2012. május 17., csütörtök

Ma Paszkál, Brúnó, Andor, Szolón, Szalók napja van.

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Szerbia legsikeresebb projektje

Elképzelem, mi járhat egy külföldi, esetleg Nyugat-Európából érkező személy fejében, amikor végignézi egy átlagos szerbiai újságárus kínálatát. Félmeztelen vagy teljesen meztelen női mellek, felcsúszott szoknyák, fedetlen bugyik, ruhátlan popsik és szavakba foglalt pornó ugrik az ember arcába. Első kézből tudjuk meg, hogy melyik közéleti személyiség terhes, melyik énekesnő bújt össze valamelyik sportolóval vagy üzletemberrel, és megbizonyosodhatunk arról is, hogy mindenkinek van nemi szerve – és ezt olykor használja is. Mindent megtudhatunk, ami egy társadalmi-politikai-szociológiai értelemben lezüllött, eltorzult országban fontos, vagy egyesek fontosnak szeretnének feltüntetni.

Szerbia bulvárország, vagy a bulvár országa. Az említett kategóriába sorolható sajtótermékek más országokban sem ismeretlenek, ugyanakkor Szerbia ezen a téren is egyedülálló példát statuál. A megállapítást Oliver Vujović, a Délkelet-európai Médiaszervezet (SEEMO) főtitkára is megerősítette, aki egy elegáns bécsi hotelben egy felejthetetlen nugátos torta romjai felett a romos és lezüllött szerbiai médiaszíntérről fogalmazott őszintén. A szerbiai bulvár túllő minden célon, már régen túlbugyogott a jó ízlés határain, és uralja a társadalmat, véli a médiaszakértő.

Nincs az a téma, az az írás, vagy az a kép, ami ne tűrné el a nyomdafestéket. Már-már azt mondanám, hogy a bulvár Szerbia legsikeresebb projektje.

Amikor a bulvárlapokból szinte arcunkba ugranak a meztelen mellek és meztelen hazugságok, illetve a határtalan közönségesség, akkor agyunk szinte annyira elkábul, hogy azonnal megfeledkezünk a valódi, a fontos hírekről. Hiszen szinte senki sem marad hidegvérű és érzéketlen a felemelt szoknyákkal, illetve az azok alól feltáruló látvánnyal szemben” – foglalta össze találóan Vesna Perović jogász, montenegrói politikus a Danas belgrádi napilapnak. Nem kell túlmagyarázni, hogy ilyen értelemben miért is jó az államhatalomnak a bulvár... Tudjuk: amíg van kenyér és cirkusz, addig a nép elégedetlensége többé-kevésbé kordában tartható, legalábbis egyesek elmélete szerint. Ezért is volt okos döntés a kilencvenes évek háborús őrületében megalapítani a legrózsaszínűbb szerbiai tévéadót, amely értelmi és érzelmi szempontból magas színvonalú műsoraival továbbra is sikeresen tompítja egy igencsak tág társadalmi kör agyát.

Napjainkban a bulvárlapok a legolcsóbb sajtótermékek. Ebből adódóan logikus, hogy ezeknek a lapoknak a legnagyobb az eladott példányszáma. Ha figyelembe vesszük ezt a tényt, és azt, hogy a média rendkívüli befolyásoló erővel bír a társadalomra, akkor egyértelművé válik, hogy mekkora veszélyt jelentenek a bulvárlapok. Kiforrott egyéniséggel és intelligenciával rendelkező felnőttek még esetleg megemésztik a bulvár alkotásait, ugyanakkor a gyerekek és a fiatalok ilyen szempontból teljesen védtelenek. Főleg akkor, ha egy felnőtt sem magyarázza el nekik, hogy a „sárga” lapokban, médiumokban látottak vagy olvasottak nem jelenthetnek követendő példát.

Valamikor még nem azért kerültek emberek az újságba vagy a tévébe, mert van nemi szervük, vagy éppen nincs alsóneműjük. Egykor többnyire olyan emberek szerepeltek a médiában, akik tettek valamit a közösségért, munkájukkal vagy tehetségükkel értek el eredményeket, sikereket. Napjaink Szerbiájában elég két formásan felépített szilikonmell, vagy egy fenékriszálás kíséretében hamisan eldudorászott dal, esetleg a kétes üzletekből szerzett vagyon, illetve az ebből vásárolt státusszimbólumok, és az ember azonnal médiaszereplővé válik. A fiatalok nem éreznek késztetést, hogy tanuljanak és évfolyamelsők legyenek, és az sem szerepel vágyaik között, hogy egyszer kiváló szakember váljon belőlük valamelyik területen, mert Szerbiában nem ez hozza sem a hírnevet, sem a megélhetést. Ezért már a szemem se rebben meg, ha gyereklányok olyan szerelésbe jönnek velem szembe az utcán, hogy attól még a legendás Rákóczi tér éjszakai pillangói is elpirulnának. Azon pedig szintén nem csodálkozom, hogy a fiúk nem asztronauták vagy tudósok szeretnének lenni, hanem megcsinálni életük üzletét, több száz lóerőt meg villát vásárolni, és ezekbe beleültetni a legnagyobb mellű hölgyet. Mert bizonyos szerbiai sajtótermékek szerint ezek a kívánatos értékek.

De mielőtt kizárólag a bulvárt okolnánk a szerb társadalom hanyatlásáért, ne feledkezzünk meg arról, hogy egy ország médiaszíntere magának az országnak a tükörképe, és ez fordítva ugyanúgy érvényes.

A médiumok és az újságírók a társadalom szeme, füle, szája, illetve hangja. Nagyon veszélyes megfeledkezni erről és arról is, hogy a médiumok a társadalom és a fiatalok fejlődését, illetve jelen esetben hanyatlását is befolyásolják.

Emlékszem a média hangoskodására, amikor másfél évvel ezelőtt parlament elé került a tájékoztatási törvény. Az egyik bulvárlap közölte, hogy a kormány egyenesen miattuk fogalmazta meg meg a drákói szigort előíró jogszabályt, hogy a jövőben kevésbé kompromittáló hangnembe írjanak az egyik kormányalelnökről. A kormány alelnökéről szóló írások egyébként szinte teljesen megszűntek ebben a bulvárlapban, ehelyett a nyomtatott pornó és ízléstelenség fokozódott orrvérzésig. Úgy tűnik, ez nem zavarja sem a kormányt, sem az államhatalom, a politikum egyéb képviselőit. Elvégre számukra kevésbé ártalmas egy-két női bugyi vagy mell, esetleg szexualitástól túlfűtött felcím és írás, mint ha az ő nevük és kétes ügyködéseik szerepelnének folyton-folyvást a bulvár lapok címoldalán. Az pedig, hogy a bulvár jelenlegi szerbiai formájában esetleg ártalmas a társadalomra nézve, kit érdekel... Az államhatalmat biztosan nem, „uralmuk” egyéb káros következményei miatt sincs lelkiismeret-furdalásuk.

Hozzászólások (9) Szóljon hozzá Ön is!
2010. október 27. 13:03 | #9

csonkaországban is az agymosás része

2010. október 27. 09:02 | #8

Egy bukott társadalmi rendszer felborult értékrendje!

2010. október 26. 22:10 | #7

Méghogy a bulvár csak szerbiára lenne jellemző?Nem tudom,hogy a szerző és a kommentezők készakrva agy csak véletlenül ennyire rájékozatlanok e téren,még csak külföldön van igazán jelen a bulvár,a magyar tv adókban mint pl az RTL klub és a TV2 ben adásaiban mást sem lehet látni mint akt fotózásról szóló hireket,Kelemen Annácska is egy jó ideig szórakoztatta a fókusz nézőit,nem beszélve a vacsora csata és a többi izléstelen műsorról.A különböző szerb adókon mikor láttak arról szóló hireket hogy mi mennyiért és mikor vetkőzött le?

2010. október 26. 21:15 | #6

homok a szemekbe

nyomoka homokba

2010. október 26. 21:03 | #5

na, .

2010. október 26. 20:47 | #3

Kedves barátom, jó a logikája, én is titkon ezt remélem! A valamikori DB (ma BIA) valóban így működött!

2010. október 26. 20:39 | #4

"...számukra kevésbé ártalmas egy-két női bugyi vagy mell, esetleg szexualitástól túlfűtött felcím és írás, mint ha az ő nevük és kétes ügyködéseik szerepelnének folyton-folyvást a bulvár lapok címoldalán."

A politikusok kétes ügyei nem is a bulvársajtóban kellene, hogy szerepeljenek, hanem pl. a Magyar Szó-ban.

2010. október 26. 20:26 | #2

Ez egy nagyon, de nagyon jó írás. ne féljen balassytata, ez a szöveg eljut azokhoz, akikről szól. vagy elolvassák, vagy majd a megbízható állami szervek lefordítják nekik...

2010. október 26. 20:11 | #1

Jó kis írás! Kár, hogy azok, akikről szól, nem olvassák. Egyébként Szerbia nem is érdemel mást. Milosevic hozta ezt Szerbiának, most egyék csak tovább a sz...t!

Víz a Vojvodina malmára
KOSÁRLABDA Sport
22:38 [tegnap]
Újságíró fakanállal
Németh Zoltán a szakácsművészet rejtelmeibe vezette be a Darányi - telepi Társalgó közönségét Újvidék
22:25 [tegnap]
Városrendezés Újvidéken a 19. és 20. század fordulóján
Volt egyszer egy Újvidék (33.) Újvidék
22:21 [tegnap]
A családdá válás ünnepe
Sikeres volt a Születés Hete rendezvénysorozat Szabadka
22:10 [tegnap]
„Ülést kellett volna összehívni”
Nagy Kanász György, a szabadkai városi választási bizottság tagja szerint álközleményt adott ki a bizottság elnöke kedden – Dragin: Nem vagyok köteles ülést összehívni egy nyilatkozatért Szabadka
22:07 [tegnap]

KÉPEKBEN rssfeed
(fotó: Beta/AP) (fotó: Beta/AP)
Eb-adó
(fotó: AP) (fotó: AP)
Pompázatos élőlények
(fotó: Beta/AP) (fotó: Beta/AP)
A leghosszabb...
Jó reggelt!

A mai középkorúak generációja valamiféle megszokásból még udvariasan, csöndben végighallgatja a hosszúra nyújtott szónoklatokat, megnyitóbeszédeket. A mostani általános iskolások és középiskolások viszont egyszerűen nem tolerálják azt, hogy valaki hosszasan ,,szövegel'' a színpadon vagy a szónoki emelvényen. Egy perc után elkezdenek egymás között pusmogni, halkan beszélgetni, türelmetlenül fészkelődnek, mocorognak a helyükön. Unatkoznak, mégpedig látványosan.

Persze amikor arra gondolok, hogy végigálltam már sokadmagammal olyan kiállításmegnyitót, amelzen a nyugalmazott egyetemi tanár 42 (!) percig olvasta fel a szövegét, s többet megtudtunk a méltató életéről, mint a művész munkásságáról, akkor azt mondom, igazuk van a fiataloknak, hogy nem hajlandók az üres szócséplést végighallgatni, s ennek nem túl udvariasan hangot is adnak. S bizonyára ugyanígy vélekednek mindazok, akik kénytelenek voltak hosszúra nyújtott politikusi okoskodásokat végighallgatni (s egy bizonyos életkoron felül mindenkinek kijutott már ebből). Másrészt viszont riasztó is ez a fiataloknál tapasztalható türelmetlenség. Term;syetesen megvan erre a magyarázat: a mai ifjú nemzedék ahhoz szokott hozzá, hogy a tévében őrületesen pergő képekkel, maximum három percben értesül a világ eseményeiről. Ha valami ennél hosszabb, már elkalandoznak gondolatai, szétszóródik a figyelme. Ez felületességre is szoktat, mert 3 percben nincs idő elmélyülni a dolgokban. Persze, ezzel megfosztják magukat attól a csodálatos érzéstől, amelyet akkor élünk át, amikor egy fotelben kucorogva egész délutánra elmerülünk egy izgalmas regény olvasásában.

m.k.
Időjárás

Vajdaságban:ma felhős, hűvös, esős idő lesz. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 10, nappal 14 fok körül alakul.

Azországterületén: borongós időtől tarthatunk, helyenként esőtől. A legtöbb csapadék a délelőtti órákban keleten és délkeleten esik. Gyenge északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 6 és 12, napközben 10 és 15 fokközött alakul.

Távolabbielőrejelzésszerint: szerdán mérsékelt felhősödéssel számolhatunk, délelőtt keleten esővel. Az esti órákban északról és nyugatról újabb felhők vonulnak fölénk, esőre kell felkészülnünk, mérsékelt északnyugati szélre. Csütörtökön marad a borús, csapadékos, szeles idő. Pénteken mérsékelten felhősödést jeleznek a meteorológusok, délen pedig reggeli esőt. Szombaton már végre napsütésben bízhatunk.

Európában: ma jobbára felhős, esős időjárás lesz, helyenként záporral. Napsütésre jóformán csak a Pireneusi- és az Appennini-félszigeten lehet számítani. Az Északi-tenger térségében, valamint a Mediterráneum nyugati felében erős szél fúj, gyakoriak a viharos széllökések. A kontinens északnyugati részét hűvös légtömegek uralják, itt a maximális hőmérséklet mindössze 8 és 12 fok között mozog, ugyanakkor a Pireneusi-félszigeten nyári hőség lesz, a hőmérő higanyszála elérheti akár 35 Celsius-fokot is.

A Balkán-félszigeten: beborul, csak nyugaton és délen lesz mérsékelt a felhősödés. Nagyobb mennyiségű csapadék Bulgáriában valószínű. A nappali hőmérséklet 10 és 20 fok között ingadozik, csupán délen érheti el a 27 Celsius-fokot.

Vízállás

ADunaBezdánnál 211 (–4), Apatinnál 278 (–9), Gombosnál 250 (–9), Palánkánál 255 (–11), Újvidéknél 238 (–11), Szalánkeménnél 286 (–12), Zimonynál 329 (–8) ésPancsovánál 340 (–10) cm. ATiszaTörökkanizsánál 217 (–6), Zentánál 272 (–3), Törökbecsénél 323 (0), Titelnélpedig 381 (–10) cm. ABégaTamásfalvánál 86 (0) cm. ATemesMódosnál 116 (6), Szécsánynál 270 (–2) cm.

AvízhőmérsékleteBezdánnál 18,2, Apatinnál 17,5, Újvidéknél 17,5, Zentánál 19, Titelnél 19,5 ésMódosnál 18 Celsius-fok.

1968
E naptól ünnepeljük a Távközlési világnapot.

1395
Budán 24 éves korában meghalt Mária magyar királynő, aki helyett az uralmat anyja, Erzsébet királyné gyakorolta.

1933
Gömbös Gyula miniszterelnök elhatárolta a költségvetési vita során a kormány politikáját a Magyarországon jelentkező nemzetszocialista mozgalmaktól.

1941
Megszületett Csilla Freifrau von Boeselager (eredeti nevén: Fényes Csilla), német bárónő, a Máltai szeretetszolgálat alapítója.

1941
Budapesten megszületett Haumann Péter színművész. Ismertebb filmjei: Fekete gyémántok I-II.; Indul a bakterház; Egészséges erotika; Régi idők mozija; Keménykalap és krumpliorr; Kincskereső kisködmön;

1050
Itáliában meghalt Arezzói Guido zenetudós, aki megváltoztatta a hangjegyírást. A dallamokat hármas vonalközben jegyezte le, bevezetett egy új - hat zenei hangra épülő (hexachord) - tanítási rendszert, és elemeit "ut-re-mi-fa-so-la"-val jelölte meg.

1510
Firenzében meghalt a korai reneszánsz festészet fő képviselője, Sandro Botticelli (eredeti neve: Allessandro di Mariano Filipepi).

1543
Nikolaus Kopernikusz lengyel csillagász halála előtt nem sokkal megjelentette fő művét az égitestek mozgásáról, amelyben elvetette Ptolemaios geocentrikus világképét. Kopernikusz új világképe szerint a Nap a bolygórendszer középpontja.

1606
Moszkvában, egy nemesi felkelés során meggyilkolták az ál-Dimitrijt, akit 1605. 06. 10-én cárrá koronáztak.

1817
Megszületett Nagylétán Irinyi János, a robbanásmentes gyufa feltalálója.

!

Akkora pofont adott magának egy nő Kínában egy szúnyog miatt, hogy a fél fülére megsüketült.

A szúnyog a 38 éves asszony fülénél döngicsélt, ő pedig agyoncsapta ugyan, ám a győzelem „pirruszi” volt, nagy árat fizetett az önfülesért. Olyan erővel és szerencsétlenül csapta meg magát, hogy fülében a hirtelen bepréselődött levegőtől kritikus szintre nőtt a légnyomás és megrepedt a dobhártyája.

„A szúnyoggal végeztem ugyan, de azon az oldalamon most semmit se hallok” – idézte a nőt az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -