Boglárka, Gusztáv, Zsófia, Péter, Pálma, Alfonz, Fodor napja
Egy ügyes médiahekk, vagy naiv próbálkozás?
Már lassan tíz éve, hogy megismerkedtem egy sci-fi folyóirattal, legalábbis egy szám kapcsán. A Théleme folyóratról akkor sokat beszéltem, megfogott benne egy írás. Magyar PR háború indult, Amerikában mindenki magyarul akar beszélni, a titkosügynökök sorra hullanak, valaki „Magyarul akarok beszélni!” mantrákat csempészett a hollywoodi képkockák közé. Egy kis cyberpunk töredék volt, az egyik szerkesztője most arra készül, hogy lenyomja az index.hu-t.
Többen is írtak már róla, MTI/sajátanyag kombó, bő lére eresztett irodalmi mindenféle - bár régen még követtem a Prae-t -, sok zöld és gazdaság, homályos befektető csoport a háttérben, tehát egy klasszikus hírportál, ami mindenkinek szól, azaz senkinek. Az utóbbi időben mást sem lehetett hallani, csak azt, hogy sorra buknak be az újonnan indult hírportálok. A Zoom.hu egy új minőséggel, tartalmi és képi formai újításokkal egészen jó helyet kezdett elfoglalni a tartalomszolgáltatók vegyes piacán, de az ő gazdasági modelljük is megbukott. Nehéz ugye finanszírozni egy egész szerkesztőséget, ha csak a netből befolyó nedüre számíthatunk.
Lényeg, hogy a Zipp megpróbálta. Induláskor többnyire egy kis hátszél generálás is van, kíváncsi vagyok, kinek az ötlete volt, hogy lemásolják a teljes Index dizájnt. Elsőre persze azt mondhatjuk, hogy szánalmas kópia, de gondoljunk csak bele: meglopták, elcsalták, lemásolták, megvádolták. Ezek azok a médiatérben robbanó kulcsszavak, amelyekre az átlag netező rákattint és tényleg, működik. Voilà, így kell indítani.
Hopp!
D? Mint DNS?
;))))))))))))))))
W? Mint WorldWalk:
http://worldwalk-peacetour.blogspot.com/
;)
Z? Mint zEtna:
;)
Kedves László!
Majd leszoktatjuk őket e kulcsszavakról.
;)
(Fotó: Beta/AP)
img_0383
(Fotó: Beta)
Soha még egyetlen tanyaszínházi bemutatót sem mosott el az eső. Idén sem mosta el, mert a kitartó közönség nem hagyta. Szívfacsaró volt látni, hogy a kezdés előtt a színészek előbb lesöpörték a vizet a színpadról, majd próbálgatták, vajon a csúszós lejtőn fel tudnak-e majd jutni a kellő pillanatban. Kavillón a múlt szombaton egész nap, megállás nélkül esett. Mégis volt bemutató.
Több százan indultak úgy útnak a múlt hét végén Kavillóra, hogy tudták, megáznak sőt az is lehet, hogy színházi élmény nélkül maradnak. Az elszánt nézők ott voltak. Sokan. A rossz idő ellenére nagyon sokan.
A színészek a színpadon áztak, mi, nézők meg hiába tartottuk magunk fölé az esernyőt, a fél testünket kitartóan áztatta az egyre hidegebbnek érzett eső. Látni is alig lehetett az esernyőktől, de érdekes módon senki sem méltatlankodott, senki sem kiabált a másikra. Valamennyien elfogadtuk a helyzetet, mert abban a pillanatban, ott nem az volt a fontos, hogy ki mennyire ázik-fázik, hanem hogy az egy hónapos kemény munkával elkészült előadást megnézzük.
Azonkívül, hogy egy remek előadást láthatott a közönség, más csoda is történt a kavillói bemutatón: a levegőben tapintható volt a vándortársulat és közönségének kölcsönös tisztelete. Ez élteti a Tanyaszínházat. A fiatalok odaadása és a közönség szeretete, amik nem mérhetőek ugyan, mégis, a bemutatón bizonyíthatóan sok puttonyra való volt mindkettőből.
Részese lenni ennek a kivételes alkalomnak meghatározó élmény volt számomra.
Vajdaságban ma túlnyomóan napos, meleg időben lesz részünk. Bánátban mérsékelt délkeleti szél fúj. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 30 Celsius-fok között ingadozik majd.
Az országban is meleg, napos időre lehet számítani. Gyenge délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 12 és 19, míg a legmagasabb nappali 28 és 33 Celsius-fok között ingadozik majd.
Az előrejelzések szerint holnap meleg, napos idő várható, csak a délután folyamán fordulhatnak elő kisebb záporok, zivatarok. Vasárnapra is strandidőt jósolnak a meteorológusok, így ha tehetik, töltsék szabadidejüket a vízparton.
Európában felhős, esős időre van kilátás a Skandináv-félszigeten, a Brit-szigeteken és a kontinens középső területein. Túlnyomóan napos, meleg idő várható Európa délnyugati és keleti részein. A leghidegebb európai főváros Oslo és Ljubljana 19 fokos hőmérséklettel, míg a legmelegebb Madridban lesz, ahol 37 Celsius-fok körüli értékek várhatók.
A Balkán-félsziget legnagyobb részén napos, meleg idő várható, csupán Horvátországban és Bosznia nyugati részein fordulhatnak elő kisebb záporok, zivatarok. A legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton 21, míg délen 34 Celsius-fok között alakul majd.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 373 (80), Apatinnál 405 (79), Gombosnál - (-), Palánkánál 284 (69), Újvidéknél 260 (46), Slankamennél 302 (24).
A Tisza Törökkanizsánál 320 (21), Zentánál 346 (18), Törökbecsénél 325 (0), Titelnél 306 (20).
A Béga Tamásfalvánál 38 (0).
A Temes Módosnál 210 (30), Torontálszécsánynál 296 (15).
1992
Az Anyatejes Táplálás Világnapja, más néven a Szoptatás Világnapja
1919
A Forradalmi Kormányzótanács lemondása után Peidl Gyulát bízták meg az új kormány megalakításával, akinek miniszterelnöki tisztsége egy hétig tartott.
1941
Megszűnt a Nyugat című irodalmi folyóirat.
1945
Meghalt Csortos Gyula színész (Hyppolit, a lakáj; Meseautó)
1946
Kibocsátották a forintot.
1292
A Svájci államszövetség nemzeti ünnepe
1774
Joseph Priestly, angol lelkész, liberális politikai filozófus és fizikus felfedezte az oxigént.
1818
Megszületett Maria Mitchell amerikai csillagász, pedagógus. Ő volt az első hivatásos női csillagász, 1847-ben felfedezett egy üstököst, valamint az első nőként az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia tagjává választották.
1885
Megszületett Hevesi György József, Nobel - díjas kémikus.
1885
Budapesten megszületett Hevesy György József, magyar származású, Nobel-díjas kémikus, a hafnium felfedezője.
Henderson nagypapa csomagot küldött Henderson nagymamának az Egyesült Államokon belül, legalábbis ez állt a küldeményen feladóként és címzettként, a tartalom viszont kábítószer volt.
A csomagot el is vitte a posta a kaliforniai San Diegóból az alabamai Talladegába, ott azonban gyanús lett egy alkalmazottnak, aki értesítette a rendőrséget. Azok egy drogkereső kutyával kiszimatoltatták, hogy kábítószer van a csomagban, és várták Henderson nagymamát. Bejött a papírforma: nagymamából egyszerre három érkezett, de mindhárom férfi volt. A trió – miután átvette a csomagot – azonnal rendőri őrizetbe került.
Henderson nagypapa egyébként 3 kiló marihuánát küldött Henderson nagymamának.