hatással volt a délvidéki művészekre, művészeti életre. Írásait, interjúit az Új Symposion közölte 1980-tól. 1979-től rendszeresen fellépett Újvidéken, Szabadkán, Zentán, Magyarkanizsán. Tolnai Ottó, Domonkos István, Kovács Tickmayer István esszéiben, interjúiban szellemi társként bukkan föl, Tolnai verse ihlette pl. Világpor c. szerzeményét. Erős hatással volt indulásakor Kovács Tickmayer István újvidéki származású zeneszerző zongoramuzsikájára, majd a mára külföldön is számon tartott zentai zeneszerző, muzsikusra, Mezei Szilárdra. A világhírű, délvidéki származású koreográfus, táncos Nagy József egyik legfontosabb mesterének vallja. Közös, Franciaországban készült A Kormányzó halála c. zenés színpadi művüket /libretto: Kodolányi Gyula/, az európai kortárs opera egyik legkiválóbbjának ismerte el a külföldi kritika.
A MAKUZ zenekar tagjai, Dresch Mihály, Benkő Róbert, Baló István, Grencsó István, Márkos Albert és mások a mai magyar kortárs zene kiválóságai. De nemcsak a magyar zenei anyanyelven alkotó zenészekre, hanem pl. a délszláv és az orosz (Ganelin trió) improvizatív muzsikusokra is bátorítólag hatott a saját gyökerű, nagyívű művészet példájával. Az egyre szétesőbb nyugat-európai kortárs zene jobb képviselői egységes, ugyanakkor nyitott formavilágát, harmonikus szellemiségét csodálták.
Változó civilizációnk újjáéledő rögtönzésvilágában érezte meg azt a „kozmikus nagyszerűséget” amely segítségével kibonthatta a magyar zenei géniuszt. A rögtönzés mára megkerülhetetlenné vált – élő – módszerét, az utóbbi fél évszazad Európájában, Szabados emelte arra a szintre, amelyen az általa szeretett nagy elődök Bach, Beethowen, Liszt, Bartók... művelték. Járatlan úton haladva, művészete biztos szellemi alapot követelt. A kozmikus ember igényét élte, Egészben látó, szellemi alapvetésű és tapasztalati alapú szerves látásmódja gondolkodóként éppen ezért, az általa legmagasabbrendűnek tartott, Hamvas Bélával rokonítja. Szabados esszéi, interjúi is mindenkor nagy hatásúak voltak értelmiségi körökben. A magasrendűséget fölmutató művészete és a vele mindenkor azonos emberi magatartása, felszabadult, évszázadokat átívelő szellemisége egyedülállóvá tette kortársai közt. A nagyfokú rögtönzéssel, a valódi, élő zeneiséggel születő muzsikájával szemben hol távolságtartó, hol elítélő volt a társadalmi közeg. A zenét stílusokon felül élő művészetével, az amerikai utánzásokba és szellemtelen megalkuvásokba tört magyar jazzvilág éppúgy nem tudott mit kezdeni, mint a rendszerekbe merevült komponált zene akadémikus világa. De nemcsak a meglévő fiókrendszerekbe beilleszthetetlen muzsikája okozta elszigeteltségét. Miközben egyenes, nyílt és Hagyomány-elvű szellemi magatartására az Érdek-világ ellenségként tekintett, közönsége, szellemköre számára pont az ellenkezőjét: egy megújuló, szebb világ előrejelzését jelentette.
Karizmatikus jelensége az alkotó és ember ma oly ritka, természetes egységét példázta. Megalkuvásmentes, tiszta művészete, karierre sosem tekintő muzsikusi léte, népét és hazáját szolgáló személyes példamutatása a kor hiteles és nagy alkotójává emelték.
Muzsikájának zsoltáros harangozása, himnikus életigenlése, ez az izzó fényű, hites és életerős szellemi világ, ami hallgatóságát mindenkor katartikus magasságokba emelte, természetszerűleg nem kellett sem a szocializmus, sem a kapitalizmus sötét materialista világának. A legmagasabb rendű magyari zene kitaszított volt a magyar kultúréletben, amit jól jelez például az is, hogy az utóbbi 15 évben mindössze kétszer játszott budapesti koncertteremben. A fővárosban klubok és színházak ritka vendégeként muzsikált.
Életművének immár mi, a közösség vagyunk adósai.
Önálló lemezei:
Esküvő – kvartett, /Pepita Records/ 1974.
Adyton – szextett/trió, /Krém/ 1983.
Szabraxtondos – duó Anthony Braxtonnal, /Krém/1985.
A szarvassá vált fiak, MAKUZ, /Hungaroton/ 1989
A Szent Főnixmadár dürrögései – szóló, /Adyton Records/, 1991/
Homoki zene, MAKUZ, /Fonó Records 1991/
Elfelejtett énekek – trió, /Fonó Records/ 1992.
Jelenés – MAKUZ & Roscoe Mitchell, /Fonó Records/ 1996.
A szarvassá vált fiak / Az események titkos története - MAKUZ, /2CD, Fonó Records/ 1996.
Időzene – Akadémiai Szólisták Kamarazenekara, /Fonó Records/ 1997.
Time flies/Időfonál - szóló, /London/ 2000.
A szépség szíve - Szabados György-Mákó Miklós duó, /Fonó Records/ 2004.
Triotones - Anthony Braxton-Szabados György-Vladimir Tarasov trió, Leo Records, 2004.
Baltás zsoltár - szeptett, archív, Győrfree, 2007.
Készülődés a csatára - MAKUZ, archív, Győrfree, 2007.
Boldogasszony földje - szóló, BMC 2009.
Szabados György – Joelle Leandre duó /koncertfelvétel/ BMC 2011.
Könyvei:
A zene kettős természetű fénye /Váczi Tamással közösen/, Magvető kiadó, JAK sorozat, 1990.
Írások – tanulmányok, esszék, B.K.L.kiadó, Szombathely, 2008.
Előkészületben:
Versek, B.K.L. kiadó, Szombathely, 2011.
Beszélgetések, B.K.L. kiadó, Szombathely, 2012.
Filmzenék:
Örökmozi /rövidfilm/, rendező: Tóth János 1982
Nagyapáti Kukac Péter mennybemenetele /játékfilm/, rendező: Bicskei Zoltán 2000.
Az ember aki nappal aludt /játékfilm/ közreműködő/, rendező: Szabó László, 2003.
…
filmek az alkotóról:
…hanem ez a hatalmas égbolt… /1994/, filmesszé 60 perc.
rendezte: Szabados György and Bicskei Zoltán
Az események titkos története40 perc, 2006
rendező:Medgyesi Gabriella
résztvevők:
Grencsó István
Szabados György
Kobzos Kiss Tamás
Vaskó Zsolt
+ fesztiváli archívumok
Mediawave Fesztivál /Győr/, Fonó, /Budapest/, Jazz, improvizatív zene… /Magyarkanizsa/, valamint más fesztiválok, klubok.
Olvasd a Képes Ifjúságban:
(fotó: Beta/AP)
(fotó: AP)
(fotó: Beta/AP)
A mai középkorúak generációja valamiféle megszokásból még udvariasan, csöndben végighallgatja a hosszúra nyújtott szónoklatokat, megnyitóbeszédeket. A mostani általános iskolások és középiskolások viszont egyszerűen nem tolerálják azt, hogy valaki hosszasan ,,szövegel'' a színpadon vagy a szónoki emelvényen. Egy perc után elkezdenek egymás között pusmogni, halkan beszélgetni, türelmetlenül fészkelődnek, mocorognak a helyükön. Unatkoznak, mégpedig látványosan.
Persze amikor arra gondolok, hogy végigálltam már sokadmagammal olyan kiállításmegnyitót, amelzen a nyugalmazott egyetemi tanár 42 (!) percig olvasta fel a szövegét, s többet megtudtunk a méltató életéről, mint a művész munkásságáról, akkor azt mondom, igazuk van a fiataloknak, hogy nem hajlandók az üres szócséplést végighallgatni, s ennek nem túl udvariasan hangot is adnak. S bizonyára ugyanígy vélekednek mindazok, akik kénytelenek voltak hosszúra nyújtott politikusi okoskodásokat végighallgatni (s egy bizonyos életkoron felül mindenkinek kijutott már ebből). Másrészt viszont riasztó is ez a fiataloknál tapasztalható türelmetlenség. Term;syetesen megvan erre a magyarázat: a mai ifjú nemzedék ahhoz szokott hozzá, hogy a tévében őrületesen pergő képekkel, maximum három percben értesül a világ eseményeiről. Ha valami ennél hosszabb, már elkalandoznak gondolatai, szétszóródik a figyelme. Ez felületességre is szoktat, mert 3 percben nincs idő elmélyülni a dolgokban. Persze, ezzel megfosztják magukat attól a csodálatos érzéstől, amelyet akkor élünk át, amikor egy fotelben kucorogva egész délutánra elmerülünk egy izgalmas regény olvasásában.
Vajdaságban:ma felhős, hűvös, esős idő lesz. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 10, nappal 14 fok körül alakul.
Azországterületén: borongós időtől tarthatunk, helyenként esőtől. A legtöbb csapadék a délelőtti órákban keleten és délkeleten esik. Gyenge északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 6 és 12, napközben 10 és 15 fokközött alakul.
Távolabbielőrejelzésszerint: szerdán mérsékelt felhősödéssel számolhatunk, délelőtt keleten esővel. Az esti órákban északról és nyugatról újabb felhők vonulnak fölénk, esőre kell felkészülnünk, mérsékelt északnyugati szélre. Csütörtökön marad a borús, csapadékos, szeles idő. Pénteken mérsékelten felhősödést jeleznek a meteorológusok, délen pedig reggeli esőt. Szombaton már végre napsütésben bízhatunk.
Európában: ma jobbára felhős, esős időjárás lesz, helyenként záporral. Napsütésre jóformán csak a Pireneusi- és az Appennini-félszigeten lehet számítani. Az Északi-tenger térségében, valamint a Mediterráneum nyugati felében erős szél fúj, gyakoriak a viharos széllökések. A kontinens északnyugati részét hűvös légtömegek uralják, itt a maximális hőmérséklet mindössze 8 és 12 fok között mozog, ugyanakkor a Pireneusi-félszigeten nyári hőség lesz, a hőmérő higanyszála elérheti akár 35 Celsius-fokot is.
A Balkán-félszigeten: beborul, csak nyugaton és délen lesz mérsékelt a felhősödés. Nagyobb mennyiségű csapadék Bulgáriában valószínű. A nappali hőmérséklet 10 és 20 fok között ingadozik, csupán délen érheti el a 27 Celsius-fokot.
Vízállás
ADunaBezdánnál 211 (–4), Apatinnál 278 (–9), Gombosnál 250 (–9), Palánkánál 255 (–11), Újvidéknél 238 (–11), Szalánkeménnél 286 (–12), Zimonynál 329 (–8) ésPancsovánál 340 (–10) cm. ATiszaTörökkanizsánál 217 (–6), Zentánál 272 (–3), Törökbecsénél 323 (0), Titelnélpedig 381 (–10) cm. ABégaTamásfalvánál 86 (0) cm. ATemesMódosnál 116 (6), Szécsánynál 270 (–2) cm.
AvízhőmérsékleteBezdánnál 18,2, Apatinnál 17,5, Újvidéknél 17,5, Zentánál 19, Titelnél 19,5 ésMódosnál 18 Celsius-fok.
1968
E naptól ünnepeljük a Távközlési világnapot.
1395
Budán 24 éves korában meghalt Mária magyar királynő, aki helyett az uralmat anyja, Erzsébet királyné gyakorolta.
1933
Gömbös Gyula miniszterelnök elhatárolta a költségvetési vita során a kormány politikáját a Magyarországon jelentkező nemzetszocialista mozgalmaktól.
1941
Megszületett Csilla Freifrau von Boeselager (eredeti nevén: Fényes Csilla), német bárónő, a Máltai szeretetszolgálat alapítója.
1941
Budapesten megszületett Haumann Péter színművész. Ismertebb filmjei: Fekete gyémántok I-II.; Indul a bakterház; Egészséges erotika; Régi idők mozija; Keménykalap és krumpliorr; Kincskereső kisködmön;
1050
Itáliában meghalt Arezzói Guido zenetudós, aki megváltoztatta a hangjegyírást. A dallamokat hármas vonalközben jegyezte le, bevezetett egy új - hat zenei hangra épülő (hexachord) - tanítási rendszert, és elemeit "ut-re-mi-fa-so-la"-val jelölte meg.
1510
Firenzében meghalt a korai reneszánsz festészet fő képviselője, Sandro Botticelli (eredeti neve: Allessandro di Mariano Filipepi).
1543
Nikolaus Kopernikusz lengyel csillagász halála előtt nem sokkal megjelentette fő művét az égitestek mozgásáról, amelyben elvetette Ptolemaios geocentrikus világképét. Kopernikusz új világképe szerint a Nap a bolygórendszer középpontja.
1606
Moszkvában, egy nemesi felkelés során meggyilkolták az ál-Dimitrijt, akit 1605. 06. 10-én cárrá koronáztak.
1817
Megszületett Nagylétán Irinyi János, a robbanásmentes gyufa feltalálója.
Akkora pofont adott magának egy nő Kínában egy szúnyog miatt, hogy a fél fülére megsüketült.
A szúnyog a 38 éves asszony fülénél döngicsélt, ő pedig agyoncsapta ugyan, ám a győzelem „pirruszi” volt, nagy árat fizetett az önfülesért. Olyan erővel és szerencsétlenül csapta meg magát, hogy fülében a hirtelen bepréselődött levegőtől kritikus szintre nőtt a légnyomás és megrepedt a dobhártyája.
„A szúnyoggal végeztem ugyan, de azon az oldalamon most semmit se hallok” – idézte a nőt az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.