Európa Jövőjéért Díjat kapott dr. Szőke Anna
dr. Szőke Anna Két évtizede rendezik meg kétévenként Kecskeméten az Európa Jövője nevű nemzetközi gyermektalálkozót, amelynek egyik kitüntetettje dr. Szőke Anna néprajzkutató, a Vajdasági Magyar Óvodapedagógusok Egyesületének elnöke lett. A hónap elején átadott kitüntetésről és a találkozóról kérdeztük dr. Szőke Annát.
– A találkozót legtöbben Csiperó néven emlegetik, de nem ez a neve. A Csiperó a találkozó kabalamadarának a neve. Az idén 26 ország 36 településéről fogadták a kecskemétiek a több mint ezer gyereket és kísérőiket. Most már nemcsak Európából jöttek vendégek, hanem Japánból Koreából, Ausztráliából és Kanadából is. A találkozóra engem és egyesületünket 1995 óta rendszeresen meghívnak, és nagyon sok vajdasági település fiataljait küldtük el a rendezvényre. Kishegyesről két alkalommal küldtünk csoportot, de mentek Nagykikindáról, Udvarszállásról, Fejértelepről (Šušara), Magyarcsernyéről és Újvidékről is.
O Hogyan jutottak el a találkozóra először?
– A kishegyesi Petőfi Művelődési Egyesület betlehemező csoportjával voltunk 1994 decemberében Kecskeméten a betlehemes találkozón. A zárónapon egy bábelőadáson vettünk részt, és amíg az előadáson voltunk, feltörték a mikrobuszunkat és mindenünket elloptak. Volt persze sírás, meg kétségbeesés, mint amilyen ilyenkor lenni szokott, jött a rendőrség, kihallgattak bennünket, és három nap múlva végre jöhettünk haza. A kárt a HTMH megtérítette, de kaptam egy levelet Katona László polgármestertől is, aki elnézést kért a történtekért. A válaszomban arra kértem, hogy kárpótlásként hívjon meg bennünket a III. Európa Jövőjéért Nemzetközi Gyermektalálkozóra. A találkozó szórólapja ugyanis a betlehemes fesztiválon került a kezembe. A polgármester eleget tett kérésünknek és egy évre rá, július 8-a és 12-e között Pipacs néptánccsoportunk a kecskeméti találkozó vendége volt. El kell mondjam, hogy ennek a csoportnak volt a tagja 1995-ben többek között Rúzsa Magdi, akit az idén felkértek legyen a Csiperó nagykövete. Nem szeretnék azonban elfeledkezni azokról a „nagykövetekről” sem, akik szülőfalujukban fejtenek ki hatalmas munkát megmaradásunk érdekében, Patyarek Orsolyáról, Patyarek Csabáról, Utasi Péterről, Kátai Annamáriáról, Harmat Beátáról, Kovács Hannáról, Mészáros Kurnyák Mártáról. Nagyon büszke vagyok rájuk, de ugyanígy a nagykikindai vagy udvarszállási gyerekekre is, akik szintén vállalják, hogy szülőfalujukban őrzik tovább nemzeti kultúránkat.
O Minden évben hárman részesülnek az Európa Jövőjéért Díjban. Milyen megindoklással terjesztették fel erre az elismerésre?
– Az indoklásban többek között a több évtizedes kulturális szervezői tevékenységemet említik, mint olyat, aki sokat nyújtott a vajdasági szórványban élő magyar gyerekeknek és pedagógusoknak. Őszintén büszke vagyok erre az elismerésre. A rendezvényről természetesen rengeteget lehetne beszélni, de még egy dolgot szeretnék elmondani. Mivel nagyszámú vendéget fogadnak, a találkozóba bekapcsolódtak a környező települések is. A kishegyesi gyerekek egyik alkalommal Kocséron vendégeskedtek. Ebből a vendégeskedésből alakult ki azután a testvértelepülési kapcsolat a falu és Bácsfeketehegy között.
Olvasd a Képes Ifjúságban:
(Fotó: Beta/AP)
(Fotó: Molnár Edvárd)
(Fotó: Beta)
Az utóbbi időben igencsak fenntartással vagyok a különböző, nagy csinnadrattával beharangozott projektumokkal kapcsolatban. A projektum elindításakor a politikusok összeharangozzák a média képviselőit s beharangozzák a nagy fene elképzeléseiket, néhány héttel később a szándéknyilatkozat aláírására ismét összehívják a sajtóorgánumok képviselőit, majd pedig huzamosabb ideig néma csend övezi a Nagy Tervet. Mindazok, akik részt vesznek az egész kezdeményezésben, ímmel-ámmal adnak valamilyen választ, amikor az újságírók érdeklődni kezdenek a téma kapcsán, idővel pedig a téma balladai félhomályba veszik. Éppen minap agyaltam azon, hogy ha az elmúlt években felmerült projektumoknak legalább a fele megvalósult volna, már akkor egészen másképpen nézne ki a régió, ahol élünk. Mondjuk, például szülővárosomban elkezdődött volna már a termálkút fúrása, s talán a Tiszán is kiépült volna egy csónakkikötő, nem is beszélve az ipari parkról, amelynek ötletét annak idején oly nagy hévvel jelentették be a honatyák, s amiből a mai napig nem lett semmi. Ilyenkor persze van mire fogni az egészet, legtöbb esetben az előző vezetés az, akit ludasnak kiáltanak ki, de a legbiztosabb a gazdasági válságra fogni az egészet. Félek, hogy ezekkel a kifogásokkal még számtalan projektum esetében fognak védekezni, s ezért akaratlanul is felmerül a kérdés, hogy amíg a recesszió tart, addig semmi se történhet szűkebb pátriánk táján? A válasz szerintem az, hogy nem. Mert elég ellátogatni olyan városokba, ahol a döntéshozók akarnak és mernek nagyokat álmodni.
Vajdaságban a mai nap folyamán borús lesz az ég. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 25 Celsius-fok között ingadozik majd.
Az országban túlnyomóan napos idő várható, csupán az északi és a nyugati területeken lesz felhős az ég. Gyenge, változó irányú szél fúj. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 8 és 13, míg a legmagasabb nappali 22 és 27 fok között alakul majd.
Az előrejelzések szerint az elkövetkező napokban valamivel csökken majd a hőmérséklet. Szombaton változóan felhős, esős időre van kilátás, vasárnapra azonban kisüt majd a nap, s csak elszórtan kell csapadékra számítani.
Európában napos időre van kilátás a Pireneusi-, a Balkán- és a Skandináv-félsziget legnagyobb részén. Felhős, esős idő várható az Appennini-félszigeten, valamint a keleti és az északi tájakon. A leghidegebb európai főváros Moszkva, 13 fokos hőmérséklettel, míg a legmelegebb Madridban lesz, ahol 32 Celsius-fok körüli értékek várhatók.
A Balkán-félsziget legnagyobb részén napos időre van kilátás, a késő esti órákban azonban megnövekszik majd a felhőzet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 31 Celsius-fok között ingadozik majd.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 275 (15), Apatinnál 343 (11), Gombosnál - (-), Palánkánál 287 (6), Újvidéknél 270 (4), Slankamennél 280 (2).
A Tisza Törökkanizsánál 201 (-2), Zentánál 261 (-1), Törökbecsénél 323 (0), Titelnél 268 (0).
A Béga Tamásfalvánál -46 (0).
A Temes Módosnál 90 (16), Torontálszécsánynál 268 (4).
1189
Megkoronázták I. Richárd angol királyt Westminsterben.
1272
Királlyá koronázták IV. (Kun) Lászlót, akinek uralkodását az állandósuló anarchia, a bárók hatalmának megerősödése jellemezte.
1658
Londonban 59 éves korában meghalt Oliver Cromwell angol államférfi és hadvezér, a szigetország Lord Protectora (a köztársaság védnöke).
1813
Megszületett Báró Eötvös József író, költő, reformpolitikus (A falu jegyzője).
1825
Győrben pappá szentelték Jedlik Ányost, a dinamó későbbi feltalálóját.
1875
Megszületett Ferdinand Porsche német autókészítő (Porsche, Volkswagen).
1926
Megszületett Irene Papas színésznő. (Zorba a görög)
1939
Chamberlain angol miniszterelnök a rádióban bejelentette, hogy Franciaország és Nagy Britannia hadat üzent Németországnak.
1957
Budapesten meghalt Heltai Jenő író, költő (A néma Levente, Álmokháza).
1971
Katar állam nemzeti ünnepe
Szerelme házának kéményébe szorulva lelte halálát egy nő az Egyesült Államokban.
A 49 éves orvosnő nem tudott bejutni kedvese házába, ezért felmászott a tetőre, levette a kémény zárósapkáját, majd pedig belebújt, hogy a kürtőn át lejusson. Nem sikerült. A nő feltehetően kiáltozott segítségért, ám senki sem hallotta, párja nem volt otthon, mint kiderült: épp a nő elől távozott napokra, hogy elkerüljön egy veszekedést.
A megfulladt nő holttestét sem ő fedezte fel, hanem a rendőrség, miután valaki felfigyelt a már oszlásnak indult tetem bűzére. A holttestet tűzoltók szabadították ki, amihez ötórányi munkával le kellett bontaniuk a kéményt, és a kandalló egy részét is.
A rendőrség szerint kizárható, hogy bűncselekmény történt.