Szerbia legsikeresebb projektje

Szerbia bulvárország, vagy a bulvár országa. Az említett kategóriába sorolható sajtótermékek más országokban sem ismeretlenek, ugyanakkor Szerbia ezen a téren is egyedülálló példát statuál. A megállapítást Oliver Vujović, a Délkelet-európai Médiaszervezet (SEEMO) főtitkára is megerősítette, aki egy elegáns bécsi hotelben egy felejthetetlen nugátos torta romjai felett a romos és lezüllött szerbiai médiaszíntérről fogalmazott őszintén. A szerbiai bulvár túllő minden célon, már régen túlbugyogott a jó ízlés határain, és uralja a társadalmat, véli a médiaszakértő.

Nincs az a téma, az az írás, vagy az a kép, ami ne tűrné el a nyomdafestéket. Már-már azt mondanám, hogy a bulvár Szerbia legsikeresebb projektje.

„Amikor a bulvárlapokból szinte arcunkba ugranak a meztelen mellek és meztelen hazugságok, illetve a határtalan közönségesség, akkor agyunk szinte annyira elkábul, hogy azonnal megfeledkezünk a valódi, a fontos hírekről. Hiszen szinte senki sem marad hidegvérű és érzéketlen a felemelt szoknyákkal, illetve az azok alól feltáruló látvánnyal szemben” – foglalta össze találóan Vesna Perović jogász, montenegrói politikus a Danas belgrádi napilapnak. Nem kell túlmagyarázni, hogy ilyen értelemben miért is jó az államhatalomnak a bulvár... Tudjuk: amíg van kenyér és cirkusz, addig a nép elégedetlensége többé-kevésbé kordában tartható, legalábbis egyesek elmélete szerint. Ezért is volt okos döntés a kilencvenes évek háborús őrületében megalapítani a legrózsaszínűbb szerbiai tévéadót, amely értelmi és érzelmi szempontból magas színvonalú műsoraival továbbra is sikeresen tompítja egy igencsak tág társadalmi kör agyát.

Napjainkban a bulvárlapok a legolcsóbb sajtótermékek. Ebből adódóan logikus, hogy ezeknek a lapoknak a legnagyobb az eladott példányszáma. Ha figyelembe vesszük ezt a tényt, és azt, hogy a média rendkívüli befolyásoló erővel bír a társadalomra, akkor egyértelművé válik, hogy mekkora veszélyt jelentenek a bulvárlapok. Kiforrott egyéniséggel és intelligenciával rendelkező felnőttek még esetleg megemésztik a bulvár alkotásait, ugyanakkor a gyerekek és a fiatalok ilyen szempontból teljesen védtelenek. Főleg akkor, ha egy felnőtt sem magyarázza el nekik, hogy a „sárga” lapokban, médiumokban látottak vagy olvasottak nem jelenthetnek követendő példát.

Valamikor még nem azért kerültek emberek az újságba vagy a tévébe, mert van nemi szervük, vagy éppen nincs alsóneműjük. Egykor többnyire olyan emberek szerepeltek a médiában, akik tettek valamit a közösségért, munkájukkal vagy tehetségükkel értek el eredményeket, sikereket. Napjaink Szerbiájában elég két formásan felépített szilikonmell, vagy egy fenékriszálás kíséretében hamisan eldudorászott dal, esetleg a kétes üzletekből szerzett vagyon, illetve az ebből vásárolt státusszimbólumok, és az ember azonnal médiaszereplővé válik. A fiatalok nem éreznek késztetést, hogy tanuljanak és évfolyamelsők legyenek, és az sem szerepel vágyaik között, hogy egyszer kiváló szakember váljon belőlük valamelyik területen, mert Szerbiában nem ez hozza sem a hírnevet, sem a megélhetést. Ezért már a szemem se rebben meg, ha gyereklányok olyan szerelésbe jönnek velem szembe az utcán, hogy attól még a legendás Rákóczi tér éjszakai pillangói is elpirulnának. Azon pedig szintén nem csodálkozom, hogy a fiúk nem asztronauták vagy tudósok szeretnének lenni, hanem megcsinálni életük üzletét, több száz lóerőt meg villát vásárolni, és ezekbe beleültetni a legnagyobb mellű hölgyet. Mert bizonyos szerbiai sajtótermékek szerint ezek a kívánatos értékek.

De mielőtt kizárólag a bulvárt okolnánk a szerb társadalom hanyatlásáért, ne feledkezzünk meg arról, hogy egy ország médiaszíntere magának az országnak a tükörképe, és ez fordítva ugyanúgy érvényes.

A médiumok és az újságírók a társadalom szeme, füle, szája, illetve hangja. Nagyon veszélyes megfeledkezni erről és arról is, hogy a médiumok a társadalom és a fiatalok fejlődését, illetve jelen esetben hanyatlását is befolyásolják.

Emlékszem a média hangoskodására, amikor másfél évvel ezelőtt parlament elé került a tájékoztatási törvény. Az egyik bulvárlap közölte, hogy a kormány egyenesen miattuk fogalmazta meg meg a drákói szigort előíró jogszabályt, hogy a jövőben kevésbé kompromittáló hangnembe írjanak az egyik kormányalelnökről. A kormány alelnökéről szóló írások egyébként szinte teljesen megszűntek ebben a bulvárlapban, ehelyett a nyomtatott pornó és ízléstelenség fokozódott orrvérzésig. Úgy tűnik, ez nem zavarja sem a kormányt, sem az államhatalom, a politikum egyéb képviselőit. Elvégre számukra kevésbé ártalmas egy-két női bugyi vagy mell, esetleg szexualitástól túlfűtött felcím és írás, mint ha az ő nevük és kétes ügyködéseik szerepelnének folyton-folyvást a bulvár lapok címoldalán. Az pedig, hogy a bulvár jelenlegi szerbiai formájában esetleg ártalmas a társadalomra nézve, kit érdekel... Az államhatalmat biztosan nem, „uralmuk” egyéb káros következményei miatt sincs lelkiismeret-furdalásuk.