Dačić
Ivica Da čić kormányfő-helyettes kijelentette: le kell váltani azokat a minisztereket, akik rosszul dolgoznak. Hozzátette: a kormány átalakítása nem jelenti feltétlenül azt, hogy csökkentenék a minisztériumok számát.
– A kormány átalakítása nemcsak a létszámcsökkentést jelenti, hanem azt is, hogy a kormány munkájának minőségén kell változtatni – nyilatkozta a B92-nek Dačić.
Magáról a kormány átalakításának folyamatáról nem nyilatkozott, mondván korai még ilyesmiről beszélni, mivel eddig nem kaptak konkrét javaslatot a rekonstrukció folyamatára.
Ugatnak egymásra, de harapni nem mernek, mert kiborul a bili.
Teljes egészében egyezek a kormányfő-helyettes úrral, csak azt tessék megmondani, hogy ha ez végrehajtásra kerül, ki fogja majd igazgatni az ország dolgát?
Mert mindaz amit eddig produkált a "garnitúra", az eddig elért eredmények alapján nem sokan maradhatnának a helyükön. De ne reménykedjünk, mert az esetleges időelőtti választásokon is ugyanez a "menű" lenne felszolgálva, esetleg egy kissé átrendezve.
Még minisztériumi alkalmazottak számleépítese sem valósult meg,pedid milyen nagy lelkesedéssel kezdtek el beszélni rólla,nem is olyan régen.Valahol valami oknál fogva minden elakad,vagyis "jogilag nem kivitelezhető".Jól "bevállt" módszer.
Ki az aki meghatározza ki a jó és ki rossz, miniszter?? Tán maga Dacic ur a kompetens, e kérdésben??? A legroszabb ha a hüjeség a szorgalommal egyesül... Mondtam már, olvastam valahol, az ember minél okosabb , annál nehezebben tud dönteni...a buta pedig csak ugy kapásból, aztán meg néz mit sza.t el , mért nem müködik....
Kezdetben csökkentsék a parlamenti képviselők számát. Hozzák nyilvánosságra a miniszterek és munkatársaik fizetését,kimutatásokat adjonak ki a napidijakról, meg minden pénzről amit legombolnak az állam nyakáról.
Tettek kell hogy beszéljenek, nem a nyájas duma.
Nem csak azokt akik rosszul dolgoznak hanem minden eggyes MINISZTEREKET!!!!!!
Mehétnének havat lapátolni!!!ugy is sok a hó.
Olvasd a Képes Ifjúságban:
(Fotó: Beta/AP)
(Fotó: Molnár Edvárd)
(Fotó: Beta)
Az utóbbi időben igencsak fenntartással vagyok a különböző, nagy csinnadrattával beharangozott projektumokkal kapcsolatban. A projektum elindításakor a politikusok összeharangozzák a média képviselőit s beharangozzák a nagy fene elképzeléseiket, néhány héttel később a szándéknyilatkozat aláírására ismét összehívják a sajtóorgánumok képviselőit, majd pedig huzamosabb ideig néma csend övezi a Nagy Tervet. Mindazok, akik részt vesznek az egész kezdeményezésben, ímmel-ámmal adnak valamilyen választ, amikor az újságírók érdeklődni kezdenek a téma kapcsán, idővel pedig a téma balladai félhomályba veszik. Éppen minap agyaltam azon, hogy ha az elmúlt években felmerült projektumoknak legalább a fele megvalósult volna, már akkor egészen másképpen nézne ki a régió, ahol élünk. Mondjuk, például szülővárosomban elkezdődött volna már a termálkút fúrása, s talán a Tiszán is kiépült volna egy csónakkikötő, nem is beszélve az ipari parkról, amelynek ötletét annak idején oly nagy hévvel jelentették be a honatyák, s amiből a mai napig nem lett semmi. Ilyenkor persze van mire fogni az egészet, legtöbb esetben az előző vezetés az, akit ludasnak kiáltanak ki, de a legbiztosabb a gazdasági válságra fogni az egészet. Félek, hogy ezekkel a kifogásokkal még számtalan projektum esetében fognak védekezni, s ezért akaratlanul is felmerül a kérdés, hogy amíg a recesszió tart, addig semmi se történhet szűkebb pátriánk táján? A válasz szerintem az, hogy nem. Mert elég ellátogatni olyan városokba, ahol a döntéshozók akarnak és mernek nagyokat álmodni.
Vajdaságban a mai nap folyamán borús lesz az ég. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 25 Celsius-fok között ingadozik majd.
Az országban túlnyomóan napos idő várható, csupán az északi és a nyugati területeken lesz felhős az ég. Gyenge, változó irányú szél fúj. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 8 és 13, míg a legmagasabb nappali 22 és 27 fok között alakul majd.
Az előrejelzések szerint az elkövetkező napokban valamivel csökken majd a hőmérséklet. Szombaton változóan felhős, esős időre van kilátás, vasárnapra azonban kisüt majd a nap, s csak elszórtan kell csapadékra számítani.
Európában napos időre van kilátás a Pireneusi-, a Balkán- és a Skandináv-félsziget legnagyobb részén. Felhős, esős idő várható az Appennini-félszigeten, valamint a keleti és az északi tájakon. A leghidegebb európai főváros Moszkva, 13 fokos hőmérséklettel, míg a legmelegebb Madridban lesz, ahol 32 Celsius-fok körüli értékek várhatók.
A Balkán-félsziget legnagyobb részén napos időre van kilátás, a késő esti órákban azonban megnövekszik majd a felhőzet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 31 Celsius-fok között ingadozik majd.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 275 (15), Apatinnál 343 (11), Gombosnál - (-), Palánkánál 287 (6), Újvidéknél 270 (4), Slankamennél 280 (2).
A Tisza Törökkanizsánál 201 (-2), Zentánál 261 (-1), Törökbecsénél 323 (0), Titelnél 268 (0).
A Béga Tamásfalvánál -46 (0).
A Temes Módosnál 90 (16), Torontálszécsánynál 268 (4).
1189
Megkoronázták I. Richárd angol királyt Westminsterben.
1272
Királlyá koronázták IV. (Kun) Lászlót, akinek uralkodását az állandósuló anarchia, a bárók hatalmának megerősödése jellemezte.
1658
Londonban 59 éves korában meghalt Oliver Cromwell angol államférfi és hadvezér, a szigetország Lord Protectora (a köztársaság védnöke).
1813
Megszületett Báró Eötvös József író, költő, reformpolitikus (A falu jegyzője).
1825
Győrben pappá szentelték Jedlik Ányost, a dinamó későbbi feltalálóját.
1875
Megszületett Ferdinand Porsche német autókészítő (Porsche, Volkswagen).
1926
Megszületett Irene Papas színésznő. (Zorba a görög)
1939
Chamberlain angol miniszterelnök a rádióban bejelentette, hogy Franciaország és Nagy Britannia hadat üzent Németországnak.
1957
Budapesten meghalt Heltai Jenő író, költő (A néma Levente, Álmokháza).
1971
Katar állam nemzeti ünnepe
Szerelme házának kéményébe szorulva lelte halálát egy nő az Egyesült Államokban.
A 49 éves orvosnő nem tudott bejutni kedvese házába, ezért felmászott a tetőre, levette a kémény zárósapkáját, majd pedig belebújt, hogy a kürtőn át lejusson. Nem sikerült. A nő feltehetően kiáltozott segítségért, ám senki sem hallotta, párja nem volt otthon, mint kiderült: épp a nő elől távozott napokra, hogy elkerüljön egy veszekedést.
A megfulladt nő holttestét sem ő fedezte fel, hanem a rendőrség, miután valaki felfigyelt a már oszlásnak indult tetem bűzére. A holttestet tűzoltók szabadították ki, amihez ötórányi munkával le kellett bontaniuk a kéményt, és a kandalló egy részét is.
A rendőrség szerint kizárható, hogy bűncselekmény történt.